Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 24., csütörtök: Közélet Belföldi hírekBăsescu csatát vesztett Elutasította tegnap a szenátus Traian Băsescu államfő kérését, így öt százalékra csökkenhet az alapélelmiszerek áfája. Az erre vonatkozó törvényt tavaly októberben fogadta el a képviselőház, noha a kezdeményezés az ellenzéktől jött. A DLP-s honatyák utólag kommunikációs zavarral magyarázták igenlő szavazatukat, és az államfő nem is írta alá a törvényt, hanem visszaküldte újraelemzésre. Kérését a szenátus költségvetési bizottsága elutasította, és ezt a jelentést hagyta jóvá a plénum 53 igen szavazattal 46 ellenében. A törvény értelmében az alapélelmiszerek (kenyér, tej, növényi olaj, cukor, gabonatermékek) esetében az általános forgalmi adó öt százalékra csökken. A vita során érveket és ellenérveket is felsorakoztattak a kormánypárti, illetve ellenzéki szónokok, a független honatyák szünetet is kértek, később pedig kifogásolták a szavazás eredményét, de Mircea Geoană házelnök nem ismételtette meg. Az elnök kérését megvitatja és megszavazza a képviselőház is, amely döntő ebben az ügyben.
Fregattot küldünk Líbiába Románia egy fregattal vesz részt a Líbia elleni fegyverembargó érvényre juttatásában – közölte Traian Băsescu államfő a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács ülése után. Bukarest a NATO felkérésére Ferdinánd nevű fregattját küldi a Földközi-tengerre, összesen 207 katonával. A tengeri küldetés költsége 19,164 millió lej (4,5 millió euró), kiutalását tegnap szavazta meg a kormány. A védelmi tanács arról is határozott, hogy Románia 66 csendőrt küld Afganisztánba, ahol a helyi közbiztonsági erők tagjait képezik ki. Elmaradt az elítélő nyilatkozat Távolmaradások miatt döntésképtelen volt tegnap a képviselőház külügyi bizottsága, így nem vitathatta meg azt a nyilatkozattervezetet, amelyet az NLP javasolt a magyarországi politikusok március 15-i üzeneteinek elítélésére. Korodi Attila szakbizottsági elnök elmondta: a huszonhárom tagú testületből csak öten jelentek meg az ülésen, ám a liberálisok nyilatkozata szakbizottsági jelentés nélkül is a plénum elé kerülhet. A szenátusban hétfőn már leszavazták ennek a jelentésnek a napirendre tűzését. A képviselőházban azonban kötelező erővel terítékre kerül a kérdés, miután a testület állandó bizottsága elindította az ezzel kapcsolatos eljárást. Severinnek mennie kell Kezdje el Adrian Severin európai parlamenti képviselő kizárásának procedúráját a pártból – kérte tegnap Victor Ponta SZDP-elnök a bukaresti szervezet vezetőjéhez intézett levelében (a korrupcióval vádolt politikus a fővárosi első kerületi szervezet tagja). Ponta a szociáldemokraták országos állandó tanácsának, brüsszeli frakciójának, valamint az európai szocialista pártnak a döntésére hivatkozott. Mindhárom testület arra szólítja fel az egykori külügyminisztert, hogy ne csak vezetői tisztségeiről, hanem párttagságáról és EP-képviselői mandátumáról is mondjon le. Severin ugyan kilépett az európai szocialisták frakciójából, és felfüggesztette politikai tisztségeit az SZDP-ben, többre azonban eddig nem volt hajlandó. Erkölcsöt is sértett A jó erkölcs megsértése, a közrend és -csend háborítása, illetve diszkriminációra való felbujtás miatt indított bűnvádi eljárást Csibi Barna ellen a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék melletti ügyészség. Az ügy kivizsgálását a Hargita megyei ügyészség kezdte meg, de átadták a fővárosi főhatóságnak. Csibi – aki öt éve köztisztviselő a pénzügynél – tegnap édesapja kíséretében jelent meg a legfelső ügyészségen, és magyarul válaszolt az újságírók kérdéseire. Alkotmányos a munkatörvénykönyv Elutasította a 112 ellenzéki honatya által a munkatörvénykönyv ellen benyújtott óvást tegnap az alkotmánybíróság. A liberálisok és szociáldemokraták főként a szavazási procedúra ellen emeltek kifogásokat, mivel a két ház 470 tagja közül mindössze 216-an voltak jelen az ülésen. A törvényt a kormány felelősségvállalásával, azaz vita és változtatás nélkül fogadta el a parlament – a beadványban szóvá is teszik, hogy a kivételből szokás lett, a kormány két év alatt tizenegy alkalommal szegte meg a hatalmi ágak szétválasztásának elvét azzal, hogy megkerülte a törvényhozó testületet. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1170Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 24., csütörtök 07:16
Tepes 758 hozzászólás Csobánország igazságszolgáltatása. Regimentszámra vannak román politikusok, egyszerű csobánivadékok akik diszkriminációra bújtatnak évek óta.Természetesen ellenük semmi eljárás nincs folyamatban. Csibit legalább a bátorságáért kell tisztelnünk, hogy egyáltalán pofázni mert a több mint százezer éves dákóromán sarj ellen. Sző trőici binéééééééé !!!
2011. március 24., csütörtök 08:49
abc 318 hozzászólás Băsescu csatát vesztett
mire is megy ki a vezetés? nem törvényeket szavaznek hanem csatáznak? a független napilap talán független hireket is kellene irjon, nem ugy hogy felét elhalgassuk a hireknek. Ugy állitják be az egészet, mintha basescu lenne az ördög és a többi mindenki a szent. 2011. március 24., csütörtök 09:19
lacafaca74 2661 hozzászólás Mikortól lép érvénybe az 5 %-os ÁFA? Ne aggódj abc, lassan az egészen csatát vesztenek. Nagyon remélem.
2011. március 24., csütörtök 09:28
bzoal 735 hozzászólás Milyen naiv az a "lacafaca 74"
2011. március 24., csütörtök 09:44
Ferencz 2981 hozzászólás Szemfényvesztés csak, abc., a demokrácia megcsúfolása, hisz ott van a döntő képviselőház. Az majd "helyükre" teszi a dolgokat!
2011. március 24., csütörtök 11:43
Dinibacsi 4945 hozzászólás Ugyan mar!Nem mindegy,hogy mit hataroznak a roman parlamentben?Vagy nem is tudjak,mirol szavaznak,vagy amugy sem tartsak be!Egyszer remelem arra ebrednek,hogy megszavaztak a haduzenetet mondjuk Oroszorszagnak,es kikialtottak Erdely fuggetlenseget!
2011. március 24., csütörtök 12:14
lacafaca74 2661 hozzászólás Inkább cinikus, bzoal.
2011. március 24., csütörtök 21:57
savoy66 456 hozzászólás Azert Csibi mellett valahogy csak ki kellene allni.Akarmit is tett,a Roman allamnak nincs joga meghurcolni,a Noua Drepta valamalyik tagjat ideztek-e be az ugyeszsegre?Hogy ne beszeljek a 20 eve uszito politikusokrol.
Az RMDSZ most mutassa meg,hogy kit kepvisel,hogy minden magyar szamit.Az osszes romaniai magyar szervezet bekuljon ki egy napra es szervezzen szimpatia tuntetest. Csibi csak azt tette amirol a roman torteneszek hallanisem akarnak:lerombolt egy mitoszt.Ugyis maradt eleg. 21 ev telt el Marosvaserhely ota.Benyeltuk.Mi mindig mindent be fogunk nyelni?Akkor megerdemeljuk a sorsunkat,ne sirjunk es ne szajkozzuk a multat.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||