Az önkéntesség és az Éj királynője (Beszélgetés Miklósa Erika operaénekessel)

– Melyik sportág hívei szomorkodhatnak azóta is az ön "elvesztésén"?
– Atletizáltam, tizenhat éves koromban magasugró országos bajnok voltam, és reményteljes hétpróbázó. Aztán egy sérülés hirtelen véget vetett az egésznek, éreztem, hogy már soha nem leszek a régi. Összedőlt a világ, újra ki kellett találnom magamat.
– A zene, az éneklés mindig "kéznél" volt úgynevezett menekülési útvonalként?
– Énekelni ugyan mindig szerettem, de szó sem volt tudatosságról. Az egyik barátnőmnek köszönhetem, hogy rendszeresen kezdtem énekelni, esküvőkön léptem fel egy együttes tagjaként. Ott fedezett fel Madai Lilla énektanárnő, és olyanokat mondott nekem, hogy kincs van a torkomban, és hogy én lehetek az egyik legjobb Éj királynője.
– Rögtön tudta, hogy ez mit jelent?
– Dehogy, viszont gyorsan utánanéztem. Természetesen mindez nem lett volna elegendő, ha rövidesen nem találkozom a szegedi konzervatóriumban Berdál Valériával, akinek szinte mindent köszönhetek.
– Azt is, hogy tizenkilenc évesen a Magyar Operaház minden idők legfiatalabb énekese lett?
– Persze, hiszen tőle tanultam énekelni. Arra viszont ma is élénken emlékszem, milyen inspiráló módon érintett meg a hely szelleme. Eszembe sem jutott semmiféle nyomás, felelősség, csak énekeltem az Éj királynőjét.
– A zenei szakma azt tartja, hogy csak nagyon kevesen képesek megfelelni e szerep kihívásainak. Hány tagot számlál ma ez az exkluzív klub?
– Legfeljebb négy-öt énekest. Még szerencse, hogy legalább ennyien vagyunk, mert roppant sok a meghívás, egyedül képtelenség lenne valamennyinek eleget tenni. Szükségünk van egymásra, mint váltótársra.
– Az ön szintjén ki az, akitől még mindig tanulhat, akinek ad a szavára?
– Bárhol is tartson egy művész, a tanulás, a gyakorlás soha nem érhet véget. Állandó munkakapcsolatban állok az operaház főkorrepetitorával, Harazdy Miklóssal, de Tokody Ilona operaénekessel – vele együtt tanultunk Berdál Valériánál – is sűrűn konzultálok. Sajnos, a velem rokon lélek és sok tekintetben azonos utat járó Gregor Józseffel már nem tehetem, viszont azt hiszem, tőle tanultam meg, mennyire fontos is az állandó gyakorlás.
– Miután különleges pályája az a bizonyos, szabályt erősítő kivétel, milyennek ítéli meg a jelenlegi zenei-énekesi képzést?
– Leginkább azt tartom fontosnak leszögezni, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok. Bőven elképzelhető, hogy egy tanár nem tud megfelelően segíteni egy fiatalt, de csodákat képes művelni egy másik tanítvánnyal. Az általánosságokon túl azonban sokkal több színpadi jelenléttel kellene készülni az énekesi pályára, jóval több gyakorlati elemmel – és kevesebb elmélettel. Biztosan sokan vannak, akiknek alaposabb az elméleti tudásuk, mint az enyém, de azt hiszem, ezzel az alacsonyabb szintű elméleti képzettséggel és zongoraismerettel egészen jól elboldogulok.
– Mennyire tartanak igényt az ön tudására a zenei oktatásban?
– Egyelőre nem nagyon, de még túl aktív vagyok ahhoz, hogy a tanításra összpontosítsak. Már tar­tottam néhányszor fiataloknak mesterkurzust, de azt hiszem, ez a tevékenység még a jövőre tartozik.
– Találkozott már olyan fiatallal, akinek a torkában ön is felfedezni vélt valami különlegeset?
– Igen, nem is eggyel, tanulnak, konzira járnak, én meg izgalommal és segítőkészséggel figyelem a fejlődésüket.
– Ön abban is különleges, hogy rengeteget "kirándul" a populárisabb műfajokba. Nem tart attól, hogy megszólják a kollégák?
– Egyrészt nem csak operából áll a világ, másrészt az operaénekesi pályát is segíti, ha az ember belekóstol más műfajokba is. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb ember számára énekelni öröm.
– Erdélyt mikor fedezte fel?
– Gyakorlatilag egy-két éve, de azóta folyamatosan a varázsa alatt állok, és feltett szándékom, hogy bármilyen sűrű is lesz a programom, nem telhet el év erdélyi koncertfellépés nélkül. Én korábban is nemzettudattal élő ember voltam, utazásaim során mindig magammal viszek egy-egy Wass Albert-könyvet, de a hazaszeretet lényegét egy tavalyi kolozsvári előadáson éreztem meg igazán. A koncertbe beiktattak egy capella részt, amikor a négy szólista a Szózatot énekelte el. Miközben énekeltem, néztem a vigyázzban álló, átszellemült embereket, és egy életre elraktároztam magamban az élményt, amelyet nehéz pillanatokban elővehetek Wass Alberttel együtt.
– Sepsiszentgyörgyön mit hallhatunk öntől?
– Mivel templomban énekelek, elsősorban szakrális műveket készítettünk elő Somogyi-Tóth Dániel orgonista és Tóth László fúvós kollégám segítségével. Schubert, Händel, Mozart, de Wolf Péter személyében kortárs zeneszerző műve is felcsendül, sőt, meglepetéssel is készülünk. Több naposra tervezett sepsiszentgyörgyi jelenlétem azonban még egy fontos célt szolgál: az unió által kezdeményezett Önkéntesség Nemzetközi Évének magyar nagyköveteként szeretnék hozzájárulni az önkéntesség gyakorlásának elsajátításához és népszerűsítéséhez.