Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:37
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 19., szombat: Népkultúra

Fába faragott világ

Bodó Csaba tősgyökeres berecki, nagyszülei, szülei és Márta felesége is odavaló. Két lányuk, Iringó pszichológus, Enikő közgazdász, őket Sepsiszentgyörgyre sodorta az élet.
Bodó Csaba har­minchárom év­vel ezelőtt, középiskolás korában "fa­ricskált" bicskával, majd a 70-es évek végén már közös kiállításokon vett részt az akkori Me­g­ének­lünk, Romá­nia helyi és megyeközi szakaszain néhai Seres András néprajzkutató biztatására. Itt ismerkedett meg az aszimmetrikus bajszú néhai Jakabos István kézdivásárhelyi fafaragóval, akitől faragás közben sokat ellesett. Szívesen eljárt mintákért, tanácsért a pávai Deák Béla bácsihoz, így került kapcsolatba a népművészettel, később a Haszmann fivérek, a gelencei vitéz Kelemen Dénes segítségével gyarapította a népi faragásra vonatkozó ismereteit. Kedveli Zsö­gödi Nagy Imre rajzait és Szervátiusz Tibor szobrait, kettejük hatása munkáin is felismerhető. Domborművei­nek témavilága a falusi életmód, a már letűnőben levő szokások, mesterségek, munkafázisok, vallási jellegű munkákat is készít. Így próbálja átmenteni a falusi élet hagyományait az elgépiesedett utókornak. "Mellék­vágányon" foglalkozik a népi faragással, igény szerint kopjafákat, székely kapukat, apró dísztárgyakat, családi és helységcímereket készít. A kopjafák ellentéteként kezdte faragni az életfát, amelynek elemei az emberi alakok mellett a népi motívumok is. Mivel Gábor Áron szülőfalujának szülöttje, természetesen egyéni kiállítással először a berecki iskola névadó ünnepségén jelentkezett Ferentzi László iskolaigazgató kezdeményezésére. A Háromszéki Magya­rok Világtalálko­zó­ja alkalmával a berecki művelődési központban állított ki, Balogh András igazgató szervezésében, Jánó Mihály művészettörténész méltatta alkotásait. A megyeszékhelyen is volt egyéni kiállítása a Míves Házban. A Váradi József-iskola kisdiákjai Willmann Szabó Rozália tanítónő vezetésével színvonalas műsorral tették színesebbé a bemutatót, ahol Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója méltatta munkáit. Ez­után külföldi kiállítások következtek, a budapesti rákoshegyi önkormányzattól ka­pott meghívást, ahova Balogh András, a művelődési központ igazgatója is elkísérte, és az ő bemutató beszéde után a megnyitót Lakatos J. Péter, a Magyar Nemzeti Galéria főrestaurátora tartotta. Tót­komlós testvértelepülés meghívására Balogh András és Dimény Zoltán polgármester társaságában jutott el. Hódmezővásárhelyi kiállításán jelent meg a legnépesebb közönség, hiszen ott nagyon sok az ismerőse a közel tizenöt éves kapcsolatok révén a Gábor Áron Alapít­vánnyal, valamint a köztéri székely kapu által, amelyet 2000-ben állítottak a Népkert bejáratához. A kiállítás ötlete és egyben szervezője ismét Balogh András. A délvidéki Magyar­kanizsa régebbi meghívásának még nem sikerült eleget tennie, de kiállítási tervei közt szerepel. Tagja a Barabás Zsombor nevét viselő népművészeti egyesületnek, László Ká­roly biztatására részt vesz az egyesület által szervezett közös kiállításokon, a karácsonyi időszakot megelőzve a Vigadó kistermében szerveztek közös tematikus tárlatot.

Családjában nincs utánpótlás, lányai nem próbálkoztak a fafaragással. A községben a 90-es évek elején kultúrigazgatóként szeretett volna faragókört létrehozni, de nem járt sikerrel.
Most — nyugdíjazásra várva — több időt szentelhet a faragásnak, eleget tud tenni a megrendeléseknek, és közérdekű tevékenységekre is jut ideje. Így vállalta el önkéntesként a titkári teendők mellé a Gábor Áron Alapítvány vendégházának gondnokságát, jelenleg az alapítvány fennállásának 20. évfordulójára készülnek. "Sajnos, az emlékház udvarán gyarapodnak a kopjafák, tavaly szeptemberben vitéz Khell Ödön alapítványi elnök emlékére állítottunk, idén májusban pedig Orbán Árpádnak, alapítványunk mecénásának avatunk kopjafát halála első évfordulóján. Ennyi­vel szolgálhatja utódait és nemzetét" — vallja a berecki fafaragó.
Hozzászólások
2011. március 20., vasárnap 06:37
Mirke
2733 hozzászólás

Ha Bodó CSaba kikérte volna Gúzs Sanyi bá' véleményék a kommunista faragóművésetről ma virágzó betonfaragókör működne Bereckben.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Lázár Ervin: Szabad-e gólyát lőni?
Megindultunk lefelé a szurdékon, elhagytuk a gyurgyókák tanyáját, a völgyből idelátszott a fűztelep, a nádas, a marhalegelő gémeskútja, s az egészet, mint egy kifényesített, csillogó keret, ölelte körül a folyó. Öregapó hunyorogva nézett szét a kedves tájon, s botjával körülmutatott.

- Iochom István:
A világ legnagyobb székely kapujának készítője
A torjai Pethő Sándor fafaragót szűkebb és tágabb hazájában úgy tartják számon, mint a világ legnagyobb székely kapujának készítőjét. Kétségtelenül ez hozta meg számára a megérdemelt hírnevet, az elismerést. Azóta több mint száztíz székely kapu hagyta el műhelyét, ami nem kis teljesítmény.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS