Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 11., hétfő: Közélet Borvíz útja borvíz nélkül (Elkezdték a baróti munkálatokat)Pénteken elkezdődött A borvíz útja program baróti beruházása. Bár rövid a kivitelezésre maradt idő, bíznak benne, hogy június végéig elkészülnek a munkálatokkal, és július folyamán visszaadhatják a helyi önkormányzatnak a felújított létesítményt, hadd működtesse – nyilatkozta Demeter János, a megyei tanács alelnöke. Demeter János szerint az évek óta tartó huzavona meglehetősen késleltette a kivitelezést, ezért is döntöttek úgy a fejlesztési minisztériummal való egyeztetést követően, hogy a város pályázati önrészét magukra vállalják. Több lehetséges megoldás közül kellett választaniuk. A szakemberek számításai szerint túl költséges lett volna, hogy a néhány száz méter távolságban található mezotermális forrásvizet a strandig vezessék, illetve kezelőházat építsenek; a geológusok pedig nem látták biztosítottnak, hogy a strand területén fúrt kútban megfelelő mennyiségű és minőségű vizet találnak. Úgy határoztak tehát, hogy a strand a város vízhálózatából kapja a vizet, de olyan tisztítóberendezéssel látják el, amely lehetővé teszi, hogy egy fürdési idényben csak egyszer kelljen feltölteni. Ennek a költségkímélő megoldásnak az a hátránya, hogy a tisztítóberendezés elhelyezése miatt mintegy harmadával kell megrövidíteniük az amúgy sem nagy medencét. Modern lesz az a napkollektor, amely segítségével megnyújtható lesz a szezon, hiszen a kevésbé napos napokon is legalább 23–24 Celsius-fokosan tarthatják majd a víz hőmérsékletét. A kivitelezést végző sepsiszentgyörgyi Conico Rt.-re hárul a gyermek- és a felnőttmedence felújítása, az öltözök és zuhanyozók modernizálása, az új kerítés építése, a hepehupás terület feltöltése és egyengetése, illetve a parkosítás és a pihenőpadok felállítása. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1572Olvasóink értékelése: 3.94Szavazatok száma: 18Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 11., hétfő 00:32
hajnalcsillag 445 hozzászólás Kiváncsi vagyok milyenre sikeredik!
2011. április 11., hétfő 05:54
zucu 667 hozzászólás Immár ideje lenne ,hogy az a strand ami 1972-ben megépűlt és sokáig mükődő képes volt, most már gyerekeink,unokáink ne keljenek elmenni más városi strandra.Csak azt nem értem, hogy miért kell megröviditeni az amugy is rövid bazin hosszát. Itt én ezzel a dologgal nem értek egyet.........Itt valami pénzügyi stikli van .......rmdsz...
2011. április 11., hétfő 06:49
leopold 1036 hozzászólás lassan jonnek a valasztasok es az udmraj Erdovideken akar hoditani.Holt vannak idaig Demeter tettei?Pedig egy kis koze van Erdovidekhez.
2011. április 11., hétfő 07:26
Sascha 1641 hozzászólás Innen is le lehet csippenteni egy kevéske pénzt ... üti majd a baróti kampányolásra ...
2011. április 11., hétfő 08:30
jackfive 239 hozzászólás nah...lopjanak, de adjanak is..még igy elmegy
2011. április 11., hétfő 08:31
jackfive 239 hozzászólás amúgy ideje volt belekezdeni valamibe...
2011. április 11., hétfő 08:39
KSzila 502 hozzászólás A borvíz dolgát is meglehet oldani, egy kis vasreszelék az IMASA területén kellett maradjon, meszet Vargyasról, sót pedig Parajdról lehet hozni.
2011. április 11., hétfő 08:41
KSzila 502 hozzászólás S ha nem megy ez a felemás megoldás, még mindig át lehet csoportosítani a pénzeket Bibarcfalvára vagy Uzonkafürdőre.
2011. április 11., hétfő 09:06
jackfive 239 hozzászólás :))))))))))))
2011. április 11., hétfő 09:11
Sascha 1641 hozzászólás @KSzila: alkalmasint fején találtad a szöget. Mondjam azt, hogy sajnos?
2011. április 11., hétfő 12:49
mumus 99 hozzászólás Már rég el kellett volna kezdeni a munkát, de a város polgármestere ebbe is beleköpött. Először nem akart beállni a "projekt"-be, aztán kapott a város a Megyei Tanácstól, 1,6 milliárd lejt amiből az önrész előlegét ki kellett volna fizetni. Nem tette, elköltötte egyébre.Aztán behívatták a Fejlesztési Minisztériumhoz, hogy meggyőzzék, hogy adja át a területet a MT-nak. Ott kijelentette, hogy nem ad át semmit és hogy nem érdekli a strand.És nem is adott át. Aztán az RMDSZ frakció határozattervezetet nyújtott be amit csak a második tanácsülésen tudtak átpréselni úgy, hogy két MPP-s tanácstagnak megjött az esze, és először a mandátumuk során Nagy István ellen szavaztak. Lett is nagy cirkusz belőle. Az első kapavágásra, úgy tudom, nem jelent meg a polgármester sem, a város főépítésze sem és Hecser sem volt ott(távújságírás). Hogy mennyit sikerül megépíteni, az most nehezen jósolható meg, de egy biztos, ha nem készül el a strand, ez is, mint megannyi más a Nagy István lelkén szárad( nincs lelke sem...). A baj az, hogy Barót és ezzel Erdővidék is csúszik lefele. Nem ezt érdemeljük! Vagy mégis?...
2011. április 11., hétfő 13:14
Sascha 1641 hozzászólás @mumus. Egyebet tudsz, mint kipellengérezni Nagy Istvánt? Nem! Akkor te azt érdemled, amiben vagy! Egy nagy, utcaközepi, büdös sz@rban.
2011. április 11., hétfő 14:42
PityiPal 1632 hozzászólás Az a helyiség, ahol rengeteg a borvíz, nem kerülhetett bele a programba, mint pl. Torja.Nagy pályázati pénzlenyúló akció rejtőzhet az egész "út" mögött...Jönnek a választások, kell a piculus...
2011. április 11., hétfő 14:51
picco666 9 hozzászólás Semmi köze a választásokhoz, sem ahhoz, hogy ki lop többet. Uniós pénz, és jó lenne elkölteni, csak eddig az okos polgármester miatt nem lehetett. S hogy miért rövidül? Mert ilyen az új terv. :P
2011. április 11., hétfő 15:51
jackfive 239 hozzászólás OK,köszi az infót, ezután is kaphatnánk beszámolót a következő programokból, pályázatokból..és ne mondjátok, hogy nem lesz, mert jönnek a választások...eddig belefért az igéret,a szép szó, mostmár tanultabbak lettünk, kell felmutatni is valamit....nah..ez jó kezdés..kivánom,hogy igy harcoljátok ki magatoknak a szavazatokat, hogy tesztek is valamit, ez csak nekünk, a pornépnek jó..vicaversza nektek is..
gratulálok a beleegyező tanácstagoknak is..-gondoljatok bele - ennél rosszabb nem lehet..... na többet nem dumálok,mert az úton már szólitgatnak a kommentekért...(mint ANNO 89 előtt..)) 2011. április 11., hétfő 16:01
Mk 301 hozzászólás Legalább a kivitelező szép kövérre hízik tőle. Eggyel több lesz köztönk az Ady féle disznófejű nagyúr.
Az más kérdés, hogy értelmes projektre is lehetett volna költeni a pénzt. 2011. április 11., hétfő 16:05
Sascha 1641 hozzászólás @Mk - pedig lett volna a vidéken is elég cég, amelyik meg tudta volna csinálni, dehát a brassói jobban tejel ...
2011. április 11., hétfő 17:00
jackfive 239 hozzászólás tényleg..ki a kivitelező....
2011. április 11., hétfő 17:02
Sascha 1641 hozzászólás @jackfive - "A kivitelezést végző sepsiszentgyörgyi Conico Rt.-re" - bocs. Nem brassói, hanem szentgyörgyi.
