Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. március 29., kedd: Közélet Belföldi hírekRomán repülőterekről Líbiába Román repülőterekről is felszállhatnak amerikai légi utántöltő repülőgépek az ENSZ felhatalmazásával folyó líbiai hadművelet támogatására – jelentette be tegnap a köztársasági elnöki hivatal. Az államfő az ország legfelső védelmi tanácsával konzultálva hozta meg a döntést arról, hogy Románia repülőterein is állomásozhatnak és onnan indulhatnak amerikai tartálygépek, amelyek az ENSZ BT 1973. számú határozatának végrehajtásában vesznek részt. Románia 2004 óta a NATO tagja és az Egyesült Államok szoros szövetségese. A múlt héten bejelentette, hogy egy fregattot küld a líbiai partokhoz.
Kilépett pártjából Adrian Severin Kilépett a Szociáldemokrata Pártból Adrian Severin európai parlamenti képviselő, aki brit újságírók szerint pénzért cserébe nyújtott be módosító indítványt az európai törvényhozói testületben. Az alakulat bukaresti szervezetének vezetősége tegnap délután ült össze, hogy megvitassa Severin helyzetét. Párttársai előtt kijelentette: őt már elítélték, még mielőtt a vád megfogalmazódott és az igazságos bíráskodás lezajlott volna. Döntésével tulajdonképpen megelőzte, hogy kizárják, hiszen Victor Ponta pártelnök korábban többször leszögezte: kizárják a pártból, amennyiben nem lép ki önként. A politikus továbbra sem hajlandó lemondani EP-képviselői mandátumáról. Kolozsvárra látogatott Martonyi Többek között a romániai magyar történelmi egyházak és az egyetemek vezetőivel találkozott tegnap Kolozsváron Martonyi János külügyminiszter. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári központjában tett látogatása során kifejtette: az önálló magyar oktatásra szükség van, és ennek kiemelkedően fontos eleme a magyar kormány által alapított és finanszírozott Sapientia. A magyar diplomácia vezetője találkozott Andrei Margával, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorával, az egyetemen működő, magyar nyelven magyar diákokat oktató részlegek helyzetéről tájékozódott, és erről beszélt Magyari Tivadarral, a BBTE magyar rektorhelyettesével is. A Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel és László Attila alpolgármesterrel lezajlott találkozón Martonyi János szóba hozta a magyar nyelvű feliratok és a kolozsvári magyar jelenlét kérdéseit. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel megállapították: a romániai magyar kisebbség jogainak bővítése érdekében nagyon fontos, hogy a következő népszámláláson minél többen vallják magukat magyarnak. Nőtt a munkanélküliség Országos szinten 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliség a tavalyi utolsó három hónapban az előző negyedévi 6,9 százalékról – közölte tegnap az Országos Statisztikai Hivatal. A hivatal adatai szerint tavaly év végén 714 000-en voltak munka nélkül. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 951Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||