Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 21., csütörtök: Közélet Dabas Barótra hozná diákjait![]() Dabas megvásárolta a baróti Derzs Panziót, melyben ifjúsági központot hoz létre – jelentette be a város polgármestere, Nagy István. Dabas alpolgármesterétől, Szandhofer Jánostól megtudtuk, egyelőre vendégfogadóként működtetnék, de amikor beindul a határon túli kirándulásokat lehetővé tevő program, hetente érkeznének a testvérváros diákjai Erdővidékre. Várhatóan szeptember-október környékén érkezne a dabasi diákok első csoportja Barótra. Tervek szerint előbb a legkisebbek közül látogatnának ide, s a vidék látványosságainak megismerése mellett az erdélyi iskolai életbe is belekóstolnának. "A kisdiákok a leginkább nyitottak minden újra, ilyenkor kötődnek a legfontosabb barátságok, ezért őket hoznánk először. Azt szeretnénk, ha úgy nőhetnének fel, hogy már egészen kis koruktól kezdve tisztában lennének azzal, hogy az ország és a nemzet történelme közt különbség van, s kultúránknak közös a gyökere a határon túli magyarokéval. A Gaál Mózes Általános Iskolának már jeleztük együttműködési szándékunkat, s a közös programok lehetőségét a vezetőség és a tanári kar is támogatja, így remélem, nagyon szorosra fűzött kapcsolat elé nézünk" – nyilatkozta lapunknak Szandhofer János. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 917Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 21., csütörtök 06:11
Sascha 1641 hozzászólás Az ex-tulaj pedig elmehetne a vidékről is!
2011. április 21., csütörtök 18:54
DezsyDorina 8 hozzászólás Ismét Nagybaczoni Molnár Ferenc Úr nevében. Aki ugyan időközben átmenetileg hazaérkezett, viszont nem tartaná elegánsnak az alább említett figurákkal való direkt foglalkozást. Ezért továbbra is mint közvetítőt vesz igénybe, és megdöbbenésének adott hangot, hogy HECSER LÁSZLÓ még mindig újságíróként van alkalmazva, nem vonták sajtóetikai eljárás alá főnökei.
Ugyanakkor reményét fejezi ki, miszerint Hecser és sajtógonosztevő társulata büntetésből rendszeresen fel fog lépni a Derzs panzióban és meghatározatlan ideig a "Sajtóetikai Kódex" megzenésített változatának előadásával a dabasi diáksereglet előtt vezekelnek soha el nem évülő gaztetteikért. 2011. április 21., csütörtök 19:00
Sascha 1641 hozzászólás @DezsyDorina - nem a témához szólt! Ismét! Jelentse fel, ha tetszik, de ezeknek a beszólásoknak nem itt van a helyük.
2011. április 22., péntek 15:37
DezsyDorina 8 hozzászólás Nagybaczoni Molnár Ferenc Urat idézem:
A cikket szerző újságíró és köreihez sorolandó személyének (ez esetben tisztességtelen) mibenléte az Olvasókra is tartozik. joguk van tudni, kik és hogyan tájékoztatják nap mint nap Őket. A megalapozott vélemény nem korlátozható! Aminek nincs helye a sajtóban, az a cenzúra, sajtóetika mellőzése, az arrogancia, az információáramlás akadályozása, valamint az ezeket támogató önkéntes vagy honorált hozzászólások.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
