Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 6., szerda: Máról holnapra Tavaszi fagyokSzinte gúnyt űztek a politikusok, gazdasági szakemberek Emil Bocból, aki még év elején bejelentette, március 31-én vége a gazdasági visszaesésnek, s a tavasszal együtt a jobb élet reménye is beszökik a "románok" életébe. Amikor elérkezett a nagy nap, egy lépést hátrált az optimizmustól túláradó kedélyű miniszterelnök, s leszögezte: csak május közepén, a statisztikai hivatal adatainak ismeretében tudjuk meg, hogy valóban megállt-e a gazdasági zuhanás, ami – közlé – semmiképp sem jelenti a válságból való kilábalást is. Az ugyanis sokkal bonyolultabb kérdés, s miként a hozzáértők mondogatják, Románia rossz gazdaságszerkezete miatt akkor is bajba került volna, ha nincs világválság. Néhány reményre sarkalló adatot azért elsorolnak a kormánypárt szakértői, nőtt az export, hellyel-közzel az ipari termelés is, de – mondják kórusban – az igazi fordulatot az jelentené, ha jóval több európai pénzt tudna felszippantani az ország, ha a jelenleginél hatékonyabban, eredményesebben gyűjtenék be az adókat és illetékeket, ha átalakítanák a ráfizetéses állami vállalatokat, ha rendet teremtenének az energiaiparban. Ha jól belegondolunk, húsz éve ez a nóta járja. Kiderült, a Boc által nagy reményekkel beharangozott 0,1 százalékos gazdasági növekedés, ha valóban létezik, édeskeveset oszt vagy szoroz, csak jelzi – ha igaz –, megállt a zuhanás. De egy ideig még nem szusszanhatunk fel, azt halljuk: ez az év sem lesz könnyebb, mint a tavalyi, a lakosság megpróbáltatásai folytatódnak, a bérek nem nőnek, az árak igen, s az elbocsátások sem állnak le, a bizalom meg fogy, már a lakosság 88 százaléka gondolja, hogy rossz irányba viszi az országot a kormány. De nagy ritkán jó hírt is hallani, épp most jelentette be a miniszterelnök, hogy három százalékkal csökkentik a társadalmi hozzájárulás mértékét. Sajnos, nem most, csak majd nyár közepén. Addig dekázgatnak, várják, hogy szájukba röpüljön a sült galamb. S mily öröm, az RMDSZ sem ül ölbe tett kézzel: szombaton Kolozsvárott megalakították a szövetség gazdasági tanácsát. Szakpolitikusokból és független szakemberekből. Nekik kellene végre olyan gazdasági stratégiát kidolgozniuk, amellyel az RMDSZ a romániai kihívásokra válaszolni tud. Nem siették el, de jobb később, mint soha. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1365Olvasóink értékelése: 1.97Szavazatok száma: 33Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 6., szerda 08:16
taurus 89 hozzászólás Erzsi anyó, ma sem hagyta ki az RMDSZ-t.Hozta a formáját!
2011. április 6., szerda 09:26
bjanos 905 hozzászólás anyokának nagyon nagy igaza van nem tévedett.
2011. április 6., szerda 10:41
szanna 61 hozzászólás taurus, miért zavar téged, hogy az rmdsz belekerül Simó asszony cikkeibe?Hiszen csak az igazat írja!Vagy úgy képzeled el Erdélyt, mint egy gyönyörű, nagy legelőt, ahol te és ökörcsordád, az rmdsz legelhet csak?Ne felejtsd el, sok lúd "ökröt" győz!
2011. április 6., szerda 11:11
dinibacsi 4945 hozzászólás RMDSZ!BOLINTSJANCSIK TOMEGE!Pofajuk az van,ugy tenni mintha szamitananak valahol,valamit!Szamitnak,mikor fenyes vezeruk Basescu beinditsa a szavazogepet,akkor igen,batran vagy ulve maradnak padjaikban,vagy leszavazzak az ellenzek inditvanyait!Es jo ez a 0,1%,ez pontosan jelzi BOC mereteit,akarhogy agaskodik!Ha nehai Bolond Feri vezetne roman kormanyt,tavasszal akkor is elkezdodnenek az epitkezesek,meg a primorok termesztese!Es ez mar boven fedezi a 0,1-t!Amugy tovabbi sok sikert rmdsz,sikerulni fog kikormanyozni magadat a parlamentbol!
