Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 18., hétfő: Máról holnapra Rejtett üzenetekBármennyire zsúfolt és zajos város Bukarest, mégiscsak nehezen hihető, hogy Traian Băsescunak nincs egy perc nyugta sem a Cotroceni-palotában, és kénytelen Kovásznára utazni az új alkotmány tervezetének tanulmányozása végett, mint azt maga állította tegnap. Az államfő hétéves országlása alatt megszokhattuk már, hogy látszólag spontán cselekedetei mögött valójában jól kigondolt stratégia áll, és vélhetően ezúttal sem a friss levegőért és a csendért utazott Háromszékre. Nyilatkozataiból világosan kitetszik: hosszas hallgatás után visszatért a ,,játékos" államfő, Băsescu ugyanis világos üzeneteket fogalmazott egyrészt saját pártja, másrészt a koalíciós partnerek felé is. Vasile Blagát bíráló, meglepően éles kijelentéseivel sokak szerint gyakorlatilag eldöntötte a Demokrata Liberális Párt elnöki tisztségéért folyó versenyt, nyilvánvaló előnyhöz juttatva hűséges szolgálóját, Emil Bocot. De míg saját pártjának szóló figyelmeztetése meglehetősen egyértelmű, az ingujjból előrántott új alkotmány ügye – melyről egyébként sokat nem is árult el – jóval összetettebb. Persze, az államelnök időről időre felvetette az alaptörvény módosításának szükségességét, többször kifejtette, miként képzeli el azt, tegnapi kijelentései azonban – miszerint már a jövő évi helyhatósági választásokon le lehetne bonyolítani az erről szóló népszavazást – hihetetlennek tűnnek. A jelenlegi felállásban, a választások előtt egy évvel ugyanis jóformán semmi esélye annak, hogy kialakuljon az alkotmány módosításához szükséges konszenzus a parlamenti pártok között. Minden bizonnyal jól tudja ezt Băsescu is, mégsem naivitását jelzi, hogy elővette a témát: az államfő jelezni kívánta, a jövő évi voksolásokon ismét előtérbe kerülhet a karcsúbb parlament, az egykamarás törvényhozás, amelyről már kinyilvánították akaratukat a választók, de amelyet azóta sem alkalmaztak – és ez bizony könnyen a jelenlegi hatalom malmára hajthatja a vizet. És azért sem véletlen a helyszín, mert egyszerre szólhatott az államfő az RMDSZ-hez és a románsághoz is. Dicsérettel illette a szövetséget, amiért semmilyen túlzó követeléssel nem állt elő, majd leszögezte: amúgy sem lenne elfogadható semmilyen, az etnikai alapú autonómiára vonatkozó célkitűzés. Mindenesetre a régiók átszervezéséről szóló mondatai – melyek szerint gazdasági és szociális, nem pedig etnikai kritériumokat kell figyelembe venni – azt sejtetik, hogy az oktatási törvény után újabb sikerekre aligha számíthat a magyar szervezet. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 2217Olvasóink értékelése: 4.6Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 18., hétfő 03:26
nomad 433 hozzászólás Na ismet megjelent a kapitany Haromszeken.Vajon miert jott? Megkoszonni a magyaroknak, hogy megvalasztottak...,mert ugye hat ok valasztottak meg,marmint aki!!, mert en biztos ,hogy nem !!!!!!!!!
2011. április 18., hétfő 05:32
zucu 667 hozzászólás Én i igy kezdem mint nomad, igaza van .Megszólalt a vezér de egy dologban talán nagyot tévedett, éspedig abban ,hogy egyáltalán nem biztos a mai koalició magmaradása, mert az egyáltalén nem biztos ,hogy az rmdsz megkapja-e azt a bizinyos öt százalékos voksok számát ami szükséges a parlamentbe való bent maradáshoz.........Más részt a vezér megint bebizonyitotta az autonomia ellenségét....
2011. április 18., hétfő 07:20
leopold 1036 hozzászólás hat lehet mikor kormanyra kerult az UDMRaj mar alairta a "nem autonomia" kovetelest
2011. április 18., hétfő 07:30
nomad 433 hozzászólás Az AUTONOMIAT nem a parlamentbe lehet kiharcolni ,hanem az utcan!!!!!
2011. április 18., hétfő 07:59
Falco 139 hozzászólás @nomad: te kis anarchista! :D És ezt mégis hogyan képzeled el? Jó beszólás, ki kell engedni a gőzt, de sajnos gyerekes és naiv.
