Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:39
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. április 15., péntek: Közélet

Felszámolják a szociális lakásokat

Antal Árpád András azt tervezi, három év alatt Sep­siszentgyörgyön megszüntetik a szociális lakásokat: a Sing-Singként ismert intézményt felszámolják, a Mikes Kelemen utcai átalakított, illetve most felújítandó lakásokat pedig eladják.
A minapi Csíki negyedi lakossági fórumon szembesült ismételten a polgármester a szociális létesítmény hátrányaival: tudta, sok az egykor szebb napokat látott lakótelepen a gond, utcákkal, közbiztonsággal, szociális jellegűek is – ezek mellé sorakozik az etnikumközi nézteltérés. A találkozón nagy számban megjelentek segélykiáltást fogalmaztak meg, ennek orvoslására született már néhány intézkedés (térfigyelő rendszer kialakítása, állandó rendőri felügyelet biztosítása), de ezek nyomán körvonalazódott az is, hogy a Sing-Singet (felvételünkön) ne jelenlegi formájában működtessék tovább. Az elmúlt időszakban ugyan rendteremtési szándékkal jó néhány szigorítást próbáltak bevezetni, az ajtóhoz őrző-védő szolgálatot alkalmaztak, csak a lakók kaptak beléptető kártyát, de kiderült, nem azzal van a gond, aki a kapunál áll, hanem aki benn lakik. Antal Árpád szerint még ebben az évben átalakítják az intézményt (eleve rossz elkép­zelés összezárni a társadalom peremére szorultakat), illetve felszámolását is fontolgatják, az épületben akár inkubátorházat létesítenének, akár az egyetemnek ajánlanák fel bentlakásnak (egyébként e célból is épült). Az éjszakai menhely egyelőre marad, míg jobb helyet találnak neki – fűzte még hozzá. Ami a szociális lakások jelenlegi bérlőit illeti: ,,akik a társadalom hasznos tagjai akarnak lenni, segítjük, jobb körülményeket biztosítunk számukra, akik nem, azok ne számítsanak az önkormányzat támogatására" – fogalmazott a polgármester. Évente 450 000 (4,5 milliárd régi) lejbe kerül a városnak csak a Sing-Sing fenntartása, ,,fontos a szolidaritás, de azokon akarunk segíteni, akik talpra akarnak állni, nem azokon, akik bandákba verődve terrorizálják a környéket, elveszik az iskolába menő gyerekek telefonját, tízóraiját".
Hozzászólások
2011. április 15., péntek 06:51
Sascha
1641 hozzászólás
No ... ez már értelmesnek tűnik. Csak az a bajom, hogy mindig valami csalafintaságot sejtek a jó dolgok háta mögött.

2011. április 15., péntek 07:09
leopold
1036 hozzászólás
nem 3 ev alatt kell felszamolni, hanem azonnal.

2011. április 15., péntek 08:52
Falco
139 hozzászólás
@kardazoltan - ezen nincsen amit csodálkozni...

Véleményem szerint nem felszámolni, hanem rendberakni kéne ezeket a lakásokat és valamilyen elképesztő, de hatásos rend-tartó módszerrel az ott élő embereket cseppet ráncba szedni. Nem tudom ha lehet, nem tudom ha túlságosan idealisztikus vagyok - csesszetek le nyugodtan, ha igen. Hova a faszomba fog menni az a rengeteg szerencsétlen? Kiözönlik majd az utcára, a piac környékére, a 101-es blokk környékére és a Csíki utca sarkára és így tovább (eddig is ott jártak keresztül az állomás irányába, állandóan köpéssel és takonnyal volt tele a járda..). Inkubátorház? Ez jó vicc, a nagy dérrel durral beindított inkubátorházban befuccsolt minden, a rádiók működnek s most még az egyiket, a Régiót be is buktatták. "akik a társadalom hasznos tagjai akarnak lenni, segítjük, jobb körülményeket biztosítunk számukra, akik nem, azok ne számítsanak az önkormányzat támogatására" - a segítés és a jobb körülmény a szentgyörgyiek 70 százalékának kijárna amúgy is, alapból, amilyen ***** helyeztben van a város és a régió. Ezeket még hogy venné a hátára, arról miért nem mond senki semmi konkrétat? Szóval marha egyszerű: borzasztó sok lenne a költség ezeket az embereket elhelyezni, lakást találni nekük vagy valamiféle otthont. Ja, és az éjjeli menedékhely marad: naná, és ezek után mostmár valakik komolyan azt gondolják, változni fog valami? Semmi sem kellett volna oda, csak állandó rendőri jelenlét egy felkészült, humánus de erélyes osztaggal, hogy így mondjam. És a tengersok pénzből amit egy évbe oda fizetnek, és újra fizetni fognak a felujításakor, rengeteg járdát, kerítést, lépcsőházajtót lehetne lefesteni legalább, felujítani a városban. És ezek a szerencsétlenek lakhatnának ott, legalább tető legyen a fejük felett. Különben állapotilag a Leninben rengeteg blokk ugyanúgy néz ki, vagy részben hasonlóan, mint a Sing-Sing blokk..... azokról miért nem beszél senki? Bentlakásnak felujítani? Bazdmeg, megáll az eszem... arra nem gondol senki, hogy a negyed amúgyis tele van cigánnyal és potenciálisan bűnöző emberekkel, mi lesz akkor, ha a diákok-diáklányok éjszaka, késő este vagy hétvégén este a központból mennek haza a szállásra? Elképesztően sok potenciális összeszólalkozásra, molesztálásra, randalírozásra adhat ez lehetőségt. Nem tudom felfogni, valahogy a városvezetés képtelen szintézisben látni a dolgokat és hosszútávon gondolkodni. Mindig is képtelen volt.

2011. április 15., péntek 09:18
suzy96030
44 hozzászólás
En egyetertek Falcoval, ugyanis nem felszamilni kellene a szocialis lakasokat mert abbol csak kellemetlenseg *****mazik, azok az emberek ha az utcara kerulnek akkor lopnak es ha kell olnek. De azt valahogy meg kellene rendszerezni hogy a szocialis juttatasokba aszegeny emberek , a sokgyerekes csaladok reszesuljenek , ne a ciganyok . , mert a Voroskereszt nel is csak ok tolonganak a csomagosztaskor es a szegeny ember ki van taszigalva.Valamit kellene tenni annak erdekeben hogy fontossagi sorrendbe ok hatrabb keruljenek mert semmit nem tesznek annak erdekeben hogy valtozzanak es nagyon nagyon sokan vannak .

2011. április 15., péntek 09:19
haromszeki
503 hozzászólás
"Amikor figyelmeztettem, hogy az adófizetők pénzén, a mi pénzünkön laknak ott akkor a szemembe vágták, hogy őket muszáj segítse a város, nekik ez kijár."

Hát erről van szó, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nagyerős "demokratikus", amneszti-internacionálos" megélhetési (napraforgó)politikusok a szájába rágták a cigánynak, hogy neki JOGAI vannak! Érdekes módon kötelességről nem tudnak, olyanjuk nekik nincs. A purdé hamarabb tanulja meg a jogait, mint kitörölni a saját hátsóját. Ezek az amúgy es alacsony intelligencia-hányadossal rendelkező egyének, megspékelve pár "romavédő" EU-s sóhivatal ingyenélő alkalmazottjának a heccelésével, már nemcsak kies tájaink, de Európa legnagyobb problémájává nőtték ki magukat. Nem tudom mi értelme van az álszent szemforgatásnak, mondjuk ki szépen, tisztán, magyarul: húsz éve generált, fentről irányított cigánytenyészet folyik és ez az amúgy es rendkívül szapora parazita-népség a többségi társadalom fejére nőtt.
Kinek érdeke, hogy a cigány szaporodjon és folyamatok konfliktus-forrás legyen? A cionista háttérhatalomnak! A mindenkori kormányok szerte a világban tehetetlen, akarat nélküli bábuk, akik bólogató jancsiként szolgálják a gazdit, ahonnan csurran-cseppen, de inkább folyik nekik - az euró.
Hát ez van kérem! Sepsiszentgyörgy vezetősége pedig önként és dalolva, az MPP-s nagyokos Bálint József által kitalálva megszavazza az őrkői cigánypurdék ösztöndíját, a polgármester pedig még rátesz egy lapáttal. Ugyan kérem, ne 200 lejt adjunk egy purdénak, adjunk 300-at! Bágátell... Az az aprócska tény, hogy a cigány nem fizet adót, ez mind a mi zsebünkre megy, senkit nem érdekel. Megpróbáltam kifejezni ezzel kapcsolatban a véleményemet, mely szerint ez kimeríti a diszkrimináció fogalmát a magyar és románajkú gyerekekre nézve. Senkit nem érdekel a véleményem, jogom van fizetni az adót és kussolni.
Kérdem én: azzal, hogy több pénzt és még több pénzt adunk a cigányoknak, meg fogjuk fékezni az esztelen szaporodásukat??? Vajon a politikusok közül nincs legalább egy ember, aki elgondolkozna: mi lesz itt 10-20 év múlva? :(
Az őrkő elcigányosodása es annak a következménye, hogy a mindenkori városvezetés szemet húnyt afelett, hogy jöttek a cigányok és letelepedtek. Ha mondjuk én most elmegyek Szebenbe, kiválasztok egy területet magamnak és oda építek egy kulipintyót csak úgy, engedély, tulajdonjog, stb. nélkül, önök szerint megmelegedne-e alattam az anyaföld? Úgy kipenderítenének, mint azt a bizonyos macskát! No de a cigány, az más! Neki kérem alássan, JOGAI vannak, neki ez kijár...

2011. április 15., péntek 10:21
dinibacsi
4945 hozzászólás
Valaha szemelyesen útküztem a problémával,jőtt hogy kővetelje a jogát!Kérdésemre,hogy ugyan biza mit tettél te ezért az országért,hogy ilyen nagy jogaid vannak,vállasza az volt_Csináltam 5 gyereket!1oo nal tőbb cigany kőrúlvett anno,hogy segly meg hal étlen stb.Mondtam,segely nincs,de munkát azonnali fizetéssel,h nehogy étlen haljatok ,tudok adni!MEGEGGYEZTÜNK,miként másnap reggel jelentkeznek!Megszerveztema szükséges jármüveket,szerszámokat,még egy hideg tizorai lehetóségét is biztositottam,és azota is várom őket!Ennek 15 éve,a mai napig egysem jelentkezett!Miról is besazélunk akkor?

2011. április 15., péntek 10:30
haromszeki
503 hozzászólás
Tegnap kaptam az alábbi levelet és nem jelent semmit, hogy a Csonkahaza területén történt az eset - a cigány az cigány marad, ha Pestre viszed es...

""Ezen csak nevetni lehet, de sajnos igaz...

Mali Zoltánnak, Drávapiski polgármesterének a cikke
következik.Verébszámláló...

Ma polgármesteri karrierem kiteljesedett.

Nyakunkba varrták a szociális foglakoztatást. Ha akartuk, ha nem. 3 hete felvettem 5 embert dolgozni, ma egy + 1 van belőle. Pedig tisztességes hat órás munka, munkaruha stb jár nekik. Karrierem csúcsát egy 18 éves gyerek teljesítette be. Kb. 2 hete "dolgozott" a drága gyermek, anyukája egyetlen pöcörös kisfia. A második napon már elkérte magát, mert a harmadikon ő már nem tud jönni, mert "kannázik" egy cigányzenekarban.

Mondom jó, de le kell dolgozni a hiányzást. A negyedik napján meg sem jelent, mert nagy kórt talált nála az orvostudomány, neki bezártsági érzése lesz a gödörásástól, ami 30 x 70 vízelvezető ásásánál nagyon kijön, így az ötödik napja is regenerálódással telt. De orvosi igazolást hozott erről. A hatodik napján bejött, de rosszul lett. A fűnyírástól asztmás rohamot kapott, másnap nem is jött, mert ugye ki kellett heverni a nagy légszomj okozta sokkot. A hetedik napján így pihent. Az édesanyja még le is teremtett, hogy milyen szemét vagyok, majdnem meggyilkoltam a gyereket, és ha baja lesz, akkor én leszek a felelős. A nyolcadik napja az a semmittevéssel telt, be akart panaszolni engem, mert nem a szakképesítésének (8 ált.) és a fizikumának megfelelő (kb 190 centi és 80 kiló) munkát biztosítottam neki.

Ma reggel vidáman ismét munkára jelentkezett és nekem ehhez még jó pofát is kellett volna vágni. Gondoltam a verebek számolása ülve (!!!!) nem lesz megterhelő számára. Így hozattam neki egy párnás széket, leültettem és azt a munkát kapta, hogy meg kell számolnia az átrepülő verebeket az udvaron statisztikailag. Kapott egy A4 lapot és egy tollat és csak strigulázni kellett volna. Bíztam titkon abban, hogy hátha elszégyenli magát. Most háromkor kimentem és megkérdeztem:
- Na fiam, hány veréb repült át ma az udvaron?
- Nem tudom!
- Miért nem számoltad meg őket?
- Mer' amire megszámoltam volna addigra elrepültek!!!!!!!
- Jól van fiam, legalább nem piszkoltad össze a papírt.
- Ha így megy főnök akár egy hétig is eldolgozok ennyi irattal.

Egy Á betűt sem írt ma.

Na, ezeknek fizetünk mi segélyt!""



2011. április 15., péntek 10:33
Sascha
1641 hozzászólás
@haromszeki - szuper a történet!!!

2011. április 15., péntek 11:01
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Valahogy a folyamatot kell megszakitani.
Én helyeslem hogyha azokat támogatja a rendszer amelyik igyekszik, tanu és dolgozni akar.
A gond azzal van-és Antal Árpáddal egyetértek-aki rombol, lop, csal, ronditja a környezetét, keseriti embertársai életét!
Ezeknek csökkenteni kellene a juttatásokat.
De a rendszer hibája is, hogy aki bűnöző, azt nem büntetik szigorúbban.
De véleményem szerint a cigánygyerekekre kellene jobban odafigyelni!
Nevelni, tanitani, okitani-amelyiket lehet-hogy ne kövesse elődei rossz példáját.
Hogy hány százaléknál valósulhatna ez meg nem tudom, de kell próbálni.

