Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 6., szerda: Világfigyelő RövidenSlotáék népszavazást kezdeményeznek A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretné, hogy a Szlovák Köztársaság egész területén a szlovák legyen az egyetlen és kizárólagos hivatali nyelv. Az ellenzéki párt ennek érdekében népszavazást kezdeményez – jelentette be Ján Slota, a nemzetiek elnöke tegnap a pozsonyi parlamentben. "Biztosak lehetnek abban, hogy ez a népszavazás sikeres lesz. Ez a népszavazás ugyanis arról szól, hogy akarjuk-e a szlovák államiságot, vagy valaki Felvidéke leszünk" – jelentette ki Slota azzal, hogy az aláírások gyűjtését még a nap folyamán megkezdik. Az SNS azután lépett elő a kezdeményezéssel, miután a parlament a második olvasatba utalta a Híd párt törvényjavaslatát, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi húsz százalékról tizenöt százalékra csökkentsék.
Japán élelmiszerek ellenőrzését fontolják
Az Európai Unió mérlegeli, szükséges-e az importált japán élelmiszerekre vonatkozó korlátozások módosítása – közölte tegnap Gödöllőn John Dalli, az unió egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős biztosa. A biztos elmondta, tudósok elemzik, megfelelőek-e az érvényben levő uniós intézkedések, vagy szükség van arra, hogy ezeket hozzáigazítsák a fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa miatt kialakult helyzethez. Az erőműből szivárgó víz radioaktivitása
A szökőárban megsérült japán Fukusima-1 atomerőmű második reaktorából a Csendes-óceánba szivárgó víz jód-131-es izotóptartalma az országban megszabott határérték 7,5 milliószorosa – közölte tegnap az erőművet üzemeltető vállalat. Az üzemeltető egyik képviselője szerint a nap folyamán sikerült csökkenteni a reaktorból szivárgó víz mennyiségét. A méréseket a szivárgáshoz közelebbi helyen végezték, mint korábban, és a magas érték nem jelenti feltétlenül a sugárszennyezés mértékének romlását. Más, az erőműtől több száz méterrel távolabb vett mintákban mindössze a határérték ezerszeresét találták. Szakértők szerint a sugárzás gyorsan szétoszlik az óceánban, de nem tudni, hogy a nagy mennyiségű sugárszennyezésnek milyen hatása lesz. Tegnap a japán kormány határértékeket vezetett be a radioaktivitás engedélyezett maximumára a zöldségekben és a kifogott halakban. Német atomvita
Nemzeti konszenzusra törekszik a német kancellár az atomerőművek, illetve az atomenergia alkalmazásának jövőjével kapcsolatos, a fukusimai katasztrófa nyomán rendkívüli módon kiéleződött vitában. Angela Merkel ilyen tartalmú üzenetet intézett az ellenzéki pártokhoz, utalva arra, hogy az általa vezetett konzervatív–liberális kormánykoalíció mindenekelőtt a szociáldemokratákkal és a zöldekkel akar közös nevezőre jutni az atomerőművekről való lemondást, illetve a német energiapolitikában végrehajtandó, gyökeres irányváltást illetően. A kancellár és környezetvédelmi minisztere, Norbert Röttgen ezzel összefüggésben egyfajta nemzeti energiakonszenzus kialakításának szükségességéről beszélt. Gyengül Kadhafi katonai ereje
Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimjének katonai képességeit mintegy harminc százalékban szétzúzták az eddigi légicsapások – vélekedett tegnap a NATO Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Mark van Uhm dandártábornok, az atlanti szövetség műveleteinek egyik irányítója. A NATO hat nappal ezelőtt vette át azoknak a katonai műveleteknek az irányítását, amelyek az ENSZ biztonsági tanácsi határozatának érvényesítését – a fegyverszállítási tilalmat, valamint a líbiai polgári lakosoknak a harcoktól való megoltalmazását – célozzák. Tegnap a reggeli órákban a NATO Brega olajkikötőtől mintegy 45 kilométerre keletre mért légicsapást Kadhafi erőire. Repülőszerencsétlenség egy túlélővel A korábbi hírekkel ellentétben csak egy ember élte túl a hétfői kongói repülőszerencsétlenséget – közölték ENSZ-tisztségviselők. Az ENSZ egyik repülőgépe a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában zuhant le, fedélzetén harminchárman tartózkodtak, kongói és külföldi állampolgárok egyaránt, húsz ENSZ-alkalmazott volt. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 540Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 6., szerda 10:00
bjanos 905 hozzászólás Én nem tudom hogy az europai unio mivel foglalkozik nem szol bele a szlovákiai magyarok űgyébe azt csinálnak Slotáék amit akarnak ez szégyen és gyalázat az unio részéről.Lehet hogy olyan biztosa van a kisebségekkel foglalkozo akinek a saját országában kellene rendet terenseni ,lehet hogy pont ő az a legnagyobb sovonista.
2011. április 6., szerda 10:49
vitriol 432 hozzászólás Az EU nem fog bele szólni,esetleg csak akkor, amikor már ütik egymást a "népek".Így várjon el bárki is beleszólást részükről, a mi autonómiánkkal kapcsolatban.Nem fog senki sem harcolni értünk, itt a bizonyíték!
2011. április 6., szerda 11:49
bzoal 735 hozzászólás Igazuk van az előttem szólóknak. Mit csinál ez az okostojás Európai Unio?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||