2011. április 11., hétfő 17:12
Sascha 1641 hozzászólás :-)
Lehet azt mondani, hogy keresem a kákán a csomót :-) A Conico Rt. vezérigazgatója ing. Szőcs Gyula, akinek kiváncsiságból rámentem a facebook oldalára és az ismerősok között rátaláltam az összes megyei, helyi RMDSZ-es főmuftira :-) Tamás, Antal, Demeter ... sokan vannak, kár sorolni :-) Valaki mondja azt, hogy nem ugyanaz a Szőcs Gyula :-) Beccszóra elhiszem ! :-) 2011. április 11., hétfő 18:19
PityiPal 1632 hozzászólás Nem lennék meglepődve, ha a DEMON kft-alias Áda Józsi-szállítaná a sódert!Elvégre jótett helyébe jót várj!
2011. április 11., hétfő 19:43
hajnalcsillag 445 hozzászólás @mumus.Én sem látom át teljesen mi és hogyan történt ebben az ügyben, de hogy Neked csak N.I. polgármester lejáratása a cél az nyilvánvaló.
Jobban hinnék Neked hogyha nem volna RMDSZ-szes tagkönyved. De még az is lehet, hogy valaki utasitására cselekszel! Egyvalami biztos N.I. nem olyan fekete amilyennek te lefested, de az RMDSZ sem ártatlan agyalkák egyesülete! 2011. április 11., hétfő 21:42
jozsi 406 hozzászólás Mar harom eve megy a nagy szoveg borviz utja mirol beszeltek mert en semi megfoghatot nem latam meg belole, haszonrol ne is beszelve .Ti meg hisztek a meseknek jo dolog de kicsi bene az igazsag.harom evig csak megszoritas volt es las csodat egybe neki szoktek mindenek de honan ez a sok penz hat kolcsonbol amit majd megadunk csak mi ,vagy csodot mondunk mind sok magyarorszagi onkormanyzat.
2011. április 11., hétfő 21:53
mumus 99 hozzászólás Pár apró részlet. Jelenleg a felsőrákosi Zöld Út KFT dolgozik a helyszínen, hogy hogyan"tejel", azt NI megmondhatja ( ANL- s tömbház,stb).
hajnalcsillag- nincs semmiféle pártkönyvem, de azért nyitott szemmel járok. Neked tetszik a baróti helyzet? Ez a baj, tele van a város ilyenekkel mint te, akinek nincs semmi igénye semmire. Nem kell iható víz, nem kell tiszta iskola, nem kell strand, nem kell kórház, jó a büdös sz@rgyár szaga, szemétdombok a város peremén, stb.,stb....Még hogy nem fekete! Ki a polgármester itt? Darkó? Ki a hibás az RMDSZ? Az MPP? Nem! Lejáratás? Ki előtt? Le van az már járva rég. Válasszátok vissza! 2011. április 11., hétfő 21:56
Sascha 1641 hozzászólás @mumus - blablabla ... Senki nem mondta, hogy tetszik a helyzet, de inkább ez, mint a lopás. Tudod: szegény, de roppant becsületes!
2011. április 11., hétfő 22:04
hajnalcsillag 445 hozzászólás mumus ha nyitott szemmel jarsz akkor nézz utána a Verestoy atyuskád et kompánia vagyonkájának!
Nézd meg a többi RMDSz-es parlamenter anyagi helyzetét. Kérdezd meg, ha még nem tudod, hogy miért szavazták le a megyei tanácsban az RMDSZ-es és román tanácstagok a Barótnak szánt plusz pénzt?És a baróti RMDSZ-es tanácstagok-horribile dictu-TARTÓZKODTAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Persze látom én a sok mocskot ami körülvesz, de annyi realitásérzék még van bennem, hogy Nagy István nem ördög és a RMDSZ nem angyal.De te sem vagy az! 2011. április 11., hétfő 22:12
mumus 99 hozzászólás "miért szavazták le a megyei tanácsban az RMDSZ-es és román tanácstagok a Barótnak szánt plusz pénzt?"-azért, hogy ne tűnjön el, NI kezei közt mint a CAMPUS 16,5 milliárdja.
2011. április 11., hétfő 22:14
hajnalcsillag 445 hozzászólás És a RMDSZ keze között mennyi tünt el?
2011. április 11., hétfő 22:15
hajnalcsillag 445 hozzászólás A Verestoy vagyon szerinted hogy keletkezett?
2011. április 11., hétfő 22:16
hajnalcsillag 445 hozzászólás Olosz Gergelyrol mi a véleményed?