2011. április 15., péntek 11:06
haromszeki
503 hozzászólás
@ichtyologus: Valamennyien így vagyunk ezzel, akik kilátunk a fejünkből... :( Rég mondogatom: ha a többségi társadalom összefogna és senki (SENKI!) nem fizetne adót mondjuk úgy 2 éven keresztül, akkor minnyá emberszámba vennének münköt. Azonban amíg szelíden fizetünk és kussolunk, addig kutyába se vesznek! Összefogni kéne és közös erővel, közös akarattal kommunikációra kényszeríteni a városatyáinkot, ahol közölni velük a követelésünket: legyen végre vége a cigánytenyészetnek, a toleranciának, a meghunyászkodásnak! Milyen dolog az, hogy a cigánynak nem kell adóznia, ellenben ingyen jár (miért jár???) neki a víz, a villany, a lakhatás, minden. Aztán sáskamód lepusztít mindent maga körül és tovább áll egy utcával... Mondjon bárki bármit, ez nem normális állapot, hogy ezt nekünk tűrni kell! Több száz éve nem tudtak, mert NEM AKARTAK integrálódni - akkor most mi a fészkes fenének ölünk bele a "roma-integrációs programba" eurómilliókat? Aki nem dolgozik, ne es egyék! Ennyi! És mindenki annyi gyereket szüljön, ahányat önerőből fel tud nevelni, mert az én gyerekeimnek se ad rajtam kívül senki enni, s mégse számít "hátrányos helyzetűnek", ha éhes. Pedig az éhség nemcsak a cigányok kiváltsága, nálunk es eléfordul - csakhogy a mi sorsunk a kutyát se érdekli...

Na ezért kéne nekünk összefogni, amíg nem késő!

2011. április 15., péntek 11:06
Falco
139 hozzászólás
Bocsássatok meg, de a Sing Singben kizárólag cigányok laknak, vagy van netán egy jópár utcára, nyomorult sorsba került magyar ember is...? Akik egyori dolgoztak, adót fizettek, ezt-azt csináltak, csak épp ***** irányba fordultak a dolgaik. Hm?

2011. április 15., péntek 11:11
Sascha
1641 hozzászólás
@Falco - szerintem mindegy. Ha széköly-magyar s lop, csal, hazudik, dorbézol, megver, letapos stb. az es olyan hibás, mint a sötétebb bőrű társa. Mindenkinek mehet rosszabbul, de az nem ok az efajta megnyilvánulásra.
@hajnalcsillag - s fogjam meg a kezit a cigánykölöknek s vigyem oskolába? A végén feljelent s engem visznek a Sing-sing-be ...

2011. április 15., péntek 11:13
Falco
139 hozzászólás
@Sascha - :D (hajnalcsillagnak szánt kommentedre)

2011. április 15., péntek 11:17
haromszeki
503 hozzászólás
@hajnalcsillag: "Én helyeslem hogyha azokat támogatja a rendszer amelyik igyekszik, tanu és dolgozni akar. " Nos, ha egy magyar ember akarja ugyanezt, őt miért nem támogatja a rendszer(telenség)? Nem diszkrimináció ez?

Azt kéne felfogni, hogy a cigányok képtelenek gyereknevelésre! A hatóságok azt kéne észrevegyék, hogy a 12-13 éves purdé már szül, 24-25 évesen már nagymama! A purdék borzasztó körülmények között, koszban, mocsokban, fertőzésben, tetvesen tengődnek. A szaporulatot kéne valahogyan szabályozni, illetve leállítani. Viszont azzal hogy pénzt és még több pénzt adunk nekik, biztos hogy nem ezt fogjuk elérni!
Ha "ösztöndíj", vagy mindegy milyen jogcímen tömjük őket pénzzel, azt azonnal elisszák, játékgépekbe rakják és a purdé ugyanolyan körülmények között marad. Akkor már inkább tegyék állami gondozásba, az se kerülne többe, mint az a rengeteg segély, de legalább nem azt tanulná meg kicsi korában, hogy lopni, zsarolni, erőszakolni, gyilkolni kell! No meg mielőbb börtönbe kerülni, mert az náluk dicsőség, státusszimbólum!...

Javasolom a tisztelt cigányvédő politikusoknak, hogy mindegyik vigyen haza és vegyen örökbe egy népes pereputtyot!

2011. április 15., péntek 11:19
Sascha
1641 hozzászólás
@Falco - eleget néztem át a cigányság viselt dolgain. Elegem lett. Az, hogy más etnikumhoz tartozók is lopnak, csalnak az hab a tortán. De nehogy valaki azt mondja rám rasszista lennék. Van egy mondás: Stii legea lui Ohm? Esti Om cu mine, sunt Om cu tine. Számomra ennyire redukálódik le ez a dolog. Lehet tót es, ha a pénzért megdolgozik s tisztességesen él s élteti családját. Habár kies országunkban az a bolond, aki tisztességesen dolgozik ...
@haromszeki - biza az én pénzemen senki se ágálódjék, hogy neki joga van! Ha van jogod, akkor van kötelességed es! Igaza van!

