Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. április 27., szerda: Közélet Első Székely VágtaAz eresztevényi Óriáspince-tető lesz a helyszíne a július 30-ra időzített első Székely Vágtának, az alkalomra egész napos, a lóhoz, lovagláshoz, lovassportokhoz, lovas történelmünkhöz kötődő programot szerveznek, kézművesvásárt is szintén lovas felszereléseket készítő mesterek tartanak, és estére egy megaprodukció ősbemutatóját tervezik. A Székely Vágta szervezésének ötlete tavaly merült fel, amikor immár harmadszorra vett részt Sepsiszentgyörgy a magyarországi Nemzeti Vágtán – ismertette Sztakics Éva alpolgármester. A megyei tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata lesz a három székely megye települései számára tartandó lóverseny főszervezője, mindkét helyhatóság százezer lejt szán költségvetéséből a rendezvényre. Maros, Hargita, Kovászna megye minden települését felkérik, egy-egy lóval vegyenek részt a Székely Vágtán, a verseny első három helyezettje képviseli majd a Székelyföldet a szeptemberi Nemzeti Vágtán. A részt vevő településeknek 1500–2000 lejes nevezési díjat kell majd fizetniük, ebből kerekedik ki a rendezvény költségvetése. A választás nem ok nélkül esett az Óriáspince-tetőre, ott adottak a szükséges feltételek, addig az Eresztevény melletti domb emlékművét még fel is kell újítani, ami a megyei tanács dolga, hiszen a maksai önkormányzat öt évre átadta a helyszínt a megyének, mondta el Demeter János, a megyei tanács alelnöke. A nap fő programja tehát a három futamban szervezett lóverseny, melyet a mintegy négyszáz méter hosszúságú, homokos borítású, ovális zárt pályán bonyolítanak le kieséses rendszerben. A futamok szüneteiben kerül sor a különböző lovas szakágak ismertetésére, illetve a nap folyamán a történelmi székely székek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Természetesen sörsátrak és kézművesvásár is lesz, az est attrakciója pedig szervesen kötődik a rendezvényhez, a Komáromi Lovasszínház és a szigetszentmiklósi Sziget Színház helybeli lovasok, táncosok közreműködésével a Honfoglalás rockoperát mutatja be. A hasonló című film, valamint a Kormorán együttes dalaira épített produkció különlegessége, hogy a főszerep a lovaknak jut, hatalmas színpadon és az előtte kiképezett téren mutatják be a honfoglalás történetét korszerű fény- és hangtechnikával, illetve óriáskivetítő is lesz. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1783Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. április 27., szerda 11:00
dinibacsi 4945 hozzászólás Na ezt megnézem,és elöre boritékolom,hogy egy örköi barnább székelyteso fogja megnyerni,lehet hogy lopott lovon!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||