2011. április 18., hétfő 08:07
nomad 433 hozzászólás Mert szerinted mashol hogy harcoltak ki? Azt hiszed a 6.7 %-os parlamenti jelenlet eltudja fogattatni? Az AUTONOMIAT ugy lehet kivivni ha vagy 200 ezren utcara vonulunk s ma a prefekturat holnap meg a torvenyszeket gyujcsuk fel..
2011. április 18., hétfő 08:28
heavy 112 hozzászólás Bösze inni jár ide,itt senki nem látja. A rmdsz pedig bejut a választásokkor, mert becsalják. Amugz nomád igazad van.
2011. április 18., hétfő 08:30
Falco 139 hozzászólás @nomad - itt nem Dél-Amerikában élünk... sajnos vagy nem sajnos. A forradalmat is kirobbantottuk, majd utána két és fél hónappal a románok számtalan embert félig, vagy teljesen agyonvertek Vásárhelyen. Két és fél hónappal... viszonylag szabadságban élve akkor már! Ezeknek akarsz te magyarázni, autonómiát, 80 évvel a Trianon után? Na, ne vicceljünk már. Autónómia: a politikai beetetés már évek óta. Valamit lehetne, ha nem is autonómiát, szépen, csendben, sokat dolgozva és gazdaságilag valahogyan felfejlődve, de ahhoz sok intelligencia, türelem és összefogás kellene, annak meg nagyon híján van az erdélyi magyarság... Ha valakik itt tüntetgetni meg felgyújtani kezdenék úgy elvinné a felszaporított rendőrség és csendőrség, hogy az életben nem látnád viszont... lásd szentgyörgyi laktanya és hasonlók, felduzzasztott rendőr-csendőr állományok. Ne légy gyerek! És ajánlom, hogy tanulj meg helyesen írni, mert a kommented hemzseg a helyesírási hibáktól. Ez tök jóindulattal mondom, nem sértegetés- vagy visszavágásképp. Szép napot!
2011. április 18., hétfő 08:45
vitriol 432 hozzászólás nomad- normálisnak látszottál eddig! Hány Romania Mare-s, Új Vasgárdista, fog majd kaszát ellenünk? Többen vannak! Toldi Miklósnak képzeled magad?
A magyarságnak úgy kell politizálnia, hogy a 6-7%-a mellé még, szerezzen 43 %-ot az aktuális ügy érdekében. Nem könnyű dolog. Az RMDSZ ezt tette, sokszor sikerrel. Az ellenfelek (akik még soha nem próbálták a bukaresti "életet"), persze erre rögtön azt mondták, hogy gerinctelenek meg ide-oda loccsanósak. Ez a politika! 2011. április 18., hétfő 08:54
Falco 139 hozzászólás @nomad (és vitriol): igen, tessék csak beleolvasni vezető román lapok kommentjeibe akkor, amikor valami magyar-téma van, pl. megutóbbi Csibi Barna Avram Iancu-elégetési akciója Csíkszeredában. Majdnem mindegyik nagy román lapnak van szimpla kommentálási lehetősége, pillantsatok bele, mi megy ott vágbe a magyarok ellen... és a magyar-ellenes blogokra is rá lehet keresni, mielőtt ilyen könnyelmű kijelentéseket tennénk, hogy gyújtogassunk az utcán az autonómia érdekében! :)))
2011. április 18., hétfő 10:20
malmos 1228 hozzászólás Sajnos a tüntetést ,nem itthon ,hanem "Brukxelbalfasz"(vagy Strasbourg? letesztelni a nagy német-francia kiegyezést?) városban kellene tartani,ehhez sajnos nem elég radikális képviselők vannak akik ezt az EU országaiban élő kisebbségekkel együtt tennék(szerveznék) meg mint annak kovásza!Ki kellene kényszeríteni az autonómiát mind a 27 országban ,ha egységes vámtörvények vannak ,mért ne lehetne egységes maximalizált kisebbségi törvény?Egy katalán autonómia,vagy dél-tiroli már jó lenne !Igen ám csak bajok vannak ,lám a katalánok leszakadnának a spanyol csöcsről!Itt már pénzről van szó, hasonló helyzet mint a Yugo szétesés!A költségvetés érdekli Strasbourgot,de hogy a népnek milyen követelései vannak nem!Minden hetedik EU polgár kisebbségi ,ma még Európa képviselői((többségben sajnos nacionalisták a szó extrém értelmében!) színterén nemzetállam(XIX. sz.) szinten gondolkodnak .Közben meg megy a nagy demokrata rizsa!A szomorú az benne hogy egyes államok minket kisebbségeket valamiféle belső ellenségként kezelnek!Vannak mások is csak még kevesen amelyek értéknek tekintenek,A románok sem nyugszanak, ez az egyetlen stratégiai céljuk Trianon óta!Még hogy lenne politikai stratégia egy román politikusban!Hehehe!Szélkakas politikusok!Sajnos minket is szépen fertőznek nem kis eredményekkel!RMDSZ,MPP hódolt már nekik!(Új) lovat szeretnénk!A szamarakból elegünk van!