2011. április 15., péntek 11:31
haromszeki
503 hozzászólás
No, ezt fájinul megszakértettük, s közös nevezőre es jutottunk! :)
Mosmán csak az maradt hátra, hogy az illetékesek tudtára adjuk... Ki vállalkozik erre a nemes feladatra? :)

2011. április 15., péntek 11:36
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Sascha
Emlitettem, hogy amelyiket lehet.
És van példa bőven arra, hogy lehet!
Akit a 90-es évek elején örökbefogadtak amerikaiak vagy nyugat európaiak, azok mikor meglátogatták hajdani családjukat itt Romániában, egészen másképp néztek ki mint itteni testvéreik!
A legtöbb semmivel sem különböztek a nyugati átlagembertől!
Hogy kellene?
Hát segélyt csak az a család kap amelyik iskoláztatja gyerekét.
A lógásokat, rendbontást stb. szigorúan venni.
A támogatást természetben adni-alapélelmiszerek stb.-és annak aki hasznos,tisztességes tagja a társadalomnak!



2011. április 15., péntek 11:42
girtlergyula
601 hozzászólás
Qlyan ciganyrol is tudok a gyereke a MIKOBAjar iskolaba es falurol . Megsegito orakot is vesz az apja neki . Civilizalt korulmenyek kozt elnaek es meg azt se szeretik , ha valaki ciganynak nevezi oket . A baj az , hogy nagyon nagyon keves az ilyen . A nagytobseg kozulluk nem is akar hallani a munkarol , meg arra is haragusznak , aki dolgozik . Jogaikot ugy tudjak kovetelni , hogy , ha mi ugy tudnank reg nem lenne problema az autonomia . Kotelesseguk az nincs semmi ezen a vilagon .Van olyan is kozottuk , hogy olyan autoval megy a segely utan , hogy egyszeru halado embernek olyan soha nem lessz . Az se megoldas , ha bezarjak mert fel se veszik . A bunozokot valahol elkulonitve dolgoztatni kellene , ne heveresszenek a bortonokben a mi penzukon , amikor kiszabadulnak ismet minket lopjanak .

2011. április 15., péntek 11:50
hajnalcsillag
445 hozzászólás
haromszeki
Azt is támogatja csak nem olyan arányban!
És általában aki akar dolgozni és tanulni, az nem szorul olyan mértékben segélyekre mint a másik.
Arra is kell gondolni hátha én is cigánygyereknek születtem volna!?
Én úgy gondolom, hogy kell esélyt adni mindenkinek, -akár többször is-de nem a végtelenségig.
Aki nem akar azt nem kell segiteni!


2011. április 15., péntek 11:57
haromszeki
503 hozzászólás
@hajnalcsillag: Most tedd a szívedre a kezed és őszintén gondolj bele mi megy 20 éve? Szerinted még meddig "többször is, de nem a végtelenségig"? Ha én lennék olyan helyzetben, mint ők (ingyen lakhatás, víz, villany, lehetőségek, stb), már rég megköszöntem volna a segítséget és kiemelkedtem volna a nyomorból!

"Arra is kell gondolni hátha én is cigánygyereknek születtem volna!? " - "Azt is támogatja csak nem olyan arányban! " - írod.
Szerinted a mi gyerekeink hibásak azért, hogy székely-magyarnak születtek és ezért nekik nem jár semmilyen támogatás? A toleranciának és a szociális érzékenységnek es van határa!!! Még meddig nyögjük az egyre nagyobb és egyre nehezebben kifizethető adókat az egyre szűkülő jövedelmeinkből, hogy ők "alanyi jogon" dorbézolhassanak kedvükre? Megvárjuk, amíg oda jutunk, mint az Anyaország, ahol 200 forintért 70-80 éves embereket gyilkolnak meg szadista kegyetlenséggel? Még meddig tűrünk és hátrálunk? És főleg miért? Ez nem rasszizmus, hanem egészséges önvédelem, amihez Isten adta jogunk van!

2011. április 15., péntek 12:54
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Nem vitás, hogy az a sok agresszió és romboló megnyilvánulás miatt okkal háborodik fel a jóérzésű ember.
Ebben egyetértek, de szerintem minden gyereknek meg kell adni az esélyt, hogy kiemelkedhessék a nyomorból!
Sokan visszaéltek már valóban az adott esélyekkel.
Irtam a visszaéléseket kezelni kell!
SZigorubb törvényekkel, módositásokkal stb.
De most te is tedd a szivedre a kezed es gondolj bele:
Vajon hány székely-magyar ember nyúlt hozzá a közösség pénzéhez vagyonához stb.
Vajon mi folyik sokszor a hivatalokban?


