Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 14., csütörtök: Közélet Nyitásra kész az MPPKészül a jövő évi választásokra az MPP, a párt elnöksége tegnap Kézdivásárhelyen ülésezett, és elkészítette azt az ütemtervet, amely alapján év végéig összeállítják jelöltlistájukat, kidolgozzák stratégiájukat – mondta el Szász Jenő pártelnök Sepsiszentgyörgyön. Továbbra is várják az EMNP közeledését, és bíznak Rácz Károly ártatlanságában – hangzott el. Minden megyébe ellátogat az elnökség, elemzik, hogyan áll a párt, mekkora a népszerűsége, mit kell tenniük, hogy eredményesek legyenek a 2012-es megmérettetésen. "Számba kell vennünk, hol kell erősítenünk, mire kell koncentrálnunk" – mondotta Szász. Hangsúlyozta, az már most kitetszik, erősebb a szervezetük Maros és Kolozs megyében, és sokakat meglepett az is, hogy Szatmár megyében minden időközi választást megnyertek. Három településen tartottak ilyet, két helyen a polgári párt jelöltje győzött, Avasváralján pedig az RMDSZ-szel közösen állítottak jelöltet. Szász bizakodó, tapasztalatuk azt mutatja, az emberek mindenütt igénylik az alternatívát. Az MPP elnöke elismételte korábban már hangsúlyozott álláspontját: a bejegyzés előtt álló új magyar pártot, a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppártot várják az RMDSZ-szel szembeni nemzeti alternatíva oldalára, "ez az összefogás az egyetlen járható út, az egyetlen értelmes és racionális berendezkedés". Tőkés Lászlóval még nem sikerült tárgyalnia, de sokan dolgoznak a találkozó létrejöttén, mondotta, és megjegyezte, a EMNT mostanában egyre jobban távolodik az RMDSZ-től, és minden ilyen lépés közelebb hozza az MPP-hez. Szász megfogalmazta kételyeit azzal kapcsolatban, hogy sikerült az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat összegyűjteni az Erdélyen kívüli megyékben és Bukarestben, tapasztalatból tudja, hogy ez "keservesen nehéz", és az esetleges bejegyzési kudarc esetén felajánlotta a jobboldali MPP már létező jogi keretét a majdani megmérettetésekre. Szász Jenő azt is elmondta, a tegnap délutáni elnökségi ülést nem véletlenül tartották Kézdivásárhelyen, így kívánták jelezni, támogatják Rácz Károly polgármestert, és hisznek benne, sikerül bebizonyítania ártatlanságát. Az MPP elnökének meggyőződése, az RMDSZ keze van Rácz letartóztatása mögött, ha rendelkeznek majd kellő bizonyítékkal, be is mutatják – mondotta. Letartóztatása után Rácz Károly kérte, függesszék fel a párt alelnöki tisztségéből, most neki kell majd nyilatkoznia, visszakapná a tisztséget, vagy inkább önmaga tisztázására koncentrál. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1298Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 14., csütörtök 01:04
hajnalcsillag 445 hozzászólás Kéremszépen sajnos az MPP is eléggé vegyes tagságot, vezetőket tudhat magáénak.
Én arra vagyok kiváncsi milyen lesz a harmadik. 2011. április 14., csütörtök 07:59
lada1200 347 hozzászólás Én arra , hogy milyen lesz a tizedik.
2011. április 14., csütörtök 08:22
Ferencz 2982 hozzászólás "...tapasztalatból tudja, hogy ez "keservesen nehéz", és az esetleges bejegyzési kudarc esetén felajánlotta a jobboldali MPP már létező jogi keretét a majdani megmérettetésekre..." "Hálából"vajon milyen tisztségért? Így kell előre menekülni. A hangya mondja a vándorló elefánt hátán:haladunk! Nem akarok széthúzást szító ember lenni, de Szászban szemernyi bizodalmam sincsen. Ő Markó Béla, MPP-s kiadásban.
