Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:20
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. április 6., szerda: Nemzet-nemzetiség

A Határtalanul program esélyei (Határhelyzetek)

Az Apáczai Közalapítvány elnöke, Csete Örs a Magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt megejtetett beszámolójában a Határtalanul osztálykirándulási programot ismertette, amely, amint tudjuk, a minden magyar diák legalább egyszer látogasson el a határon túlra terveit tartalmazza.
Idén a közigazgatási tárca megfelelő fejezetében 500 millió forintot irányoztak elő erre a célra, amelyből a tervek szerint mintegy 14 000 diák érkezhet a határokon túli tartományokba. Ez több mint kétszerese a múlt évi összegnek. Tavaly 210 millió forint volt a pénzalap, amelyből 6000 diák és 600 tanár vehetett részt osztálykirándulásokon.
Az adatokból az is kiolvasható, hogy a "minden magyar diák látogasson el" lehetőségének megteremtéséhez szükséges anyagi fedezet szűkössége miatt ettől még messze állunk, holott tudjuk, hogy ez volna az eszményi állapot, hiszen ugyancsak Csete Örs beszámolójából derül ki: a 18–23 éves szakközépiskolások körében végzett, 2640 fiatal megkérdezésére alapozott felmérés szerint 72 százalékuk nem járt még Erdélyben, 57 százalékuk nem volt még Felvidéken, és 90 százalékuk nem ismeri Kárpátalját, és nem fordult meg a délvidéki magyar települések valamelyikében.
Megfigyeléseink alapján a valóság ennél árnyaltabbnak és színesebbnek tűnt. A családi vagy turisztikai alapú kirándulások, az előző kormányzatoknak a nemzeti összetartozás tudatát sorvasztó politikája ellensúlyozása révén a testvértelepülési és testvérintézményi kapcsolatok élénkültek, tartalmilag gazdagodtak, de az elszakított területek felkeresésének alacsony arányszáma mindenképp meghökkentő. Megsértődhetünk azért, és csodálkozhatunk azon, hogy funkcionális analfabéták még ma is "lerománozzák", "lejugózzák" – a "letótozásról" nincsenek adataim – a mieinket.
A magyar Országgyűlés és a jelenlegi kormányzat nemzetegyesítési programjának a gimnáziumi tanulókra is kiterjesztett osztálykirándulásos elképzelései ezért is szükségesek és fontosak, és mindenképp üdvözlendők.
És támogatandóak is.
Erre számos lehetőség kínálkozik, és, szerencsére, bőven van példánk rá: működik is. Szűkebb környezetünkre utalva a csernátoni kézművestábor több mint két tucat népi mesterséget okító tanfolyamai, vagy a testvértelepülési kapcsolatokba bevont ifjúsági csoportok határokon át történő ide-oda mozgatása megannyi alkalom, s az Apáczai Közalapítvány költségeit helyettesítő vagy ezt kiegészítő vállalkozás is. A csernátoni példánál maradva, a kézdivásárhelyi Bod Péter tanítóképző főiskolájának Csonkavár (Ikavár) alatti, az Illyés Közalapítvány támogatásával megépített diákszállásán nem egy ízben találkoztam a mostani kirándulási programokat megelőző időszakban is anyaországi, felvidéki diákokkal és pedagógusokkal.
A határokon átívelő ide-oda történő diákmozgás természetesen kölcsönös, és semmiképp se legyen csak egy alkalomra szorítkozó. Az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában ámuldozhattam azon, hogy milyen magas szinten mozgó Erdély- és Felvidék-ismereti, tanévenként ismétlődő versenyeket rendeznek. Ezek sikeréhez az erdélyi gyökerekkel is rendelkező pedagógusok nagymértékben hozzájárulhatnak.
A honosítási kérésekkel megrohamozott kolozsvári és csíkszeredai magyar konzulátusok tehermentesítésére ajánlott testvértelepülési kapcsolatteremtés szintén kiváló alkalom egymás megismerésére és megkedvelésére. Ez egyben kiállás és hitvallás is a nemzetegyesítési anyaországi programok mellett, amire az ellenzék folyamatos lejáratási, külföldet is behálózó kampányai ismeretében az osztálykirándulásos programokon túlmenően is szükség van.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- B. Kovács András:
Önálló intézmény és egyenjogúság
Amíg a mai állapotokon nem tudunk gyökeresen változtatni, az erdélyi magyar felsőoktatásról nem lehet eleget beszélni. Amíg a körülbelül 35 000 magyar egyetemistának mind­össze egyharmada végzi tanulmányait anyanyelvén, addig a tényfeltárást nem lehet nem a bajok forrásának felkutatásával és orvoslására tett javaslatokkal kiegészíteni.

- :
Mi, hol, mikor?
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta (rendező: Bocsárdi László) című előadását a kamarateremben ma 18 órától azok a bérletesek láthatják, akik ezt választották negyedik előadásnak. Az elmaradt bérletek is érvényesíthetők.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS