Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 26., szombat: Kultúra Vinczeffy László intenzív világa (A ráadás, avagy a folytonosság ígérete)![]() A préri
Hatvanöt év – hiszen a művész a héten, pontosabban március 21-én ünnepelhette hatvanötödik születésnapját – alkalom a visszatekintésre is, az összegezésre. Hatvanöt év kilátójából – és az esztendők nagyítók is, régi sérelmek takarnak régi örömöket – roppant érdekes, hogyan is látja, és ami még fontosabb, hogyan is láttatja önmagát, kísérleteit az a művész, aki Vargha Mihály kiállításmegnyitón elhangzó, egyáltalán nem túlzó szövege szerint akár három kiállítást is rendezhetne párhuzamosan, és még mindig maradna műtermében festmény, szobor, grafika, installáció, miniatúra... Ezen az egyáltalán nem eufemisztikus túlzással ünnepinek is nevezhető tárlaton — amelyhez a művész nagyobb részben az utolsó esztendőkben készülő munkáiból tallózott, s ezek, emeljük ki: nagyjában-egészében még nem voltak kiállítva, ismeretlenek tehát a nagyközönség előtt — a játékosságra helyeződik a hangsúly. Vinczeffy művészetében ritkák a véletlenek, nem véletlen, sőt, pontos és kifejező az új tárlat címe is: Ludium – Játékosság. Összegezés, de nem búcsú. Mindjárt ki is fejtjük, hogy miért nem, de először a "játékosságról", ami nagyvonalú formaszervező elvvé is válik itt. Anélkül azonban, hogy az általunk már minap emlegetett lappangó erőszak ne jelenne meg, ne lenne jelen a művek egymást sokszorozó, folytató, kiegészítő, helyenként terrorizáló világában. Igen, kiemelten a játékosságra helyeződik a hangsúly, már csak azáltal is, hogy a harmadik terem falán, szemben a nézőkkel, a tárlatlátogatókkal – mintegy figyelmeztetőként – egy egész falon állította fel Vinczeffy ama állványzatot, amely a műtermében is áll, onnan került át ide, s ahol kaotikus egymásmellettiségben sorakoznak azok a használati tárgyak – vagy használati tárgyakra hajazó-emlékeztető darabok: cipő, csizma, vasaló, kaptafa etc. –, amelyek a kaptafa mint fő, központi elem köré szerveződve, az utolsó esztendőkben tűntek fel Vinczeffy művészetében. Pontosabban a kaptafa lett az ebben az időszakban készülő szobrok, festmények, rajzok uralgó szimbóluma. A torz szépség különös alakzatait hozva létre, amelyek tovább folytatódnak akkor is, ha behunyjuk a szemünket, a fenyegetettség alakzatait variálva az asszociációk derengő, sötét mezőin. Velük párhuzamosan jöttek létre a már emlegetett használati tárgyak végtelen variációi, ugyanakkor az ebben a periódusban keletkező rajzokon és festményeken makacsul jelentek meg bizonyos formák, melyek variációi láthatóak a kiállításon, s amelyek döbbenetes erővel idézik Vinczeffy régebbi, emlékezetes sorozatainak darabjai, az Ördögborda, a Rejtély, a Sámán vagy a Kinövések ijesztő világát. A fenyegetettség kitágul itt, s már az egész emberi világot érintő fenyegetettséggé változik. Ránk borul a jelháló. Mindez éles ellentétben a játékossággal, a derűs humorral, amely a használati tárgyak darabjaiból árad, s megint és újult erővel Vinczeffy László intenzív világának talán legfontosabb sajátosságára hívja fel a figyelmet. Az ismétlések, a variációk terjeszkedő jelenlétére. A művész nem nagyon szereti magyarázni a képeit, egy 2007-es beszélgetésünk során mégis megtette, hiszen tolakodó megállapításomra ("ezek az elvont formák emberi alakzatokra hasonlítanak") így válaszolt: "Nem véletlenül, de kontúrok inkább. Utalok nyilván az emberi formára, s ezen belül arra törekszem, hogy a forma sugalljon valami olyasmit is, ami a mai emberre jellemző, vagy az emberre mindig is jellemző volt. Az agresszivitást. Mintha a Jó és a Rossz – nagy betűvel, de soha nem elvontan – folytatná a küzdelmét..." Ennél pontosabban nehezebben lehetne megfogalmazni Vinczeffy műveinek tárlatról tárlatra erősödő kikerülhetetlen üzenetét. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 620Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 26., szombat 08:13
girtlergyula 601 hozzászólás Hosszu eletet , erot , egeszseget kivanok a muvesz urnak es szeretett csaladjanak . Sok sok megbecsulest mindenki reszerol , mert igazan megerdemli . Ilyen emberek nem mindennap szuletnek , vajon kellokeppen megbecsuljuk-e oket ? . A sok mocskos politika helyett nagyobb teret kellene biztositani , mert az alkotasok lelekbol jonnek , igazak es huek , szerenyek , nem tolakodoak .Kivanom , hogy meg nagyon sokat alkosson a muvesz ur mindnyajunk oromere .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