2011. április 14., csütörtök 09:00
jozsi 406 hozzászólás Lada tizedik nem lesz mert mar nincs mire epiteni ahoz alap kel . Az EMNT -nek mar meg vanak az allairasai es be lesz jegyezve a part hogy Jeno mit ajal az egy mas dolog es inen latszik hogy problemajuk van mert aki eleg erosnek erzi magat az a valasztasok elot nem kot semifele megalapodast , vagy megis van egy pont a helyhatosagin ahol egyeztetni kel de meg el er.Szasz ur aszt kebzeli hogy van a ket nagy es van a kicsike , szereny velemenyem szerint legyen inkab ugy ahogy a nep akarja ne mondja meg se Szasz se Kelemen ki a nagy es ki a kicsi .
2011. április 14., csütörtök 09:11
KSzila 502 hozzászólás Hajrá MPP! Hajrá nemzeti radikálisok!
Hajrá EMNP! Hajrá nemzeti liberálisok! Legyőzni a személyi ellentéteket, kicsinyességeket, irigységet, szakmai féltékenységet! Céljaink közösek! Kispadra az RMDSZszel, húsz év alatt jól kifutták magukat. Ideje megpihenni. 2011. április 14., csütörtök 09:14
KSzila 502 hozzászólás Hajrá MPP! Hajrá nemzeti radikálisok!
Hajrá EMNP! Hajrá nemzeti liberálisok! Legyőzni a személyi ellentéteket, kicsinyességeket, irigységet, szakmai féltékenységet! Céljaink közösek! Kispadra az RMDSZszel, húsz év alatt jól kifutták magukat. Ideje megpihenni. 2011. április 14., csütörtök 10:25
hatsohid 16 hozzászólás Nyitani akar az MPP!! Hiszen mar nyitottak a szentgyorgyi fogda ajtajat Kareszkajuknak!
Ez az elottem iro lazzas ember,radikalisokrol es liberalisokrol,valamint kozos celokrol aradozik. Gyonyoru celjaitok vannak te agyhalott,nem valaki ,vagy valami ellen kellene celokat megfogalmazni, hanem az erdelyi magyarsagert! Ilyen bagazzsal nem lesz nagy dobas jovoben,de te agitalj folyamatosan es nyaljal Jenobacsinak,mert egy diplomas embernek nagyon jol all. Sokra viheted ilyen magatartassal!! 2011. április 14., csütörtök 10:42
sume 53 hozzászólás Kb ezért nem mossa már 3 tenger a határokat mert ennyire "jól" összetart a magyar.
2011. április 14., csütörtök 10:59
KSzila 502 hozzászólás Vágóhíd akár holnap is lecserélhetjük Szász Jenőt, Rácz Károlyt, nem ők számomra az érték hanem az MPP, mint párt, az eszme amiért létre jött.
Személyi garanciákba nem bonyolódnék, egyik párt részéről sem, még az új szűz párt részéről sem, mert minden ember gyarló, a sajtó pedig hatalom. Mikor hatsohíd felvállalja a nevét már rögtön, bárki rájön, hogy már rég ő sem szűz. Tiszta szándékú ember amúgy nem bújik nick mögé. Az MPPések többnyire nevüket adják véleményükhöz, siríted, ütöd, vágod kisfiam? 2011. április 14., csütörtök 11:00
KSzila 502 hozzászólás És most refrén gyöngéd D-mollban:
Hajrá MPP! Hajrá nemzeti radikálisok! Hajrá EMNP! Hajrá nemzeti liberálisok! Legyőzni a személyi ellentéteket, kicsinyességeket, irigységet, szakmai féltékenységet! Céljaink közösek! Kispadra az RMDSZszel, húsz év alatt jól kifutták magukat. Ideje megpihenni. 2011. április 14., csütörtök 11:04
jozsi 406 hozzászólás Ne idegeskedj hid mert dolgoznak az erdely gazdasagi tervezeten ha nem tudnad a MIko terven az EMNT mint civil szervezet de en csak ara lenek kivancsi hogy 21 ev utan mivel rokultok ti elo mert ugye 21 ev alat komoly terveitek lehetnek mint anak az udvarlonak aki 21 ev utan akar nosulni. Meg hoza fuznem hogy helyi szinten is dolgoznak minden szek kulon a sajatosagaikat heljezve eloterbe . a nemzeti liberalisagrol csak aniyit semi koze az EMNP -hoz, a part csak nemzeti es kesz!A nyitasrol csak anyit hogy marcius 10 Racz Karcsi az akori MPP-s alelnok nem engedelyezte a marcius 15 -i unepi beszedet az EMNT -nak hivatkozva hogy nem fer bele az idobe ,tobszori megkereses utan bele ment egy harom perces beszed engedelyezesebe ,a tobit mar tugyatok a bizonyitek a kezdivasarhelyi hozaszolok listaja .Ugy hogy amig magatok kozot nem tesztek rendet adik szasz hiaba nyilatkozik .
2011. április 14., csütörtök 13:56
KSzila 502 hozzászólás @hatsóhídka
Talán emlékszel már régebb kifejtettem, hogy a helyhatóságin egy MPP-EMNP összefogás lenne üdvös, legalábbis azokon a helyeken ahol nem mehet a full contact. Mindezt azért, hogy a parlamentárisra létrejöhessen egy reális háromoldali koalíció a nagy összefosás helyett. 2011. április 14., csütörtök 14:10
peterkinga 251 hozzászólás Nyitásra kész az MPP - de hol a konzerv es hol a konzervnyito??
2011. április 14., csütörtök 14:16
KSzila 502 hozzászólás @Hátsóhídka
Egy elvtelen, centrista vállalkozót látok benned, akinek csupán a PÉNZ van a célkeresztjében, jobbról is (Pestről) balról is (Bukarestből), ezért hozzáállásodat is megértem. Számomra sajnos az RMDSZ programja, bajszai hiteltelenek. Ezért szorgalmazom a jobboldal összefogását. Szeretnék pár nemzeti politikust látni a parlamentben. Az MPP radiálisai nélkül az RMDSZ felfalja az EMNT puhányait. 2011. április 14., csütörtök 15:59
jozsi 406 hozzászólás SZila azal egyet ertek hogy ahol lehet kel az oszefogas es vegul a harom parti koaliciora is szukseg lesz de honan veszed az EMNT puhanyait es kik az MPP radikalisai nem inkab fordiva van .Tiszteld a politikai elenfeled es meg joban a csapattarsad mert ha nem veszitesz.
2011. április 14., csütörtök 17:17
vitriol 432 hozzászólás "Tőkés Lászlóval még nem sikerült tárgyalnia, de sokan dolgoznak a találkozó létrejöttén,"- Tőkés mindha az Űrben lakna, fényévekre az emberiségtől.Nehéz vele találkozni (pláne ha ő nem akar). Egyébként, Szász Jenő igazat mond! Sokat dolgoztak, sokan dolgoznak, csak valahogy semmi sem sikerül. Semmi látszatja a sok munkának. A médiában való szereplés az igen, az látszik, lépten-nyomon.Duma, duma, duma, semmi más. A haszon is csak annyi belőlük. Így van ez Kézdivásárhelyen, de így van ez Baróton is...Tele a tökünk velük.
2011. április 14., csütörtök 17:33
jozsi 406 hozzászólás vitriol latom tiszta vagy a dolgokal mond meg te kiket javasolnal a kovetkezo valasztasokra.
2011. április 14., csütörtök 17:44
KSzila 502 hozzászólás Valójában az a kérdés akarunk-e globális rendszerváltást az erdélyi társadalomban és akkor ennek függvényében kell megszervezni a választási csatákat...?!
Vagy csupán arra lesz jó az EMNP, hogy holmi lokális projektmenedzserek lokális programokat futtassanak...újraszervezve a pénzleszívási csatornákat, igazi kaméleonként, hol RMDSZesként, hol MPPésként és hol EMNPésként grundolják önmaguk cégeit. Ez itt a kérdés válasszatok! 2011. április 14., csütörtök 18:16
hajnalcsillag 445 hozzászólás Vitriol
Ismered te valamennyire a baróti RMDSz eseket? Sokfélék Ők is! 2011. április 14., csütörtök 18:16
hajnalcsillag 445 hozzászólás Mint a kézdivásárhelyiek.
2011. április 14., csütörtök 18:40
PityiPal 1632 hozzászólás Megint összezörrentetek, kedves fórumozók!Nem tudnánk úgy hozzászólni, hogy ne csorogjon le a nyakunkba a nyálunk?
Próbáljátok nulláknak nézni ezeket a provokátorokat, ők ezért vannak napszámra fizetve. Egyik párt , bárhányat is fog az erdélyi magyarság alakítani, nem fogja soha hitelesen képviselni érdekeinket.Egyszerű ember lévén, ne várjatok hangzatos politikai analízist tőlem.,csak én úgy látom és gondolom, hogy mivel sokfélék vagyunk, sose lesz összhang köztünk.Képtelenek vagyunk egy doktrina mellet kiállni, ha valaki balra áll, az ott is kellene maradjon, vagy balközép, vagy jobb, jobbközép.A szélsőségeket azért nem írtam ide, márpedig ők is léteznek, mert nem tudom elfogadni őket. A mostani képviseletünk már bebizonyította hogy "magánérdekképviselet".Ismerjük személyiségeit, nem kell nekünk egyiket sem bemutatni. 2011. április 14., csütörtök 18:55
girtlergyula 601 hozzászólás A nyulacska mindenkeppen kap , ha van sapkaja , ha nincs . Az MPP le akar ulni targyalni az baj , ha nem ulne le azlenne a baj . A tanacsulesek is ugy zajlanak , hogy amit az Mpp javasol az nem jo , a kovetkezo gyulesen javasolja ugyan azt az RMDSZ , akkor mar csillagos tizes .
2011. április 14., csütörtök 19:31
xaxaver 20 hozzászólás Kszila
Amikor Tokes targyaloasztalhoz ul Szasz Jenovel,akkor neked nem a gelencei olajmezoknel fog feljonni a nap,hanem Futasfalva felol. Ha pedig leul Dagipofaval egyezkedni,akkor o is hasonul vele es a tefajta urukekmarci alakokkal. Neppart IGEN.......mepepe NEM! Ilyen egyszeru kedves geologus! 2011. április 14., csütörtök 20:38
KSzila 502 hozzászólás Értlek plébános úr, akarod mondani Futásfalván lezsíroztátok Puskás Bálint úrral az egyházi támogatást...
Kíváncsian várom a választásokat :). Értesz a kiszivárogtatáshoz. 2011. április 14., csütörtök 21:20
xaxaver 20 hozzászólás Kerdezd meg szepen te harmattiszta Kszila&co,hogy kinek adta oda a Vigado muhelyet Racs elvtars es meg alkalmazta is ot karbantartonak?
Lassan-lassan kiprovokalod az igazsagot,pedig ott nincs olajmezo! Ha valaki tamogatja az egyhazat es te ebben buzt talalsz,az nem a tamogato,hanem a te bunod Istentelen polyaca! 2011. április 14., csütörtök 21:45
KSzila 502 hozzászólás Kedves plébános úr!
A tegnap úgy imádkoztam, hogy Istenem mentsd meg szegény székely népedet a Rácz Károly Ada József típusú barátságoktól. Kár volt nekünk együtt megrészegedni. 2011. április 14., csütörtök 21:49
nomad 433 hozzászólás "Nyitasra kesz az MPP" csak nem tudom hohu ki reagal pozitivan az ok nyitasara.Mert ugye az elmult harom evben az Mpp politikusaitol csak ragalmazast hallottunk.Szidtak az RMDSZ es neha onmagukat is.Megvalositasuk oly keves ,tervukre meg nem jutott ido ugye massal voltak elfoglalva, de lehet hogy nem is volt...Hat Szasz ur ez nem jott ossze...Ezt az mellet mondom hogy a kedvenc viragom a tulipan es a kedvenc fafelem a fenyo...
2011. április 14., csütörtök 22:00
xaxaver 20 hozzászólás Kszila
A baj az,hogy te reszegen maradtal,vagy ugy fogantal? 2011. április 14., csütörtök 22:11
girtlergyula 601 hozzászólás Megerdemli az erdekszervezet a dicseretet ? Akkor ti masvilagon eltek .
2011. április 14., csütörtök 22:14
KSzila 502 hozzászólás Nem Xaver, ha bajotok van velem fogd meg Zsombikának a kezét és gyertek el hozzám, hiszen tudjátok hol lakom és mondjátok a szemembe, miért kell itt rejtőzködni?
Én próbálok nem személyeket támadni, hanem csak elvieket vázolni, lelkesíteni az MPPt, miért kell mindig személyeskedésbe torkolni? Ha nincs egyéb érvetek hallgassatok. 2011. április 14., csütörtök 22:24
vitriol 432 hozzászólás Elvek? Jobb oldal? Bal oldal? Mondj bár egy elvet az MPP országos programjából ami nem szerepel az RMDSZ-ében(nem onnan volt kimásolva). Az autonómiára való törekvést miért szégyelli a pártod, nincs leírva sehova sem az Mpp alapszabályzatában sem a programjában. Vigyázz mit beszélsz, szavaid után ítélnek...
2011. április 14., csütörtök 22:28
zsombika 79 hozzászólás Kszila
Engem ne keverj bele a beteg agyad csinálmányaiba te szemétláda. Méghogy megrészegedtél. Te nem részeg,hanem beteg ember vagy. Ird fel a lakásod oldalára, ''hajrá MPP''. 2011. április 14., csütörtök 22:33
KSzila 502 hozzászólás Vitriol te most fárasztasz, mit jelent a papír ebben az országban? Hány cédula egy élet?
Mit jelent az egyetemi diploma? Mit jelentenek a technikumok diplomái? Az MPP élén Szász Jenővel szervezték az első Nagygyűléseket...ha az SZNT egyet füttyent az MPP ott van...az RMDSZt kérve, könyörögve sem lehetett a Székely Önkormányzati Nagygyűlésre elcipelni.... Hány cédula egy élet, hány cédula egy párt? Ne fárassz... 2011. április 14., csütörtök 22:43
vitriol 432 hozzászólás Ne fáradj, bajtárs! Téged megértelek! Te egy ilyen vagy!
2011. április 14., csütörtök 23:06
KSzila 502 hozzászólás Na és akkor, hogy szépen zárjuk a napot, még egyszer G-dúrból:
Hajrá MPP! Hajrá nemzeti radikálisok! Hajrá EMNP! Hajrá nemzeti liberálisok! Legyőzni a személyi ellentéteket, kicsinyességeket, irigységet, szakmai féltékenységet! Céljaink közösek! Kispadra az RMDSZszel, húsz év alatt jól kifutták magukat. Ideje megpihenni. 2011. április 14., csütörtök 23:17
vitriol 432 hozzászólás Piciny pontosítás! Ha majd az RMDSZ kispadra szorul, akkor az MPP+ EMNP majd labdaszedő-helyettes tanonc lesz. C- dúrból ha lehet, cigány!
2011. április 14., csütörtök 23:18
KSzila 502 hozzászólás Hé hova lettek Xavér hozzászólásai?
2011. április 14., csütörtök 23:25
KSzila 502 hozzászólás Tisztelt főszerkesztő úr!
Eltűntek Xavér plébános hozzászólásai! Kérném szépen a Kszila profilt is törülni. Az én adataim menüben nincsen rá lehetőségem. 2011. április 14., csütörtök 23:30
PityiPal 1632 hozzászólás Kszila, ezek a fehéragyú rmdsz-seknek a "nagy mosódában" patyolatra kimosták az agyukat!Öblögetés közben meg balra dőlt a lavór, s a hab a tortán a nyakukba borított bili lett, amit kétbalkezükkel ütőttek le, véletlenül...Kézdin.
Az autonómia kifejezést törölték állásadó gazdáik a szótárukból, azért nem találták meg az MPP statútumában !.Némi esélyük azért mutatkozik a rehabilitációra, mert elolvasták! 2011. április 14., csütörtök 23:53
girtlergyula 601 hozzászólás Elolvasta nekik valaki .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||