2011. április 11., hétfő 22:21
mumus 99 hozzászólás Véleményem, ugyanaz ami rólad! Hullócsillag leszel!!!!!!!!
2011. április 11., hétfő 22:24
hajnalcsillag 445 hozzászólás Én nem az vitatom, hogy N.I. milyen, nekem az nem tetszik, hogy az RMDSZ-t dicsőited.
Mindkettőnek RMDSZ-nek, MPP-nek vannak pozitiv és negativ tettei! Értsd meg végre. Nincs arra semmi garancia, hogy attól, hogy RMDSz a polgármester nem fogják kiszipolyozni a várost. De ha az RMDSZ a ''felperzselt föld taktikáját alkalmazza'' akkor megnézheti majd magát. Apropó mumuskám, mit szól Vántza Tiborhoz? Kinek az érdekét nézi majd ha szerephez jut a következő választáskor? Megszavazod? Nézz kérlek utánna a nyitott szemeddel! 2011. április 11., hétfő 22:29
hajnalcsillag 445 hozzászólás Nagyon örvendek, hogy végre valaki ilyet is mond nekem , képzeld nem adok hitelt neked, mert nekem nem pártoktól személyektől függ a röppályám.
Egyedül Isten tudja azt változtatni. És sem Te sem az RMDSZ sem az MPP vagy N.I. nem az, bármelyikük is képzeli magát annak!!! 2011. április 11., hétfő 22:31
Sascha 1641 hozzászólás @mumus - megosztanád velem is, hogy hova lett az a sok pénz? Nem egyébért, de nem hallottam még, hogy Nagy Istvánnak kacsalábon forgó palotája lenne :-)
2011. április 11., hétfő 22:33
Sascha 1641 hozzászólás @mumus - "A Conico Rt. vezérigazgatója ing. Szőcs Gyula, akinek kiváncsiságból rámentem a facebook oldalára és az ismerősok között rátaláltam az összes megyei, helyi RMDSZ-es főmuftira :-) Tamás, Antal, Demeter ... sokan vannak, kár sorolni :-)
Valaki mondja azt, hogy nem ugyanaz a Szőcs Gyula :-) Beccszóra elhiszem ! :-) " Ehhez tartsd magad :-) 2011. április 11., hétfő 23:02
moni 173 hozzászólás Okosok. Tán jobb lenne, ha valami vrancea vagy teleorman megyei cég építené a strandot? Szerintem bárki építené, zucu rmdszes stiklit látna benne. Ki az a zucu? Mert nem látjuk sehol, ahol csinálni is kellene valamit. Csak pofázni látjuk. Mert ugye olyan is van a világon, hogy a megye magyar vállalkozói, sőt erdővidék magánvállalkozói, akiknél ugye tiszta véletlenül magyar emberek dolgoznak, akik nem spanyolországban kell epret szedjenek.
S hogy nagy istván feketeségéről is mondjunk valamit, rmdsz-es, mpp-és, tőkés párti, vagy független szemszögből egyformán a legsötétebb alak. Itt egyedül ő szipolyozza ki a várost, senki más. Lehet hogy nincs palotája, de az elmegyógyintézetbe elég sok oldalon vezethetik a kórlapját. Ő senkivel sem működik együtt. Talán sokszor saját magával sem. Bölcs dolog lenne, ha lemondana. Egyedüli hasznos cselekedete lenne az eltelt hét évben. S mintha Rács Karesz példájából sem okult volna... 2011. április 11., hétfő 23:11
Sascha 1641 hozzászólás @moni - mit ittál? :-)
2011. április 11., hétfő 23:16
hajnalcsillag 445 hozzászólás Vitriolt :)
2011. április 12., kedd 15:38
plusi 2 hozzászólás Sascha, valóban a kákán a csomót keresed, és akkor még enyhén fogalmaztam. Nem értem, hogy miért kell valakit azért elítélni, amiért egy közösségi oldalon ő is az Antal, Demeter és a többi "RMDSZ-es főmufti" több 100 ismerőse közé tartozik!!!!
2011. április 12., kedd 15:42
Sascha 1641 hozzászólás @plusi - látsz a hozzászólásomban valami olyasmit? Mert én nem! Sőt még az is lehet, hogy nem ugyanaz a Szőcs Gyula :-)
Ha viszont az, akkor simán megkérdőjelezem a licit helyességét. Volt részem ilyen "licitekben" ... @plusi - nem muszáj regizni egy-egy beszólásom miatt :-) Hagyd a francba ... csak keresem a kakán ... izé ... kákán a csomót ... azt a csomó döglegyet :-) 2011. április 12., kedd 16:02
plusi 2 hozzászólás Sascha, bocs, ha én értettem félre, és a hozzászólásodban rosszindulatot véltem felfedezni! Nos, én úgy vélem még mindig, hogy te hagyd a francba ezeket a személyeskedő, rosszindulatú hozzászólásokat olyan emberekről, akiket nem ismersz, és halvány lila gőzöd sincs arról, hogy hogyan mennek ezek a dolgok. Részemről lezártnak tekintem ezt a témát.
2011. április 12., kedd 16:08
Sascha 1641 hozzászólás @plusi - ismerem az ilyesfajta liciteknek álcázott dolgokat :-) Nyugodj le; igyál egy csésze kávét. :-)
2011. április 12., kedd 21:01
hollo 378 hozzászólás @ mumus : ,,Nem ezt érdemeljük!,, idézet tőled.Igazad van,többet érdemelsz, életfogytiglani büntetést, legalább.És még valami...annyira elmebeteg azért nem lehetsz, hogy az emberek hitelt adjanak egy olyan képződménynek, mint te.
@ hajnalcsillag : nincs annak pártkönyve, (mumusnak) még az rmdsz nek sem kell igazából, mindenki tudja 2011. április 20., szerda 01:11
Pont 36 hozzászólás Sascha! Te *****nagy hazafi, hallod-e! Átfutottam pár hozzászólásodat. Hát nem dicső, ami körvonalazódik belőle. Sokszor az a legerősebb észérved valaki megjegyzésével szemben, hogy mit ivott, mit nem. Aztán a nyomozói vénád sem hagy el:rámentél az iwiwre, és láss csodát, napjaink legnagyobb fiascóját te leplezted le:))) Uccu neki, vesd el magad, nyomás feljelenteni a társaságot valamelyik hatóságnál! Biztosan az újságba is kiírnak majd! Még valami: Te mikor dolgozol, dolgozol? Vagy kommenteket gyűjtesz csokorba?
Nem értem az ilyent... 2011. április 20., szerda 01:21
Pont 36 hozzászólás Sascha! és olyan baróti vagy, hogy csuda. ... (bóknak ne vedd!) Miért sejteted, hogy nem vagy az? Van erre "roppant becsületes" válaszod? Hagyjuk.. Mindegy, úgyis nyomsz majd valami süket rizsát. Szellemeset. Véled...sascha, sascha... Nagyon szimpatikus vagy. Maradjunk ennyiben. És legyen tiéd a végszó is majd. ok?
2011. április 20., szerda 01:28
ladoga2009 571 hozzászólás NO, ide Pont ez hianyzott!
Pont@:"Nagyon szimpatikus vagy." Szerelem ... "Bye-bye, Szása, rossz voltál velem, Elmentél és azóta az órám keresem." Pont 1:21 kor??? NO. 2011. április 20., szerda 06:14
Sascha 1641 hozzászólás @Pont - nem iwiw :) facebook :) S képzeld, hogy igazam volt :) De minek jelentgessek, mikor ismerem a törött korsó meséjét?
Baróti vagyok édöslelköm, mint nagyapám s annak nagyapja s annak es a nagyapja :) Azok es dolgoztak s biza én es dolgozok, ha meg akarok élni ...mert ezt valaki(k) úgy találták ki, hogy az ember (mármint az, amelyik nincs a "polcon") reggeltől estig nyomja az ipart. Nem egyébért, csak ne tudjon másképp gondolkodni, kritizálni, felháborodni, mérgelődni stb. :) No biza nekem még arra es jut időm ... Pont, ha érdekli még 20 perc és kezdem a melót :) Este 9 körül ismét találkozhatok a családommal :) Jól ki van ez fundálva, mi? Ez azé má valami, mi? @ladoga2009 - 1.21-kor már alszok; nem egy olyan időpont, mikor pont okosságokat tudok mondani. Máskor se sokat - Pont szerint -, de ez az időpont nem megfelelő. Inkább a reggeli órában, kávé mellett. :)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||