Húsvéti áldozat

De valahogy mégsem tudta rászánni magát. Vastagnyakú kálvinistának vallotta magát, igaz, ez inkább csak afféle jól hangzó kifogás volt, amelyet olyankor vetett be, amikor különféle egyházi szertartásokra hívták, ahová egyszerűen nem volt kedve elmenni, mert fölöttébb unalmasnak tartotta azokat. Meg aztán hogyan is tehette volna? Mit gondol majd a családja? Hát a barátai? Mindenki rajta röhögne, hisz manapság ki veszi azt komolyan, még az ortodoxok is csak ímmel-ámmal őrzik e hagyományt, a gyorséttermekben árusított böjtös szendvicsek csak nevükben különböznek a hamburgertől, az alapanyag ugyanaz.
De azért mindig is csábította az önmegtartóztatás gondolata, valamiféle misztériumot sejtett mögötte, elképzelte, amint a végén – mert különösen a végkifejlet, az eredmény, a megtisztult lélek érdekelte – ott áll majd húsvét napján, a feltámadás ünnepén, és valami olyan csoda megy végbe benne is, körülötte is, mint annak idején Jézussal. Képletesen persze, merthogy azért vastagnyakú kálvinista volt, s mint ilyen, racionálisan viszonyult a világ dolgaihoz. Biztosan fantasztikus érzés lehet, hiszen győzelem megannyi csábításnak ellenállni, legyőzni a világi kísértéseket, gyarlóságunkat, esendőségünket, önmagunkat. És talán attól válik majd igazán ünneppé az ünnep, hiszen eddig valahogy sosem érezte át, mindig a piros tojásból, a locsolásból – meg az azzal járó másnaposságból állt számára a húsvét. Sokat gondolkodott róla, tanulmányozta is a kérdést, miként kell böjtölni, mit jelent az, mi a módszertana, miről kell lemondani, szabad-e enni, ha igen, mit, a húst kell-e kihagyni az étrendből, vagy egyéb finomságokat is, szabad-e dolgozni – erre vonatkozólag bizony elég elkeserítő dolgokat olvasott –, mi a helyzet a káros szenvedélyekkel, a cigarettával, az itallal, a nőkkel, hétköznapi bűneinkkel, aztán hosszas vívódás után eldöntötte: jövőre mégiscsak belevág.
Be is jelentette szándékát barátainak, mégpedig szilveszter estéjén, így aztán két legyet ütött egy csapásra, hiszen újévi fogadalomként harangozta be, és mivel húsvét úgyis csak tavaszra esik, legalább néhány hónapig meg sem szegheti azt. És kidolgozta a tervet. A legszigorúbbat. Ha már böjt, legyen kövér. Eldöntötte: húst, zsíros ételt nem eszik. A vacsorát kihagyja. De még a sört is. Mindenféle alkoholt. Milyen jól fog majd esni húsvétkor! A kávét is, amúgy is csak felviszi a vérnyomást.
Rendkívüli büszkeség töltötte el. Hogy ilyen precízen, fegyelmezetten összeállította bűnei lajstromát. És bizony időbe telt, hiszen nap mint nap újabb rossz szokást fedezett fel magában, így tudatosult benne például az is, hogy rengeteget káromkodik. Vagy hogy túl sokat beszél. Hogy nem figyel másokra. Egyre hosszabb lett hát a lista – és egyre jobban várta, hogy kezdődjék az önmegtartóztatás időszaka.
Mégis lekéste. Azazhogy elnézte a dátumot. Születésnapi buli után eszmélt rá, hogy már tegnaptól böjtölnie kellett volna. Csalódottan vette tudomásul, hogy ilyen csúnyán elbukta. Szomorúan kelt fel, jókorát káromkodott a telefon csörgésére, sonkát, szalonnát reggelizett, és azon morfondírozott, elér-e, ha holnaptól vág bele. Tanulmányozni kezdte hát a szakirodalmat, vajon böjtnek minősül-e, ha egy nappal később kezdi, de semmi erre vonatkozót nem talált, ezért aztán úgy értékelte, az egy nap igazán nem számíthat sokat, maradt még épp elég. De akkor legalább élvezzük ezt, amíg még lehet, kerekedett felül hedonista énje, és újabb kocsmázás következett, sok sörrel, diszkó, tánc, nők. És másnap a fejfájás, a szégyenérzet, hogy te jó ég, mekkora egy marha vagyok, hogy azt a – és következett a káromkodás ama bizonyos bűnlajstromról, aztán a kávé, hogy legalább tudjon feltápászkodni, a lelkiismeret-furdalás, és így veszett el egy újabb nap. Majd a munka, és épp akkor, épp aznap egy hihetetlenül bonyolult, rendkívül idegesítő probléma, amit megoldani jóformán már nem is lehet, csak kimondottan káromkodással, szitkozódással, üvöltéssel, de valahogy mégiscsak sikerült, és akkor meg este megérdemel egy sört a jóember, hát miért élünk, ha még ezt sem engedhetjük meg magunknak? De akkor meg már jöhet a vacsora is, különben még megrészegednék az ember, márpedig melyik a nagyobb bűn? A részegség-e, vagy ha egy szolidat vacsorázik az ember?
És így vált a böjt mind rövidebbé, a bukások listája mind hosszabbá, és így mérlegelte mindennap, melyik a nagyobbik bűn, melyik inkább megengedett a böjt időszakában, melyiket kellene ünnep utánra hagyni, majd mentő ötlete támadt. Diadalmasan jelentette be: azzal váltja ki a böjt időszaka alatt elkövetett kicsapongásait, hogy meghozza a maga húsvéti áldozatát. Nem eszik bárányhúst.
És ezt derekasan megállta. Boldogan nyugtázta azt is, hogy senki sem vetette szemére: soha nem is szerette a bárányhúst. Úgy érezte, igazi ünnep lett végre a húsvét, megtisztult lélekben, csoda történt vele. Feltámadt valamiképpen.