Nagybercsényi Miklós sírdogál magában...

És süvít a szél, nem Késmárk, hanem Budapest felől, a mai magyar kulturális kormányzat bűnös közömbösségének torokodvaiból, mert nem csupán a Bercsényi-házat, az egész Magyar utcát bérbe lehetett (illetve kellett) volna venni, a mai, tetszetősebbnek tűnő idegen szóval ,,koncesszionálni" vagy megvásárolni. Turisztikai, kereskedelmi, művelődéstörténeti funkciókkal működtetni. Rodostó városvezetésében megvolt az ehhez szükséges akarat. De új uraink, akik belső száműzetésbe kényszerítik a magyarságot, erre érzéketlenek és alkalmatlanok voltak.

Az idei székelyföldi Mikes-zarándokút — szám szerint a harmadik —, mielőtt a Nagyságos Fejedelem magyar származású tolmácsa, Ibrahim Müteferrika szobrának avatására indult volna magyar és székely zászlókkal, végigvonult a Magyar utcán, hogy a jelen levő magyar diplomáciai képviselet láthassa Mikes lakóházának helyszínét s a múlt évben összeroggyant Bercsényi-háznak a nemzet szégyen-felkiáltójeleivé kormosodott gerendáit.

Hátha, hátha egy plasztikus követségi helyzet- és hangulatjelentés felébreszti az otthon alvókat: még mindig lehetne tenni valamit... Rodostóban Rákóczi ülő alakos szobrát a törökök állíttatták. A háromalakos térplasztikai Mikes-alkotást a háromszékiek, budapesti civil szervezetek és más nem kormányzati ,,erők" telepítették a Magyar parkba. Utána kisborosnyói cserefából a csernátoniak faragtak székely kaput a rodostói Magyar utca bejáratához. A másik évben a Magyarok Székelyföldi Társasága a rodostói magyarok kedvelt ,,savanyúvizes" helyére vitt kopjafát. Idén Ibrahim Müteferrika szobra kapott helyet Rodostó központjában...

És azt is megértük, hogy ügynökeik már nálunk, Erdélyben is tépázzák az Árpád-sávos zászlókat. Azt is megértük, hogy lemondtak rólunk. Legutóbb abban is megegyeztek ellenség-ellenfeleinkkel, hogy nincs szükségünk autonómiára. Zavarná békés uralgásukat.

Otthon, ami már ki tudja, kinek az otthona.

Mi is lemondtunk róluk.