Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 19., szombat: Közélet Ilók és Mihók (Bemutató a Cimborák Bábszínháznál)Közel egy év után jelentkezik bemutatóval a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Tamási Áron Színház bábtagozata: az Ilók és Mihók című népmesét állították színpadra, első előadását hétfő délutánra időzítették. Március 21. egyben a bábszínház világnapja is, ekkorra nyílt napot szerveznek a színház előcsarnokában, ahol 10 és 14 óra között a gyerekek kipróbálhatják a különböző bábtechnikákat. ![]() Porzsolt Erzsébet és Nagy Kopeczky Kálmán
Az Ilók és Mihók egyik legősibb népmesénk, az emberi élet fontos fordulópontját eleveníti meg, az átmenetet a házasemberi állapotba ― bolondmesébe fordítva. A házasodni készülő Mihók tréfás történetében feje tetejére áll a világ, semmi másért, csak az elképesztés, nevettetés kedvéért. A bolondmesék logikáját követve Mihók leánykérései a megszokottól eltérően zajlanak, sőt, a jegyajándékul kapott tárgyakkal sem tudja, mit kezdjen. A komikus helyzetek többféle variációban megismétlődnek, Mihók eközben bölcsebbé is válik, és Ilók kezét is elnyeri. Mert ez az üzenete a mesének, hogy minden embernek van párja, még ha oly "bódogtalan" lenne is, mint Mihók. Az életben pedig a valós boldogság a társra találás, és ez nekik is sikerül, még ha körülményesebben is, mint másoknak. Az előadás látványában és hatásában bábszerű, alkotói elsősorban gyerekek számára próbálják meg a népmeséinkben felhalmozott tudást kihámozni ― bár jó néhány felnőttnek sem válna kárára gyerekével beülni az előadásra. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1253Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
