A politikai elit és a korrupció

Ezért is kellett volna egy szigorú összeférhetetlenségi törvény, amely drasztikusan választva el a gazdasági és politikai szférát, megtiltotta volna a képviselőknek, kormányhivatalnokoknak, főállású politikusoknak a gazdasági életben való részvételt. Ezt a törvényt nem hozták meg, a Tăriceanu-kabinet idején viszont beindult a Korrupcióellenes Ügyészség, amely teszi a dolgát. Míg a Năstase-féle korrupció elleni háború idején korrupcióról beszélhettünk korruptak nélkül, hiszen a pártban nagy befolyással rendelkező vörös bárók s nem utolsósorban saját zűrös ügyei miatt is (!) kötve volt a miniszterelnök keze, aki ellen, miután az államelnöki székért Băsescuval folytatott csatát elvesztette, eljárás is indult, most, bizonyítva pártatlanságát és függetlenségét, a sokat támadott Korrupcióellenes Ügyészség teszi a dolgát, rövid idő alatt nem kevesebb, mint három liberális miniszterről derült ki a befolyással való üzérkedés, a hivatali hatalmukkal való visszaélés vagy — urambocsá! — a fanarióta időkből divatos baksis (csúszópénz) elfogadása, sőt, a miniszterelnökről is rebesgetik, hogy törvényellenesen járt közben vele üzleti kapcsolatban is álló cégek pályázatainak elbírálásánál. Ez különösen azért aggasztó, mert kezdenek érkezni az uniós támogatások, s már a Phare- vagy a Sapard-pénzek leosztása körül is bajok voltak, bizonyítva a politikai elit besározódását. Nyilvánvalóan ezt több új uniós tagállam, közöttük Magyarország riasztó példája is bizonyítja, az új tagállamok elitje, pontosan a szigorú összeférhetetlenségi törvény hiánya miatt a gazdasági élet szereplői nagy kísértésnek vannak kitéve. Erkölcsökről meg egy ilyen országban, ahol mindenki Csáki szalmájának tekinti a közvagyont, komikus beszélni is. A csábítás, főként ha sok pénzről van szó, nagy, a demokratikus törvények és struktúrák még nem elég szilárdak, nem állnak ellen a mindenfelől érkező nyomásnak.