Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:52
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 26., szombat: Közélet

A város mi vagyunk (550 éves Sepsiszentgyörgy)

Egy kis, zsebben elférő ajándékkal várják Sepsiszent­györgy lakóit szerdán, a város 550. évfordulójának nyitórendezvényén.
Az én ajándékom címet viselő eseményen nemcsak művészek ajándékozzák meg a várost, a közösséget, de a polgárok is megtehetik ezt, s az így összegyűlt tárgyakból a helyi képzőművészek "gyúrnak" majd közös alkotást, amely azt is jelképezi: úgy válik a sok kicsi egyetlen nagy alkotássá, ahogy általunk, mindannyiunk jelenlétének köszönhetően igazi város Sepsiszentgyörgy.
Március 30-án, szerdán 19 órától a Szabadság téren felállított színpadnál (a Magma előtt) kezdődik Sepsiszent­györgy 550 évvel ezelőtti várossá válásának ünnepe. Antal Árpád polgármester személyesen veszi át az ajándékokat – elmondása szerint addig fog ott állni, míg az utolsó polgár is átadhatja meglepetését –, amelyek április 3-ig megtekinthetőek majd a Magma Kortárs Kiállítótérben, és ezt követően találják ki a művészek, milyen egyetlen szerves alkotássá varázsolják a csecsebecséket.
A szerdai rendezvény alapgondolata, tudatosítani a polgárokban: a város mi vagyunk, nemcsak részesei, de alakítói is lehetünk a közösségi életnek, mindenki hozzájárulása számít a végső összképben, ami Sep­si­szentgyörgyöt Sepsiszent­györg­gyé teszi – mondta az egyik szervező, Barta Mónika. Kie­melte, az interaktív jelleg végigkíséri majd az év végéig tartó rendezvénysorozatot. A nyitóelőadást oly módon vá­logatták össze, hogy minden célcsoport, korosztály találjon érdekeset benne, és tükrözze az egész év programjának sokoldalúságát is: kultúra, sport, szórakozás egy­aránt helyet kap a színpadon.
Fellép az M Stúdió, Ütő Gusztáv képzőművész performance-szal, Dancs Annamari operett- és musicalrészletek­kel, a Cimborák bábtagozat, Ke­lemen István és Gáspár Csaba zenészek, Bálint József tenor, a román Debate Club, az Andrei Mureşanu Színház, a Százlábú­ak gyermek néptáncegyüttes, a Sepsi Kamarazene­kar és a Snaps Vocal Band, a Sepsi BC kosárlabdacsapat, Tompa Krisz­tián motokrosszos és Vass Lász­ló Hunor karatebajnok.
Hozzászólások
2011. március 26., szombat 08:22
girtlergyula
601 hozzászólás
Hajra mert kezdodik a kampany .

2011. március 26., szombat 13:49
bzoal
735 hozzászólás
És a Bocsárdi féle társaság hol marad? Az adófizetők pénze már erre sem jó?

2011. március 26., szombat 14:24
KSzila
502 hozzászólás
www.gyerehaza.org
Egy kicsit profibb módon...
Valahogy fel kellene éleszteni a Gyere haza programot, a sok meszelés mellett...szerves városfejlesztést a szervetlen mellé...:).

2011. március 26., szombat 21:49
Woland
57 hozzászólás
Igazán szép, demokratikus ünnepsorozatnak nézünk elébe. Csak halkan kérdezem, nem-e lett volna jobb, emelve az esemény színvonalát is, ha a Tamási Áron Színház Reflex biennáléjával ünnepelnék? Talán még a bájos népnevelői szándékhoz is passzolt volna. De a Szent György-napok programja is egy kalap *****t nem ér, a városlakókon kívül senki nem fog rámozdulni. Amúgy meg igen, így kell növelni az önkormányzati vagyont, adózás után ajándékozásra nevelni a polgárokat. 550 év múlva garantáltan jókat derülnek az "alkotásokon" .


2011. március 26., szombat 21:54
Woland
57 hozzászólás
@KSzila: ez a gyerehaza a hazaköltözés alatt a Magyarországra költözést érti. Nem érzel egy csöppnyi ellentmondást?

2011. március 26., szombat 22:10
KSzila
502 hozzászólás
@Woland
Nem egyáltalán. Mindenkinek megvan a saját hazája, ahol született, Székelyföld, Kalotaszeg, Érmellék...Dunántúl és innen. Ezekbe a régiókba kellene hazajönni, azaz magyar nyelvterületre..., hogy a nemzet erősödjön. Ha valakinek Amerikából, Svédországból stb. csupán Magyarországig sikerül hazajönni az már több mint félsiker!!!

2011. március 26., szombat 22:33
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Antal Árpádnak érdekes ötletei vannak.
Elvégre szociológus, nemde?
Én is kiváncsi vagyok mi lessz maj a kampányban!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Csinosítják a belvárost
Csinosítják a belvárostElkészült Sepsiszentgyörgy belvárosának rendezési terve, csütörtökön a művelődési hatóság is véleményt nyilváníthatott az elképzelésről, amelyet év végéig fogad majd el a helyi tanács – közölte Antal Árpád polgármester.

- Mózes László:
Közösséget felrázó ­színház
Közösséget felrázó ­színház
Jelenet a Figaro házassága című darabból: Diószegi Attila, Nagy Alfréd és Kőmíves Mihály
BARABÁS ZSOLT FELVÉTELE
A színház a párbeszéd, a társadalmi változások eszköze – hangsúlyozza színházi világnapi üzenetében Jessica A. Kaahwa. A március 27-i, világszerte tartott ünnepre Sepsiszentgyörgyön mind a Tamási Áron Színház, mind az M Stúdió több rendezvényt időzített.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS