Elcsórták Szent György ereklyecsontjait

Mindenféle tolvajlás, rablás ocsmány dolog, annyira az, hogy — vállalva a modern világ törvénykezésének híveit felháborító és ellenkezést kiváltó reagálását — vannak, akik azt az ókori vagy középkori kegyetlenséget, amikor ennél kisebb vétkekért felakasztották, megcsonkították vagy agyonverték, megkövezték a delikvenst, nem érzékelik túlzó büntetésnek. A templomfosztogatók, temetőgyalázók, hullarablók az emberiség legelvetemültebb férgei közé tartoznak.

A giurgiui ereklyerablás érdekessége, hogy a csíksomlyói kegytemplom perselypénz tarisznyába, zokniba és egyéb ruházati holmiba rejtett lopásával egy időben történt, s az Evenimentul zilei híradása szerint valószínű, hogy Giurgiuban ugyancsak a katedrális épületében rejtőzködő, majd a szertartás ideje alatt a tömegben elvegyülő imposztor cselekedte. Csíksomlyón a papok éberek voltak, és észrevették az oltár mögött rejtőzködő perselypénztolvajt.

Szent György vértanú ereklyecsontjai Dimitriosz Kavadiasz görög főpap ajándékaként kerültek Giurgiuba, amikor a Duna-parti város új, Szent György vértanúról elnevezett katedrálisát felavatták. A keleti rítusú egyházak közt szokásos az ilyen ajándékozás, s a Giurgiuban szolgáló Ambrozie ortodox pap őszentsége azzal is érdemessé tette magát eme értékes ajándékra, hogy Görögországban doktorált, és ott sok hívő jó barátra tett szert.

Bennünket, ,,szentgyörgyieket", akiknek elei városunkat Szent György védőszent oltalma alá helyezték, és a Sárkányölőt Szent György-napokon és máskor is nagy tisztelettel övezzük, érzékenyen érint ez a rablás, annál is inkább, mert közelégtételre a csíksomlyói persely ,,kasszafúróját" a hatóságok elkapták, de a giurgiui ereklyetolvaj továbbállt a zsákmánnyal, bár sejthető, hogy az ereklyecsontokból körülményesebben tud pénzt csinálni, mint a csíksomlyói kegytemplomot kifosztó imposztor tette volna, aki lejt, forintot, eurót és dollárt zabrált.

Számunkra érdekes egybevetni azt is, hogy az ortodox románság Szent György vértanú érdemeit méltatva ennek szenvedéseit és mártírhalálát emeli ki, míg mi, magyar keresztények a sárkánnyal (az ördöggel, a rosszal) megküzdő és azt legyőző rettenthetetlen hőst, a lovagi eszményt tiszteljük Szent Györgyben. A románság Szent Györgyöt a hadak és Anglia védőszentjeként is tiszteli, de a vértanú iszonyú szenvedéseit állítják előtérbe. Szent György vértanú Diocletianus császár idejében élt (284—305), és már egészen fiatalon a császár udvarában nyíltan hirdette, hogy ő keresztény, és az is marad. Kínzásoknak vetették alá, szeggel kivert lábbeliben kellett járnia, talpát verték, lándzsával dobálták, mérget itattak vele, s a császár parancsára 303-ban lefejezték.

Mártírhalálával csontjai ereklyévé váltak, és a történelem során többféle hipotézis keringett afelől, hogy azok hova kerültek. Van olyan feltételezés is, hogy Szent György feje ereklyeként egy bánsági templomba került, ahová a szerb menekülők rejtették el a törökök elől.

Azt mindenképp értékelnünk kell, hogy a román és a szláv vallásos köztudat a hitéhez hű, ezért minden szenvedést és a mártírhalált vállaló szentet tisztelik benne, a magyar hagyomány pedig lovagi, katonai erényeit kiemelve György mitikus, sárkányt ölő, a rosszat legyőző tulajdonságait önti szoborba, festeti falra és vászonra.

Természetesen, mi azt szeretnők, ha Szent György meghosszabbított lándzsájával a közösséget meglopó mai tolvajokat, az ördöggel cimboráló rablókat is elérné, és — képletesen — vérüket venné.

Törvényszéki tárgyaláson, a jog és a törvény fegyverével.