Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 21., hétfő: Sport Barangolás a sporttörténet rengetegébenMárcius 21—27. 1926. március 25-én született Budapesten a rugonfalvi (Székelykeresztúr mellett) kötődésű (anyai ágon) Papp László, a világ egyik legtehetségesebb, leghíresebb ökölvívója, aki a világon elsőként mondhatta el, hogy háromszoros olimpiai bajnok. (Ma már elmondhatja ugyanezt még két kubai ökölvívó is: Teofilo Stevenson és Félix Savón.) Az első 1948-ban Londonban, a másodikat Helsinkiben (1952) és a harmadikat Melbourne-ben (1956) szerezte. Közben nyert két Európa-bajnoki címet is Oslóban (1949) és Milánóban (1951). Amatőr pályafutását befejezve profi ökölvívó lett, s mint ilyen, az Európa-bajnoki övig jutott. Nem rajta múlott, hogy csak eddig, s nem a világbajnoki övig. A miért mögött politikai okok húzódtak meg. Profiként 29 mérkőzést vívott, ebből 27-et megnyert, kettőt döntetlennel zárt. Csodálatos bokszoló volt. Nem véletlenül emelte a világ Joe Louis, Cassius Clay (azaz Muhammad Ali) és Iron Mike Tyson mellé, az ökölvívóvilág legmagasabb csúcsára. 2003-ban hunyt el Budapesten.
*
Ötvenkét évvel ezelőtt került sor a XXV. asztalitenisz-világbajnokságra, amelyen az akkori "szokásokhoz" hűen csillogtak a magyar pingpongozók. A csapatversenyeken ugyan csak ezüst- (férfi) és bronzérem (nők) jutott nekik (na persze, a női román világbajnokcsapatba azért került egy magyar, név szerint Szász Sári), az egyéni számokban viszont mindenfajta éremből bőven jutott nekik: férfi egyéni: 1. Sidó Ferenc...3. Kóczián József, női egyéni: 1. Angelica Adelstein Rozeanu (romániai), 2. Farkas Gizella, férfi páros: 1. Kóczián József, Sidó Ferenc... 3. Anglia Barna Viktorral az élen, női páros: 1. Farkas Gizella, Angelica Adelstein Rozeanu... 3. Fantusz Zsuzsa, Sági Edit, vegyes páros: 1. Angelica Adelstein Rozeanu, Sidó Ferenc... 3. Farkas Gizella, Kóczián József és Kóczián Éva, Földy László.
1804. március 26-án hunyt el Kempelen Farkas magyar tudós és feltaláló, Mária Terézia udvari tanácsadója, a "sakkozó török" feltalálója. *
Március 27-én lesz nyolcvan éve, hogy Prágában szőnyegre hívták a VI. kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság résztvevőit. Nem volt magyar érmes, és romániai sem.
*
Erdővidék, egészen pontosan Barót szülötte (1909. december 13.) Bodosi Mihály, aki a múlt század húszas éveinek végén a Pécsi Szent Mór Kollégium pályaavatóján, az ötös csapatverseny világcsúcsdöntő kísérletén 200,5 métert ugrott. Európában elsőként szárnyalta túl a 2 méteres álommagasságot. Hogy nem került fel az Európa-csúcstartók névsorába, annak magyarázata ez: a Magyar Atlétikai Szövetség szabályzata alapján csak hivatalosan elismert egyéni versenyen lehetett csúcsot dönteni... Bodosi Mihály így aztán maradt az 1,96 m-es magyar csúccsal — melyet huszonegy éven át tartott —, az 1936-os berlini olimpia részvételével, az 1933-as torinói főiskolás világbajnokság aranyérmével és természetesen orvosi diplomájával. Sebész főorvosként Kaposváron dolgozott, és ott is hunyt el. Megpihent testét 2005. március 21-én helyezték örök nyugalomra.
*
1968. március 24-én rendezték meg az újonnan megalakult Kovászna megye első egyéni bajnokságát asztaliteniszben. A dobogósok: férfiak: 1. Turóczy András, 2. Dobolyi Aladár, 3. Barabás András (mindhárman kézdivásárhelyiek), nők: 1. Barabás Anna, 2. Turóczy Mária (mindketten kézdivásárhelyiek), 3. Kakas Rozália (Szentivánlaborvalva), férfi páros: 1. Turóczy András, Dobolyi Aladás, 2. Kelemen Attila, Tóthpál (kézdivásárhelyiek), vegyes páros: 1. Turóczy Mária, Dezső András, 2. Barabás Anna, Turóczy András (kézdivásárhelyiek). Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 581Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||