2011. április 6., szerda 11:11
dinibacsi 4945 hozzászólás RMDSZ!BOLINTSJANCSIK TOMEGE!Pofajuk az van,ugy tenni mintha szamitananak valahol,valamit!Szamitnak,mikor fenyes vezeruk Basescu beinditsa a szavazogepet,akkor igen,batran vagy ulve maradnak padjaikban,vagy leszavazzak az ellenzek inditvanyait!Es jo ez a 0,1%,ez pontosan jelzi BOC mereteit,akarhogy agaskodik!Ha nehai Bolond Feri vezetne roman kormanyt,tavasszal akkor is elkezdodnenek az epitkezesek,meg a primorok termesztese!Es ez mar boven fedezi a 0,1-t!Amugy tovabbi sok sikert rmdsz,sikerulni fog kikormanyozni magadat a parlamentbol!
2011. április 6., szerda 11:27
panzsi 88 hozzászólás Romániában,nemcsak "románok" hanem még sok nemzet él egymás mellett.
Én magamat,romániai magyarnak tartom,és remélem,hogy igy van ezzel sok itteni nemzettársam is !!! 2011. április 6., szerda 12:46
Figaro 189 hozzászólás De bizony, a román alkotmány szerint, amelyet annak idején az udemeré velünk is megszavaztatott, Romániában csak románok vannak. Mi nem vagyunk államalkotó tényező, csak "romani de etnie maghiara". Nos, a cikkben észre kell venni az idézőjelt is, mert pontosan a fentebb említett okokból használja így a szerző.
Másfelől én egyszerűen csak magyarnak tartom magam, ez éppen elég az önmeghatározáshoz, nincs szükségem sem romániai, sem másfajta jelzőre. De természetesen nem vitatom el senkinek sem a jogát, hogy romániai magyarnak tartsa magát. 2011. április 6., szerda 14:33
Gebe 248 hozzászólás Én személy szerint nem vettem észre azt a 0,1 százalékot.Nekem még január és február is jobb volt márciusnál és még sokan vannak , akik erre panaszkodnak. Valószínű , hogy ez is mesterséges , a lej megerősödése is. Az euró visszaesése csak arra jó , hogy tönkretegye azt a kevés céget amelyik exportból él és igazából eltartja az országot. Lejre átszámítva olcsóbban adja a termékeit , miközben itthon minden egyébnek elfutott az ára. Boc vajon miért nem úgy méri a válságot , hogy egy átlagfizetésből hány kiló kenyeret lehet vásárolni ?
Az RMDSZ " szakpolitikusai " nem tudom hol voltak idáig , ideje volt a független szakembereket bevonni , de már nem is remélem , hogy nem rokoni alapon. Erzsi néni jól teszi , hogy fel-feldob egy ilyen labdát , ha nem is értek mindig egyet a mondanivalóval. A magyarság kérdésében figaróval értek egyet. 2011. április 6., szerda 18:23
adorjankelemen 447 hozzászólás Én,meg idézem szavaid !
Mennyi bunkó él e Székelyföldön! Gebe!-te nem is tudod mit beszélsz..... Sajnálom..... Erzsi néni feldodja a labdát,mert tudja azt amit pl. te nem ! 2011. április 6., szerda 19:12
adorjankelemen 447 hozzászólás Ja,nem csak hogy bu....k vagytok,de szerénykék is,nem mertek válaszolni egy pl.félművelt beirásra!
Na,mit is mondjak ilyen embereknek!? Ajálom az Omegától-Koncert a mennyben! Gyönyorűűűűűűűűűűű ) 2011. április 6., szerda 20:55
vitriol 432 hozzászólás szanna- Tőlem írjon nyugodtan Simó asszony az RMDSZ-ről mindenféle negatív cikket, de könyörgöm egyszer, csak egyetlen egyszer préseljen ki magából egy MPP-set is.Köszönöm, köszönöm, köszönöm.......
Imádom a lúdakat. Gágágágágágágágágágágágágágá..... 2011. április 6., szerda 22:38
Gebe 248 hozzászólás @adorjankelemen
?????????????????????????????????????? Nem voltam gépközelben:-) Azt a bizonyos beírást pedig nem nevezném félműveltnek ( sem ). Szerintem te LSDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ! Én is várom az MPP-ést is.! 2011. április 7., csütörtök 12:24
adorjankelemen 447 hozzászólás Gebe !
Mi a túrót jelent,az a LSDDDDDDDDDDD? Ird ki bátran! Nem haragszom meg. Csak....... Na,meg ki vagy mi az a MPP!? 2011. április 7., csütörtök 12:27
adorjankelemen 447 hozzászólás Megjöttek a fecskék?
Ugyanis akkor fogok,valami érdekeset irni!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||