Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 26., szombat: Közélet Csinosítják a belvárost![]() Elkészült Sepsiszentgyörgy belvárosának rendezési terve, csütörtökön a művelődési hatóság is véleményt nyilváníthatott az elképzelésről, amelyet év végéig fogad majd el a helyi tanács – közölte Antal Árpád polgármester. Külön-külön minden belvárosi ingatlan homlokzatát is megtervezik, szakértői döntés születik arról, melyiknek miként kell festenie felújítás után, milyen színek közül választhatnak a tulajdonosok. A dokumentációban szerepel majd az is, végrehajtható-e bármilyen módosítás ezeken az épületeken, és megjelölik, milyen típusú reklámanyagot lehet kirakni homlokzatukra. A polgármester elmondta, minden központi épületre elkészül ez a tanulmány a látványtervvel együtt, és bízik benne, hogy már ősszel bemutathatja ezeket. A belvárosi épületek egy része önkormányzati tulajdonban van, a színház és a városháza homlokzatának felújítását még ebben az évben megkezdik, a Bene-házat, ahol vadászmúzeum lesz, pályázati pénzből renoválják. A posta felújítása folyik, május elseje a határidő, ha nem készülnek el, minden hónap csúszás tíz százalékkal kisebb bérleti díj kifizetését jelenti a városnak – számolt be a polgármester. A központ legkényesebb, legcsúnyább pontja a Bodok Szálló, ennek helyzete tisztázatlan, de zajlanak a tárgyalások – fejtette ki, ám nem részletezte. A kormány a napokban fogadott el egy rendeletet, melynek értelmében ingatlanjaik felújítására kényszeríthetőek a tulajdonosok. Igaz, kedvezmények is szerepelnek benne: adómentesség, állami garancia bankkölcsönre stb. A jogszabály értelmében az önkormányzat finanszírozhatja költségvetéséből a munkálatokat, utóbb pedig behajthatja a pénzt a tulajdonosoktól. Sepsiszentgyörgyön még nincs döntés arról, magánszemélyek esetében milyen utat választ az önkormányzat. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1570Olvasóink értékelése: 2.38Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. március 26., szombat 13:46
bzoal 735 hozzászólás Mi a francot csináltak a Városrenfészeti Osztályon,ha tanulmány kell és eddig a módosítást lehetett csinálni.
-- Ki készítette el a rendezésitervet?Gondolom,hogy a polgármester rokona vagy jó ismerőse. 2011. március 26., szombat 14:24
KSzila 502 hozzászólás www.gyerehaza.org
Egy kicsit profibb módon... Valahogy fel kellene éleszteni a Gyere haza programot, a sok meszelés mellett...szerves városfejlesztést a szervetlen mellé...:). 2011. március 26., szombat 22:29
hajnalcsillag 445 hozzászólás A maganszemélyekkel kiméletesen kell bánni mert azok sokszor csak kispénzű átlagpolgárok!
De ami a Bodok Hotelt illeti, az szégyen. Remelhetöleg a jövö évi választások közeledtével sok minden megoldodik. Addig is :TÜRELEM, TÜRELEM.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
