Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 15., hétfő: Közélet Istvánka reménységeHarmadszorra fogott össze Erdővidék népe, hogy egy szenvedő életen, egy gyógyulásra váró fiatalon segítsen. A mindössze ötesztendős vargyasi Császár Istvánka agyműtétjének ára 1,6 millió forintba kerül, de a család az összegnek még felét sem tudta volna falustársai, barátai segítsége nélkül biztosítani. Az Összefogás Napjának sikere, a közel tízezer lejes bevétel reménnyel töltheti el a sokat szenvedett családot. A vargyasi művelődési ház már kora délelőttől benépesedett. Baróti, olaszteleki és vargyasi kisiskolások léptek fel zenés-verses összeállítással, délután pedig a Dr. Borbáth Károly Általános Iskola tanulói, a vargyasi Csudálókő néptáncegyüttes, a Varga testvérek, a baróti Szent Adalbert Egyesület BAKI csoportja szórakoztatta az igencsak nagy számban megjelent nagyérdeműt, este a TransylMania együttes pályfutásának legjobb dalait adta elő. Adományok magánszemélyektől, vállalkozóktól, az erdővidéki politikai életben jelen levőktől és intézményektől érkeztek, de kelendőnek bizonyultak Albert Egon, Rácz Magda, Benedek Tímea, Kósa Bálint, Veress Miklós és Dimény Lajos festményei és a helyi mesteremberek, Máthé Ferenc Ilonka, Máthé Csongor, Török Imre, Máthé László és Sütő Gábor fafaragásai is.
Istvánka kálváriája másfél esztendővel ezelőtt kezdődőtt. 2006 márciusában szülei arra figyeltek fel, hogy a csöppség látása igencsak meggyengült, ezért Székelyudvarhelyre orvoshoz vitték, ám ott diagnózist sem tudtak felállítani. A technikailag jobban felszerelt Csíkszereda következett, ahol a CT-vizsgálat szomorú hírt közölt: agydaganat nyomja Istvánka látóidegét. Segítőkész embereknek és a Segítő Jobb Alapítványnak köszönhetően gyorsan léphettek, így már áprilisban Budapestre kerültek. Az országos idegsebészeten Nyáry István professzor végezte a műtétet, de a daganat részleges eltávolítása nem járt sikerrel, sőt, a kis páciens állapota hamarosan rosszabbra fordult, elvesztette látását. Mivel a vizsgálatok azt mutatták, hogy a daganat tovább nő, ezért az előbbinél sokkal radikálisabb beavatkozásra lesz szükség, minél nagyobb darabot kell kivágni a meglehetősen kényes helyen elhelyezkedő szövetből. A másfél millió forintot meghaladó műtéti költségből a szülők — az év elejétől munkanélküli István és a fia hivatásos ápolójaként dolgozó Tünde — hétszázezer forintot gyűjtöttek össze. A többi vagy legalább a hiányzó összeg döntő többségének megszerzése az Összefogás Napján részt vevőkre hárult. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 373Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||