2011. április 15., péntek 13:16
haromszeki
503 hozzászólás
@hajnalcsillag: Mondd te szándékosan magyarázod félre a mások számára teljesen nyilvánvaló dolgokat? Tipikus liberális szöveggel jössz és eltérsz a témától. Igen, vannak visszaélések a hivatalokban, de ez egy másik téma. Itt arról van szó, hogy az ijesztő tempójú, a háttérhatalom által generált népszaporulattal fölénk nőtt cigányság nem dolgozik, nem adózik, csak követelőzik, élősködik, zsarol, bűnözik, gyilkol, lop, csal, s még sorolhatnám.
Egy valamiben maximálisan egyetértünk: a törvények vonatkozzanak MINDENKIRE, kivétel nélkül!!! A jogok es, s a kötelességek es egyaránt. De - ismétlem - nem normális állapot az, hogy egyik népcsoport igyekszik dolgozni, alkotni, a környezetét tisztán tartani, gyerekeket nemzeni és azokat a társadalom hasznos tagjává nevelni, míg a másik népcsoport következmények nélkül lazsál, szemetel, erőszakkal elveszi amit akar, a gyerekeit a lábaiktól fogva lógatja a kukába, hogy a szemétből élelmet keressen, stb. Ha annyira odavagy a cigánygyerekek jogaiért, akkor miért nem emeled fel a hangod a szüleik viselkedése ellen, akik naponta kiteszik őket minden veszélynek, fertőzésnek? Hm?
Egyetértek: Igazságos törvényeket és azokat minden áron betartatni mindenkivel, kivétel nélkül!!! Akinek pedig nincs jövedelme, az ne segélyért ordítozzon (még csak nem es kér, hanem követel, alanyi jogon!), hanem alázatosan MUNKÁT kérjen a polgármesteri hivataltól, dolgozzon és éljen a fizetéséből! Ennyi!

Szó se róla, valóban léteznek munkahellyel rendelkező, tisztességes életet élő cigányok, én es ismerek ilyet. De azokkal nincs es semmi bajom, minden elismerésem és emberként tisztelem őket! Viszont szíves engedelmeddel az élősködő, aljas semmiházi férgeket, a társadalom lépfenéjét, a cigányság számottevő, zsarolásra, segélyekre berendezkedett rétegét nem tudom emberként kezelni, mert nem azok! Az ember dolgozik, alkot, épít, gyarapítja a tudásával, a hozzáértésével, a munkájával a világot. Akikről itt szó van, azokról ezek a tulajdonságok még jó nagy adag jóindulattal sem mondhatók el!

2011. április 15., péntek 15:21
suzy96030
44 hozzászólás
Kedves Hajnalcsillag! Igaza van es nem rossz otlet hogy ahhoz hogy a ciganygyerekek ne kovessek szuleik peldajat ahhoz tanittatni kellene . Ez a lehetoseg meg volt es meg van adva. De egy kedves ismerosom meselte hogy a coganygyerekek csak addig voltak hajlandoak ott ulni az iskolaba ameddig enniuk adtak , vagyis tizorait kaptak es egy sem maradt az osztalyban . Tehay monden joakarat ellenere oket nem lehet civilizaciora tanitani . Ok ,,maslmilyenek ,, mint mi vagyunk .

2011. április 15., péntek 15:37
suzy96030
44 hozzászólás
Elnezest Girtler Gyula hogy megszolitom, de a ,,lessz ,, et egy s es z vel irjak helyesen magyarul . LESZ

2011. április 15., péntek 16:00
girtlergyula
601 hozzászólás
Koszonom szepen . Most mondom en . A magyarban a hogy szo ele jar valami . Tehay szonak semmi ertelme .A maslmilyenek leirt szo sem hibatlan . Elnezest kerek suzy96030

2011. április 15., péntek 16:04
suzy96030
44 hozzászólás
En is elnezest kerek. En felreutottem tobbszor de a lessz az nem felreutes. Elnezest!

2011. április 15., péntek 16:12
girtlergyula
601 hozzászólás
A HOGY elott sehol nem ir vesszot , ez nem elutes ,kedves suzy 96030 . Persz azert a bocsanat az jar a reszemrol .

2011. április 15., péntek 16:28
girtlergyula
601 hozzászólás
Pontositas keppen 11 hibat szamoltam ossze irasaba , amit hajnalcsillagnak cimezett . Belekot az en arva s betumbe ? Mas szemebe a szalka................ Elnezest , ha tevedek. suzy 96030 Meg kez csok is jarna , de nem tudhatom a nev kit rejteget , ha no , akkor az is megvan a reszemrol .

