Botiş vitatott tündöklése és bukása

Botiş lemondását egymásnak ellentmondóan ítéli meg hatalom és ellenzék. A kormánypártok nem győzik dicsérni eddigi munkáját, no meg mostani gesztusát, az ellenzék kevesli, mert szerinte így próbálja elkerülni a súlyosabb vádakat, s menteni a majdani támadásoktól a nagy belső megmérettetések előtt álló kenyéradó gazdáját. Rossz nyelvek szerint nem véletlen, hogy a botrány kirobbanása után sűrűn járt konzultálni az "áldozat" a Victoria- és a Cotroceni-palotába. Majd két napnak kellett eltelnie, míg megszületett a belső-felső ítélet: mennie kell.
A leköszönő tárcavezető igen kurta, alig hét hónapos pályafutása visszás nyilatkozatoktól, kegyetlen törvények egész sorától volt terhes, reform címszó alatt dolgozta ki, fogadtatta el az általa irányított csapat a különféle társadalmi rétegek életét befolyásoló jogszabályokat. Megkurtították a kismamák gyermeknevelési szabadságát, csökkentették járandóságukat, megtizedelték a társadalmi segélyből élők sorát, levágták a fogyatékkal élők juttatásait, gondozóik támogatását, megszigorított előírásokkal több mint felére szűkítették a fűtési segélyre jogosultak számát. Az új munkatörvénykönyvvel, az elfogadása előtti látszattárgyalásokkal magára haragította a szakszervezeteket, munkaadókat – egyetlen szerencséje volt, hogy az érdekvédelmi mozgalom s vezetői az évek során annyira hiteltelenné váltak, hogy még tízezer embert sem sikerült utcára toborozniuk.
Mostanra Ioan Botiş helyzete biztosnak tetszett, hisz nem tudta őt elsodorni a jogos társadalmi elégedetlenség, és nem kellett lemondania botrányos nyilatkozatai miatt sem. Nem fizetett székével, amikor pilótajátékhoz hasonlította a nyugdíjrendszert, vagy amikor a Nemzetközi Valuta­alap rozsdás csónakkal azonosította Romániát, ő fennkölt replikájában Titanicnak nevezte az országot. Nem seperte el a felháborodás, amikor lustának nevezte a románokat, akik nem szeretnek, nem akarnak dolgozni, kinyújtott kézzel várják az állam támogatását.
Rövid, és igen vitatott miniszteri pályája szégyenletes véget ért, belebukott a felesége civil szervezetének átjátszott európai pénzekbe. Párttársai a nehéz reformok kivitelezőjeként, a becsület megtestesítőjeként ünneplik, a többség azonban legfeljebb egyetlen gesztusát találja tiszteletre méltónak: tegnapi lemondását.