Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 21., csütörtök: Közélet Kevés a vendég (Húsvét a háromszéki panziókban)Székelyföldiekre vagy magyarországiakra kevésbé vagy egyáltalán nem jellemző, hogy falusi vendégfogadóban töltik a húsvétot, ellenben a román vendégek ilyenkor szívesen utaznak, igaz, számukra fontos, hogy hagyományaik szerint ünnepelhessenek. A megkérdezett háromszéki panziótulajdonosok többsége lapunknak azt mondta, alig vagy egyáltalán nem jelentkeztek vendégek, Bálványoson viszont jó a foglaltsági arány. Annak a panziótulajdonosnak, aki ilyenkor román vendégeket fogad, ismernie kell azokat a húsvéti szokásokat, amelyekhez az ide látogató ortodox vallásúak ragaszkodnak, aki a Székelyföldön vendégfogadásból él, meg kell felelnie ezeknek az elvárásoknak, mert a vendégek – ugyan más környezetben –, de a saját hagyományaikat akarják megélni – vélekedett érdeklődésünkre Albert Zoltán, a Háromszéki Panziók Egyesületének alelnöke. A román turisták húsvétkor inkább román vidékre mennek, ők nagyon szigorúan betartják a böjtöt – magyarázta Szabó Róbert, a bikfalvi Téglás Panzió ügyvezetője, hozzátéve, ajánlataikat ugyan elküldték az utazási irodáknak, de most csak 3–4 szobát sikerült kiadniuk, többnyire fiataloknak. Karda Gabriella az árkosi Ezüstfenyő Panziójába vár magyarországi és svédországi vendégeket, akiknek szokásos húsvéti menüsort tálal. Noha nem ismeri szokásaikat, felkérés esetén szívesen teljesítené a román vendégek húsvéti kéréseit Horovitz Zsuzsa, a felsőcsernátoni Hanna Panzió tulajdonosa, akinél tegnapig nem volt hétvégi foglalás. Hasonló helyzetben Finta Magdolna, a gelencei Bordó Panzió vezetője, nála ugyan korábban bejelentkezett egy 30–35 fős magyarországi csoport, de visszaléptek. Eddig nála sem voltak húsvétkor román vendégek, de, mint mondta, igénylés esetén minden további nélkül teljesítené kéréseiket. A lapunk által megkérdezett panziótulajdonosok közül egyedül Daragus Attila jelzett 80 százalékos foglaltságot bálványosi vendégfogadójában. "Lehetne jobb is, de vidékünkön ez elfogadható" – mondta, hozzátéve, húsvétkor a magyarok nem, de a románok elutaznak, ám nekik nagyon fontos, hogy részt vehessenek a húsvéti ortodox vallásos szertartáson, ha erre nincs lehetőségük, akkor nem mennek. "Aki eljön hozzánk – közölte –, tudja, hogy magyar vidékre jön, kíváncsi a mi konyhánkra, de az övékre is tekintettel kell lennünk, a vendéglőben is húsvéti hangulatnak kell lennie". Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1075Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 21., csütörtök 10:25
Mirke 2733 hozzászólás Akkor húsvétoljon errefelé a román túrista amikor mi Slobozián ! Inkább az eltántorgott erdélyieket (szászokat )kellene itt látni Húsvétkor (is).
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||