2011. április 15., péntek 16:36
suzy96030
44 hozzászólás
Kedves Gyula! Igaz hogy en kezdtem a kotekedest , de kerem keressen valami egyeb szorakozast mint egesz nap a gep elott ulni! Ajanlok jobbat!Hallgasson zenet, vagy olvasson , vagy ha nyugdijas akkor menjen ki a parkba setalni , vannak akik ezt csinaljak .

2011. április 15., péntek 16:37
Sascha
1641 hozzászólás
Aha ... kezd elmenni a dolog jobbikba ...Bicska, pillangókés, balta? Ajánlhatok valamit?

2011. április 15., péntek 16:44
girtlergyula
601 hozzászólás
suzy 96030 Az igazsag nem szabadna felhaboritsa . Sajat gepem elott ulok , vagy tevedek ? Sokmindent tudnek en is ajalni onnek , tobbek kozt azt is , hogy maskor ne kotekedjen . Tiszteletem .

2011. április 15., péntek 16:45
suzy96030
44 hozzászólás
Kedves Sascha! En csak ugy szeretem az embereket hergetni de most valoban en egtem le , mert tenyleg rengeteg elutes van az irasomban , siettem.Mernem az 1-12 iskolai evek magyarfuzeteimet odaadni Gyula bacsinak , vagy ifju Gyulanak ellenorzesre .

2011. április 15., péntek 16:53
Sascha
1641 hozzászólás
@suzy96030 - a hergetésből herregés lesz s abból bizonyisten elegem van a Háromszék fórumain. Van itt elég félkegyelmű, nem hiányzik egy se.

2011. április 15., péntek 17:04
mandala
118 hozzászólás
http://agymosott.blog.hu/ kis kiegészítés a "Verébszámláló"-hoz.
Sok érdekes dolgot lehet megtudni "védett" fajtársainkról.
Különben egyetértek @haromszekivel: minden habzó szájú fajvédő vegyen örökbe egy-egy "kiccsaládot",és tanítgassa őket együttélésre.Amennyi megélhetési fajvédő van,meg is oldódna a probléma. :)


2011. április 15., péntek 17:31
papolczy
7 hozzászólás
A Sing-Singben nemcsak cigányok élnek, van magyar, lecsúszott családból származó tanítványom is, de a magyar felnőttek is a cigányok szintjén élnek. A gyermeknek hiába vannak felemelkedési vágyai, a szülő életmódja vis*****ántja a földre. De a cigánygyermekek amit a szüleiktől látnak és tanulnak, azt hozzák magukkal az iskolába. Nem lehet őket kiemelni abból a mentalitásból, amiben élnek. Amikor az iskolában ingyen ebédet kaptak, és a fél óráról ellógtak emiatt, s a magyar szegény éhes verebek irigykedve nézték, amikor ezek pöffeszkedve a jóllakástól, és az önteltségtől visszajöttek az ebédlőből, mert ez jár nekik, s emiatt a késés, a szemtelenség is szabad, úgy gondolták, csak az fogalmazódott meg az emberben, hogy ez igazságtalan diszkrimináció. Hogy lehet-e ezeket a purdékat a jóra nevelni, felemelni őket? Nem! Amíg ingyen szeretetcsomagot osztogatnak most is azoknak, akik hetente néhány tanítási órán részt vesznek, s akik rendesen járnak, s hozzá tanulnak is, semmit nem kapnak, ezek úgy gondolják, miért is tegyenek egy lépést az életmódjuk megváltoztatásában, ha úgyis minden földi jó kijár nekik. A purdé odaköp mellém a földre, s azt kiabálja, ne merjem arra kényszeríteni, hogy ő megtanuljon két szakaszt a János vitézből, vagy esetleg írni-olvasni. Arra neki semmi szüksége! Úgyis ad majd a város lakást, az állam pedig "szocsiált". Jó lenne, ha megtapasztalhatnák, milyen az, amikor mindenért meg kell dolgozni, amikor vége lenne az ingyenélésnek.

2011. április 15., péntek 17:58
haromszeki
503 hozzászólás
@papolczy: Esztergomban élő tanítónéni barátnőm es ugyanezt mondja, egyszerűen képtelenség kiemelni őket, mivel nem es akarnak kiemelkedni, a 10-12 éves lányoknak dicsőség, ha sikerült már teherbe esniük! Én azt nem értem miért mi kell cipeljük ezt a púpot a hátunkon, miért nem a 40 szobás kastélyokban élő, fél kilós arany pecsétgyűrűket és láncokat hordó, Mercivel közlekedő fajtársaik segítenek rajtuk?
A fent említett barátnőm mesélte, hogy megkeresett egy ilyen körülmények között élő dúsgazdag cigányt és elmondta, hogy az osztálya 90%-a cigánygyerekekből áll, szükségük lenne az osztályban egy dobkályhára, segítséget szeretne kérni tőle. A válasz az volt: segítsenek a "gádzsók", neki nincs miből... Erről ennyit!

