Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 04:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. március 28., hétfő: Közélet

Szövegtől az előadásig (Színházi világnap Sepsiszentgyörgyön)

A színházi világnap számunkra, de a színházba látogatók számára is fontos nap, hiszen úgy érzem, ebben a megállni nem tudó, egymásra nem figyelő világban nagyon nagy szükség van a színházra, amely megpróbálja megállítani az időt, és rákényszeríteni az embereket arra, hogy egy kicsit magukkal és egymással is foglalkozzanak – fejtette ki tegnap lapunk érdeklődésére Bocsárdi László rendező, a Tamási Áron Színház igazgatója.
Felovasószínházi előadás a sepsiszentgyörgyi stúdióteremben A szerző felvétele
A világnapi rendezvénysorozat tegnap délelőtt a Tamási Áron Színház előcsarnokában kezdődött Barabás Zsolt fo­tókiállításának megnyitójával. Nagy B. Sándor irodalmi titkár méltatta a Tamási Áron Színház fényképészének a társulat előadásaira villantó tárlatát, kiemelve az alkotó szerénységét, szakértelmét, felelősségtudatát és jóízlését.
A stúdióteremben tartott felolvasószínházi előadást Bo­csárdi László új kalandként említette, ismertette a szerzőt, majd Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját a Tamási Áron Színház és az M Stúdió társulat színészei közösen adták elő, azaz olvasták fel. Érdeklődésünkre Bocsárdi elmondta, már egy ideje készülnek arra, hogy nálunk is elindítsák ezt a színházi műfajt. ,,Ez a Słobodzianek-darab, melynek fordítása egy hónapja került a kezünkbe, nagyon alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk a nézővel; rendkívül korszerű módon íródott, teljesen másfajta kapcsolatot épít a nézővel, mint egy megszokott dramaturgiai darab, tehát közvetlenül nekünk beszélnek a szereplők, időnként nyilván egymás között is, ezáltal a felolvasószínház nagyon jó lehetőségnek bizonyul ahhoz, hogy találkozzunk egy szöveggel." Mivel jövőre szeretné színpadra vinni ezt az előadást, úgy érezte, ,,érdekes lehet, ha a közönséggel közösen elindulunk ezen az úton"; izgalmas lesz azoknak, akik most vagy a felolvasópróbák időszakában hallják és majd megnézik az előadást, így láthatják, mi lesz egy szövegből színpadra kerülve – magyarázta Bocsárdi László.
A délutáni, illetve esti előadások után – tegnap azt is közölték, a Figaro házassága, avagy Bolond 1 őrült nap!!! című produkciót ma este játsszák utoljára – könnyed mulatság kezdődött a Tein Teaházban, ahol a Tamási Áron Színház, illetve az M Stúdió művészei meglepetésekkel fogadták a kitartó színházlátogatókat.
Hozzászólások
2011. március 28., hétfő 10:35
Szerzsant
129 hozzászólás
Minden tiszteletem ezekért az Emberekért!! Hajrà a Tamàsi Áron színhàz!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Győz a korrupció?
Teljes mértékben érthető Adrian Severin viselkedése. Miért mondjon le jól tejelő, zsíros állásáról olyasmiért, amiért szülőhazájában, Romániában nem szokás bűnhődni? Miért adná fel az előnyök egész sorával járó EP-képviselői tisztségét, amikor mások itthon ennél nagyobb összegek zsebre vágásáról sem kényszerültek számot adni, természetesnek számít az, hogy a magas polcra kerülők élnek, mi több, visszaélnek hatalmukkal? Miért várja el mindenki Adrian Severintől, hogy másképp viselkedjék, hogy Európát importálja Romániába ahelyett, hogy a hazai szokásjogot próbálná meghonosítani a jó öreg kontinens szívében?

- Szekeres Attila:
A hétvége hírei
Példamutató színházak
Színházzal az európai közeledésért cím alatt kétnapos szlovák–magyar színházi fesztivál nyílt meg tegnap Pozsonyban. A színházi világnaphoz időzített rendezvénysorozatot a pozsonyi Kis Színpad szervezte meg, együttműködve a pozsonyi magyar kulturális intézettel, valamint a szlovák kormányzati szervekkel. A rendezvényt Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter nyitotta meg.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS