Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 11., hétfő: Közélet Húszéves cserkészcsapat![]() Rendezvénysorozattal ünnepelte huszadik születésnapját szombaton a sepsiszentgyörgyi 40-es számú Szent György Cserkészcsapat, és ebből az alkalomból harmincnyolc cserkész tett fogadalmat a megyeszékhelyi Szent József katolikus templomban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa, Tamás József segédpüspök lapunknak elmondta: annyi jövője van egy népnek, egy egyháznak, amennyi fiatalja van, éppen ezért a fiatalokkal való foglalkozás nagyon fontos. ,,Én úgy ítélem meg, hogy a cserkészet olyan értékeket próbál bevinni a fiatalok életébe, amivel mi is egyet tudunk érteni, és ezért pártoljuk, ezért népszerűsítjük mind jobban, hogy ezen keresztül megnyerjük őket" — tette hozzá. Szabó Lajos kanonok, a cserkészcsapat parancsnoka az elmúlt húsz évről úgy fogalmazott, ,,a legnagyobb örömöm az, hogy ki tudtam nevelni az utánpótlást, olyan vezetőket, akik ma éppen olyan lelkesedéssel vezetik a cserkészeket, mint ahogy én vezettem; én már nyugdíjas cserkész vagyok, csapatvezetői minőségemet megtartottam azért is, hogy nagyobb hangsúlyt tudjunk adni a cserkészetnek mind a hívek, mind a gyermekek előtt". Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1071Olvasóink értékelése: 4.8Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
