Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 13., szerda: Közélet Késnek a tantervekCsak 2012 őszétől vezetik be az új tanterveket, a magyar diákok még egy évig nem tanulják idegen nyelvként a románt, de az ország földrajzát és történelmét szeptembertől a románból fordított magyar tankönyvekből ismerhetik meg. ![]() Igaz, hogy a kisebbségi diákok számára már több változatban elkészült a román tanterv, amit különböző szakmai csoportok állítottak össze, de ezek közül egyiket sem láttamozta mindeddig az oktatási minisztérium – tudtuk meg a szaktárca kisebbségi oktatásért felelő főosztályának igazgatójától. Szőcs Domokos elmondta, az egyes tantárgyak tantervét a készülő új nemzeti alaptantervhez kell igazítani, amíg ez nem végleges, a szaktárca nem bólinthat rá egyetlen tantárgy programjára sem. A korábbi ígéretek, miszerint már 2011 őszétől bevezetik az új román speciális tantervet és tankönyveket, politikai nyilatkozatok voltak, ilyent a szaktárca képviselői felelősen nem állíthattak, ugyanis az oktatási törvényben nincs erre vonatkozó időpont, az új tantervek bevezetését a módszertani szabályzó írja elő, és ennek dátuma a 2012/13-as tanév kezdete – szögezte le Szőcs. Hozzáfűzte: a román földrajz és történelem tankönyveket már fordítják, remélhetőleg szeptemberben a magyar diákok asztalán lesz a magyar változat, amit addig használnak, amíg elkészül e két tantárgyból is az új tanterv. Az Országos Felmérő és Értékelő Központ tavaly kezdte meg a közoktatás fél évszázadra visszatekintő elemzését, mely megszabja a keretet, amihez a nemzeti alaptantervet igazítják, az erről szóló tanulmányt várhatóan ezen a héten bocsátja közvitára az intézmény, és május közepétől kezdődhet az új tantervek véglegesítése. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1019Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 13., szerda 10:40
dinibacsi 4945 hozzászólás Jaaaaaa!Es egy ev mulva kormanyvaltas lesz,es ugy visszavonjak a tanugyi torvenyt,ahogy irja a nagykonyvben!Judas legalabb csinalta amit csinalt,miutan felvette a 30 ezustpenzt!Ajanlhatom peldajat ahonatyainknak!!!!
2011. április 13., szerda 18:37
Ferencz 2982 hozzászólás S a hiába eltöltött időért felvett Júdás - pénzeket visszaguberálják a kincstárba?
2011. április 13., szerda 21:44
mandala 118 hozzászólás ha jól emlékszem,ezért a tanűgyi törvényért cserébe adta el az RMDSZ a bőrünket.......,vagyis ezért szavaztatta meg szolgalelkű pártkatonáival a 24 százalékos TVA-t,a 25 százalékos bércsökkentést,illetve az 5,5 százalékos követhetetlen járulék fizetését a nyugdíjakból. Nagy üzlet!Ha a dinibacsi által felvázolt forgatókönyv megvalósul,akkor mi is van?.... mit kaptunk ,és mit adtunk ?...... az apró lépések politikája,újra csak a mellékhelyiség előtti toporgásnak bizonyult..... :D
2011. április 13., szerda 21:51
leopold 1036 hozzászólás 20 kerek ev munkaja.....csodalatos....
2011. április 13., szerda 22:08
girtlergyula 601 hozzászólás S meg van kepuk kunyeralni a szavazatokot . A mezes madzag nem lesz eleg hosszu azt hiszem .
2011. április 13., szerda 22:56
eberendre 1632 hozzászólás A tantervet minek?
Az osztást nem tanulják meg negyedikben, közönséges törteket elvették ötödikből, hatodikban az emelőtörvényt úgy tanulják, mint az arányos mennyiségek következményét, de közös nevezőre nem tudnak hozni. Tanulhatnák latinul is, nem kellett volna ekkora hűhóval eladni egy népcsoportot. Nem megyek az iskolába, mert mit kérdezhetnék, hogy megfigyeltem, nemcsak valami nincs rendben. Semmi sincs rendben.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