2011. április 18., hétfő 10:37
malmos 1228 hozzászólás A szocializmus volt a legjobb eszköz a kezünkben ,hogy bekerítsék Székelyföldet!Lehet mondani,hogy még a mi adólejeinkből is a Temesvár -Jászvásár(stb.) vonatot finaszírozták+ a sok kamu munkahely(ipar)+TSz+Blokkok+letelepedési pénz+abortusz eltörlése1965!A hetvenes években Nagyvárad volt abban a fázisban amiben van ma "Szántgyörgy"!Azóta elbuktuk Kolozsvárt,Szatmárt,Marosvásárhelyt és Kézdin a bíró azt kérdezi a tárgyaláson "Stiti romineste"?A hülye székely meg rávágja da!Aztán makog mint a kecske, mert nem pityókát árul ,hanem a jogi (román) szaknyelvet nem érti!Sokszor még a jogászok sem!Román jog olyan mint a Biblia úgy értelmezed ahogyan akarod!Na Pesta bácsi erre varrjon gombot a "judecatorián"!És rajtunk röhögnek ezek a regáti,moldvai gazemberek!Cinikus mosolyukban, pofájukra rá van írva ,hogy ez is a politikai terror része bozgorok!
2011. április 18., hétfő 13:24
luklehel 36 hozzászólás Nem az autonómiára
A Fidesz és a KDNP képviselői szintén nemmel szavaztak a határon túli magyarság önrendelkezési törekvéseinek alaptörvénybe foglalásáról is. A javaslat szerint rögzítették volna a magyar állam kötelezettségét a határon túlra szakadt nemzetrészek iránt viselt felelősségen túl „önrendelkezésük kivívására irányuló törekvéseik” támogatására is. A fideszes és KDNP-s honatyák és honanyák annak ellenére mondtak a javaslatra nemet, hogy azt az Országgyűlés illetékes bizottsága is támogatta. Az új alaptörvényt mai napi elfogadása esetén Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan április 25-én, húsvéthétfőn, ünnepélyes keretek között írja alá. Ez "szép"tőlük,akkor mit várjunk Basescu-tól? 2011. április 18., hétfő 15:36
nomad 433 hozzászólás Kedves Falco nem all jogodban,hogy belekossel a helyes irasomba,ha pedig nem tetszik ne olvasd,lehet hogy otthon anyukaddal ezt a hangnemet megengeded de velem biztos nem , a tovabiakban ha nem szeretned ,hogy ugy jarj mind hires bokszolonk Pal Laszlo ellenfele a neger akkor kerlek ne szolits meg..Koszonom megertesedet remelem nem vagy hulye!!
2011. április 18., hétfő 16:56
Falco 139 hozzászólás Én gondolom nem vagyok hülye, de ezt rábízom mindazokra, akik itt kommentelnek, ítéljék meg ők... Te meg elmehetsz a jó büdös picsába, hiszen annyira hülye vagy, hogy még egy viszonylag normális hangnemű, finom célzást sem értettél meg, ami arra vonatkozott, hogyha itt kommentelsz, akkor azt legalább normális magyar helyesírással tedd, anélkül kár a gőzért...! Látom, te tényleg jól választottál nicket, a moldvai birkapásztorok is megértenék amit akartam közölni, de te nem, annyira nomád vagy! :)))
2011. április 18., hétfő 20:16
Ferencz 2983 hozzászólás "A magyarságnak úgy kell politizálnia, hogy a 6-7%-a mellé még, szerezzen 43 %-ot az aktuális ügy érdekében. Nem könnyű dolog. Az RMDSZ ezt tette, sokszor sikerrel."
vitriol, kedves, ne hagyd, hogy tudatlanságban leledzek:sorolj fel ,légy szíves ne sokat, három esetet. Nem venném rossz néven, ha területi autonómiára vonatkozó pozitív, vagy akár negatív kimenetelű próbálkozást is idéznél. luklehel:mondanál legalább egy példát arra, ahol alkotmányba foglalták elszakadt nemzetrészek "önrendelkezésük kivívására irányuló törekvéseik" támogatását. Magyarországnak elsősorban meg kell erősödnie a gyurcsán-terror után, az EU-nak - tetszik, nem tetszik nekünk - el kell fogadnia valamiféle dokumentumot ez irányban (lát valaki olyan partnereket, akik segítenének legalább napirendre tűzni effélét?). Pillanatnyilag az EU még kényelmesen a belügyek kategóriájába sorolja a területi autonómiatörekvések megoldását, s fogja sorolni még hosszú időkig.Ezen a falon ejtett néhány karcolást Tőkés püspök, de azt hiszem azt lebontani legalább olyan nehéz lesz, mint a berlinit. Főleg, ha intézményesen még a román államtól sincsen aki kérje legalább, követelésről nem is beszélve! 2011. április 19., kedd 10:22
Ferencz 2983 hozzászólás luklehel: a új magyar alkotmányt illetően hazudtál, félre akartál minket vezetni, vagy "csak" tévedtél?
vitriol:várom a felsorolást! Vagy csak locsogtál? 2011. április 19., kedd 22:08
vitriol 432 hozzászólás Ferencz- Te úgy gondolod, hogy az általad üdvözölt majdani magyar párt, besétál a román parlamentbe, törvénytervezetet terjeszt elő a székelyföld területi autonómiájáról, és a sok jóhiszemű honatya ezt gyorsan mosolyogva megszavazza? Hogyan is kell kiharcolni az autonómiát? Ököllel? Idejön az EU rendet tenni? Kétlem barátom, kétlem!( Úgy is fogalmazhatnák, hogy "az baszik")
Kérdésedre pedig természetesen sok válasz van: tanügyi törvény, kórházak decentralizációja, napszámos törvény, egyházi javak, erdei útak visszaszolgáltatásáról született törvények, stb.stb. Persze szerintetek az RMDSZ-es honatyák orrpiszkálni mennek Bukarestbe 21 éve, és meggazdagodni. Ezzel ne untass, ismerem ezeket az érveket! No, de nem akarlak meggyőzni, fölösleges. Kellemes Húsvéti Ünnepeket! 2011. április 20., szerda 10:34
Ferencz 2983 hozzászólás vitrtiol:bár nekem címezted, válaszod első része nem nekem szól, ugyanis: sose biztattam senkit ököllel harcolni semmiért / sose mondtam, hogy Romániában mosolyogva osztanák az autonómiát, azt hiányoltam, hogy intézményesen (RMDSZ!!!) nem kéri/követeli legalább senki / sose mondtam, hogy az EU ide fog jönni "rendet tenni", ellenkezőleg / .....te tényleg megérdemelsz egy válasz-bojkottot!
Az idézett törvények tényleg RMDSZ kezdeményezésre (megszerzett 43%-os támogatás?) születtek? Ha igen, akkor sem dicsekednék velük, főleg nem egy ország megreformálása kapcsán, hiszen alkalmazásuk előkészítése híján nem mások, mint "megrekcumozás", s hogy mi jót hoznak, ha egyáltalán hoznak, az a távoli jövő zenéje!( Az a medve még sokat fog bundájában az erdőben kóricálni, ha lesz erdő egyáltalán) Ami a "piszkálást" illeti: így, vagy úgy, de sikerült kipiszkálniuk az országból a képzett és nem képzett munkaerő tetemes részét,/ a pénzt a megélhetéshez a közalkalmazottak, nyugdíjasok, kismamák stb. zsebéből a szent "nem lehetett másképp" nevében,/ erdőinket határokon túlra rönkök formájában,/ a mezőgazdasági termelőink élet és munkakedvét a lelkükből,/ több könnyet, panaszt és emberi tragédiát, mint a kommunisták annak idején, etc.,etc., de legfőképpen a reményt szívünkből, hogy az RMDSZ-el a polcon előbbre tudunk lépni. Kellemes Ünnepeket számodra is !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||