Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 22., kedd: Közélet

Újra leváltották Tischler Ferencet

Ismét nem Tischler Ferenc a megyei ifjúsági és sportigazgatóság vezetője, pénteken leváltották az ideiglenes igazgatói tisztségből, és fél évig megbízottként az intézmény könyvelője, Oargă Alexandru irányítja a hivatalt. Tischler marad, szakpolitikai kérdésekkel továbbra is ő foglalkozik.
Kiderült, egy tavaly év végén megjelent törvény előírásait nem sikerült teljesíteni, amely szerint csak az lehet állami intézmény vezetője, aki az egyetemi végzettséget feltételező állás elfoglalásakor megadott ideig már dolgozott ilyen jellegű munkahelyen. Tischler úgy tudta, néhány hónapon belül eleget tesz e feltételnek, ám nemrég megtudta, több mint egy évet kell még más tisztségben dolgoznia, hogy a kért idő leteljen. Két évvel ezelőtt, amikor eltávo­lították az igazgatói tisztségből, olyan állásba helyezték vissza, amelyhez nem kellett felsőfokú végzettség, így ezt az időszakot nem számítják — világítottak rá a miniszté­riumban.
Az intézményből egyedül a főkönyvelő, Oargă Alexandru teljesítette a feltételeket, így őt nevezték ki igazgatónak, ő foglalkozik majd a pénzügyi-adminisztratív ügyekkel, Tischler pedig elmondása szerint azt teheti majd, amit szeret, nem kell papírokkal bíbelődnie, szakmai kérdésekkel, ifjúságot, táborokat, sportot érintő ügyekkel foglalkozhat. Felsőfokú végzettsége immár adott, idén a mesteri fokozatot is megszerzi, és várhatóan egy év múlva versenyvizsgázhat az igazgatói állásra, ha meglesz a szükséges munkaideje. A Demokrata-Liberális Párt megígérte, nem jelöl más személyt a tisztségre, az RMDSZ támogatását élvezi, tehát vélhetően 2012-ben újra ő lehet a megyei ifjúsági és sportigazgatóság vezetője.
Hozzászólások
2011. március 22., kedd 00:13
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Hát.Hááááááááááááááááát.
Ha valaki dolgozik akkor valahogy ki kell vele babrálni.
A dolog pikantériája, hogy az akkori ellenfél lett mostanra szövetséges.
2012-ben???
Hát addig sok viz lefolyik az Olton.
S legjobb esetben is csak 3-4 hónapig lehet igazgató.
Kivéve hogyha megint olyan kedvező lessz a politikai széljárás, hogy megint az RMDSZ-t kérik fel egz táncra!?Ha bejut a Parlamentbe.
Mert még ez is nyitott, ha megalakul a harmadik magyar párt is!

2011. március 22., kedd 07:39
leopold
1035 hozzászólás
egyszer fent egyszer lent.....

2011. március 22., kedd 09:01
probafulke
87 hozzászólás
Én nem értem... Ki az a Tischler Ferenc, hogy ennyit teszik-veszik és főleg, hogy ennyit írnak erről??? Én csak azért sajnálom szegényt, mert hajlandó elszenvedni ezt a sok kinevezést/leváltást. Egy valamit magára adó vezető ezt nem viseli el. Amúgy röhej, hogy egy ifjúsági szervezetet egy bizonyos régiséggel rendelkező személy vezethet... Akkor már hogy legyen ifjúsági???

2011. március 22., kedd 09:43
Mandy
74 hozzászólás
Röhej, dehát ilyenek a törvényeink. A szomorú az, hogy nem egységesen alkalmazzák. Nem ez az egyedüli intézmény, ahól ilyen alapon meneszteni kellene, lehetne a felsővezetőt. Van benne logika, hogy szükségeltetik a régiség, de akkor miért nem alkalmazzák egységesen, mindenhol???
S mindezek mellett Tischler még dolgozott is - szóval ha valami megy, akkor azt le kell rombolni.
Na de majd a főkönyvelő, az a szakmai tapasztalatával biztosan hatékonyan végzi majd a tischler munnkáját. :)

2011. március 22., kedd 11:20
gebe
248 hozzászólás
Mandy teljesen egyetértek !

2011. március 22., kedd 19:27
Ferencz
2981 hozzászólás
Milyen érdekes! Teljesíti a feltételeket, elsősorban azt, hogy román nemzetiségű?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Megemlékezés a szülőfaluban (Kétszáz éve született Végh Antal)
Megemlékezés a szülőfaluban (Kétszáz  éve  született  Végh  Antal)A megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett Jeles napok Háromszéken rendezvénysorozat első állomásán, Csernátonban tegnap Végh Antal-emlékünnepséget tartottak, az ágyúöntő, honvéd főhadnagy és székely ezermesterre emlékeztek születésének kétszázadik évfordulóján.

- Hecser László:
Tisztújításra készül az erdővidéki SZNT
Közel ötven erdővidéki tisztségviselője jelenlétében ülésezett Nagybaconban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) bardoc-miklósvárszéki széki szervezete. A hangsúlyt a települési tisztújításra helyezték, de elhangzottak a szervezet országos elnöke, Izsák Balázs munkáját elmarasztaló vélemények is.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS