Kálnok (Egészséges nemzetnek van csak jövője)

Szép, gondozott kert közepén emelkedik a Dr. Bedő Albert Álta­lános Iskola. Mö­götte a játszótér mintha arra várna, hogy jöjjön már az igazi tavasz, hogy teljesíthesse hivatását, boldogíthassa az iskola, az óvoda csöppségeit.
Téglás Enikő tanítónő immár huszonhat éve, hogy itt tanít az I–IV. osztályos iskolában. Nem csoda, ha itthon érzi magát.
– Huszonegy gyerek jár az iskolába – mondja –, hat az első, négy a második, öt a harmadik és hat a negye­dik osztályba. Szorgalmas, szófogadó gyerekek. Szeretnek iskolába járni. S ez nagyban a szülőktől is függ, akikkel egyébként nagyon jó a kapcsolat. Október-november folyamán tartottunk egy úgymond szülők iskoláját, mely nagy látogatottságnak örvendett. Megismertük egymás gondolatait, gondjait, nehézségeit, ők az iskola problémáit, mi az övékét. Ezt a kapcsolatot igyekeztünk ápolni, s ebbe az ápolásba bekapcsolódtak a gyerekek is a karácsonyi, a nőnapi és a március 15-i ünnepség alkalmával. Szép műsorral kedveskedtek a szülőknek... Ami a testnevelést illeti, heti két tornaóra van, s azokat Váncsáné Tankó Eszter testnevelő tanárnő tartja, amióta elkészült és átadták a kőröspataki sporttermet, hát ott. Ezelőtt egy órával hozta haza tornaóráról a gyerekeket az autóbusz. Az viszi, hozza őket rendesen és pontosan. Nyugodt vagyok, mert nagyon jó szakember kezébe kerültek, aki civilizált körülmények között gondoskodik testnevelésükről, testük edzéséről, testi és szellemi teljesítőképességük fokozásáról. Tornásznak, atletizálnak, labdáznak úgy, ahogy az elő van írva. S ez nem túlzás, hiszen én is megnéztem néhány tornaórát.
– S amikor nem volt sportterem?
– Van itt, az osztályunkkal szemben egy 6x6 méteres terem, s abban dolgoztak. Jöjjön, megmutatom.
A teremben éppen az óvodások táncórája zajlott Kecskés Piroska irányításával. Nem zavartuk. Kifelé jövet láttam a falnak támasztott matracokat, a volt tornaterem "tanúit".

A szünetről visszatérő gyerekek között három is olyan ismerősnek tűnt, mintha a vasárnapi mezeifutó-versenyen láttam volna őket a Rétyi Nyírben. A tanítónő megsejtette, hogy min jár az eszem, segített, és máris sorolni kezdte a nevüket – Szilágyi Krisztina, Zakariás Hunor, Bencze Réka –, azzal a kiegészítéssel, hogy nagyon jó futók. Van még egy – folytatta mondandóját –, Téglás Örs, aki sajnos beteg, s azért nincs itt, de Rétyen ő úgy, betegen is az élmezőnyben végzett. És akkor még nem szóltam a tornász Nagy Magorról, aki tavaly ezüstérmet szerzett az iskolások vetélkedőjén. Valamennyien bizonyítják a testnevelő tanárnő hozzáértő, következetes, öntudatos munkáját.

*

Az óvodások éppen tízóraizni készülnek. Imával: "Áldd meg, Is­tenünk, a mindennapi kenyerünk."
S amíg tízóraiztak, Balázs Szidónia óvónő elmondta, hogy tizennyolc gyerek alkotja a vegyes csapatot – öt kicsi, négy-négy közép- és nagy-, illetve öt előkészítő csoportos.
– Aranyos valamennyi – így az óvónő –, ma reggel is, mint mindig, tornával kezdtünk, aztán megbeszélést tartottunk, ilyenkor elmondják, ki mivel érkezett az óvodába, van-e otthon gond, s az milyen gond. Ezután következtek a kötelező tevékenységek, romántanulás, anyanyelvű szótagolás, a közlekedés eszközeinek számbavétele, s így érkeztünk a tízóraizáshoz. A tízórai után kézimunka következik, majd szabad tevékenység. Tetszés szerint válogathatnak a festősarok, a manipulációs sarok, az építősarok, a főzősarok között. Mindenik jól fel van szerelve. Ma egyébként népi táncot is tanulnak a gyerekek Kecskés Piroska irányításával. Péntekenként 16 és 18 óra között kézművesgyakorlatra járnak a gyerekek.

– Táncot tanulnak. Mire készülnek közelebbről?
– Az öregek napjára. Tervünk egy táncokkal, körjátékokkal tarkított műsor összeállítása és betanulása. Aztán kell már gondolnunk az évzáró ünnepségre is. Megszokták a szülők, hogy neves napokon műsorral kedveskednek nekik a kicsik.
– Nyári táborozás lesz-e?
– Készülünk rá. Magyarher­mányban akarunk táborozni. Ott aztán játszhatnak, futkározhatnak, mozoghatnak kedvük szerint. Igaz, itthon sincsenek kordában tartva, hiszen amikor az idő megengedi, birtokukba vehetik a játszóteret, a kertet. Bizto­sított a mozgásterük. Szeretnek is mozogni, játszani. Igazi gyerekek. S ennek szívemből örvendek.
Búcsúzás után, kifelé jövet a fák között három mókusra lettem figyelmes. Nem menekültek eszeveszetten. Úgy tűnik, megszokták a gyerekek közelségét, s az idegentől sem félnek. Miért is félnének, hiszen ők vannak otthon, ők a vendéglátók. Teszik is dolgukat ott fent, a gyümölcsfa ágai között, mintha azt akarnák megmutatni, hogy mire képesek, hogy milyen ügyesek. A gyerekektől lesték volna el a játékot?... Nem vitás, újabb élménnyel lettem gazdagabb. Újabbal, mely elsőször az iskola épületében ért, s azt főleg az óvodások mosolya, kedvessége, szereplése nyújtotta. Nem titkolom, a szívembe férkőztek.

Már értem volna be Kőröspatakra, de megálltam egy percre a sportteremnél. Gondoltam, szerencsém lesz, s megnézhetek egy tornaórát. Elkerült a szerencse, így aztán maradtam egy, a sportteremről készített fényképpel.