Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 16., szombat: Közélet A hely kijelöli a feladatot (Csoma-napok)Csoma akkora magyarságszimbólum, hogy megéri a Münchenben, Budapesten, Kolozsváron lakó magyarnak gyalog, kerékpáron, autóval elzarándokolni sivatagokon át Dardzsilingbe, Csoma sírjához, mert vannak, akik ebben élik ki nemzeti öntudatukat. Számunkra, itt élőkre pedig a hely jelöli ki a feladatot – mondja a világ legtermészetesebb módján Gazda József, a kovásznai, csomakőrösi Csoma-napok huszonkét esztendővel ezelőtti életre keltője és mindmáig lelkes szervezője. ![]() A tudományos konferenciától az iskolanapig, kiállításokon át a kórusfesztiválig a rendezvény minden egyes mozzanatának értéke és haszna van – véli a Kelet-kutató vándor tudósról elnevezett egyesület elnöke, a Csoma-emlékünnepség fáradhatatlan szellemi motorja. Igaz, hogy kevesen hallgatták a Kultúrák keresztútján konferencia érdekes előadásait, de az ott bemutatott kutatási eredmények később kötetbe kerülnek, és a szélesebb közönség is értesülhet arról, hogyan látják keleti kötődéseinket többek között a kínaiak, tibetiek, ujgurok, oroszok, és hogyan látjuk mi önmagunkat ezek tükrében. És a Csoma-napok mélyítik a testvérvárosi kapcsolatokat, a nagykanizsaiakat Gazda József külön kiemeli, mert az első esztendőtől minden évben jelen vannak kultúrcsoporttal is, és a pápaiak, akik szintén régóta jelenítik meg helyi sajátosságaikat. "Pozitívum, hogy az iskola megteremtette a maga iskolanapját, ez is beilleszkedik a Csoma-rendezvénybe, a helyi kórus énekkarok találkozóját szervezi meg, ezzel is szélesítik a kört, a város lakosságának ellenben szűk rétege vesz részt a programokon, száznegyven-százötven fő érdeklődik a kultúra iránt, a fiatal aktív értelmiség nemigazán van jelen. De mindamellett, amire Csoma-szellemisége kötelez, gyökereink, különbözőségünk, értékeink felmutatása egyfajta szembeszegülés a mindent egybemosni kívánó globalizációval, ilyen kontextusban az értékfelmutatás bizonyos fajta tiltakozás az ilyen világ ellen" – szögezi le Gazda József. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 974Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