@mandala, ahogy mondod! Azok, akik teli szájjal sajnálkoznak és rasszistáznak minket, akiknek elegünk lett abból, hogy a mi eltartásunkba szülik halomra a purdéikat, nos azok az aktivisták valószínűleg soha életükben nem láttak cigányt közelről! Épp ezért kéne ajándékozni nekik vajeggy "kiccsaládot", hogy legyen részük a cigányok "hálájából"!

Szívből remélem, hogy a tisztelt sepsiszentgyörgyi városvezetés (főként a polgármesterünk és az "Őrkő keresztapja", Bálint József MPP-s tanácsos úr es) olvassa az itteni hozzászólásokat!

2011. április 15., péntek 18:17
Sascha
1641 hozzászólás
@haromszeki - Ha el es olvassák se csinálnak ezek semmit. Ez már ilyen ...
Biza nekem es van cigány haverom, de az annyit dolgozik, hogy hat kóberre való társa ötven év alatt se annyit. Másiknak Magyarországon válalkozása van, jól megy az üzlet s az ottaniak hozzáfordulnak, ha valami asztalosmunka akad a környéken. S melléje három embernek is munkát ad! S képzeljék, hogy "csak" három gyereke van! Tisztességesen is meg lehet élni, csak akarni kell kiemelkedni egy egész szikrányit. Ha nem akar az ember, akkor heába minden okoskodó akarat, mert az se segít.

2011. április 15., péntek 18:18
haromszeki
503 hozzászólás
@Sascha. Bólogatok! ;)

2011. április 15., péntek 18:19
Sascha
1641 hozzászólás
@haromszeki - pedig képzelje, hogy ehhez a hozzászóláshoz nem kellett az ELTE :)

2011. április 15., péntek 18:21
haromszeki
503 hozzászólás
@Sascha: Én es ELTE nélkül bólogatok! :P

2011. április 15., péntek 19:21
hajnalcsillag
445 hozzászólás
Nos elgondolkodtató az amit a hozzászólások tükröznek.
Szeretném megjegyezni, hogy közelről is ismerek sok cigány személyt.
Az, hogy adót nem fizetnek, sok esetben villanyáramot s egyebek sem az engem is háborit.
De az ilyennek nem szabad addig adni semmi állami juttatást, amig nem törleszt.
Személyesen ismerek olyan cigány fiatalokat akiknek sikerült kikapaszkodni a gödörből.
A gyerekekre nagyon rányomja a családi környezet a bélyegét, de ennek ellenére próbálni kell!
Az ilyesmin csak lassan lehet változtatni.
Sok türelem, robusztus idegrendszer, emberszerető magatartásmód, és hit a szükséges kellékek.
De ott van Böjte Csaba, ferences szerzetes, neki sikerült.
Érdemes utánanézni!
Kedves suzy"""954382!
Rátappintott a lényegere!
Másfélék!És ezért másképp kell velük bánni!
Ezért kell(ene)közülük kinevelődött valakinek a rendre, tisztességre, munkára, illemre stb. tanitsa őket.

2011. április 15., péntek 20:58
haromszeki
503 hozzászólás
Hát... Ejsze inkább a videón szereplő egyedek kéne felemeljék a putris társaikot...

http://www.youtube.com/watch?v=n1dWCVlK9VA&feature=pl=yer_embedded

2011. április 15., péntek 21:44
hajnalcsillag
445 hozzászólás
haromszéki
Hát nem semmi!
De vajon ők még gondolnak putris atyafiaikra?


2011. április 15., péntek 21:48
Sascha
1641 hozzászólás
@hajnalcsillag - igen! Persze! "Te Devla, milyen jó, hogy nincsenek itt a gádzsók!!!"

2011. április 15., péntek 21:51
haromszeki
503 hozzászólás
@hajnalcsillag: Gondoltam belinkelem ide, ha esetleg elmagyaráznád az érveidet a videó szereplőinek... Mondom nekik, ne nekünk, mert mi évtizedek óta tartjuk őket, s nem es rosszul. Úgyhogy lassan a fajtársaikon lenne a sor. Szerintem.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
A nagy vándor álca nélkül (Csoma-napok huszonkettedszer)
Bár a mostoha időjárás kis híján ellehetetlenítette a leglátványosabbnak ígérkező programpontot – fáklyás futóváltó érkezése jelentette az ünnepség kezdetét –, méltóságteljes ünnepség keretében nyitották meg hivatalosan tegnap este Kovásznán a 22. Csoma-napok rendezvénysorozatát.

- Iochom István:
Tisztújítás (A Kézdivásárhelyi Városi Színház új bemutatója)
Vasárnap 19 órától a Vigadó színháztermében a Kézdi­vásárhelyi Városi Színház bemutatja Nagy Ignác Tisztújítás című darabját Parti Nagy Lajos átírásában.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS