Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 4., szerda: Szent György-napok A ballada, aki![]() Színművészt próbáló vállalkozás az egyéni műsor. Balladával fellépni meg: kihívás. Mert a színpadot egymagában megtölteni szándékozó művésznek egész színészi eszköztárát fel kell vonultatnia – ami nem kevés. Test, arc, hang, netán néhány kellék. És ha a folyamatba – mert hiszen összefüggő egésszé kell összeállnia az előadásnak – szerves részként, sőt, résztvevőként sikerül bevonnia társakat is, az, jó esetben, a produkció előnyére válhat. Bár el is buktathatja. Gajai Ágnes viszont bravúrosan oldotta meg balladaestjét, sok segítséget nem igényelve előadásához, koreográfus, díszlet- és jelmeztervező szólt bele csupán elképzelése kivitelezésébe – meg három zenész. Kik hol háttérből, hol szereplőkké előlépve (emlékezetes a hangszerek párbaja) úgy részesei az előadásnak, hogy rájátszanak a balladára. Aki – és nem amely! – maga a színész, Gajai Ági magával ragadóan azonosul a szomorú történetek szereplőivel, s hogy a verses műfajt a rímek kényszerű csapdájának elkerülésével megoldotta, különös tehetségre utal. Miként jó ráérzés kellett ahhoz is, ahogyan bevont összekötő elemként népdalt és táncot. Egyvalami kifogásolható csupán: hogy alig egyórás a Hej, páva, hej, páva előadás, a féltucatnyi balladába belefeledkezve szívesen nézné-hallgatná még legalább ennyi ideig a néző, kinek igencsak melengeti szívét a tudat, hogy bár Nagyváradon játszik, de sepsiszentgyörgyi ez a tehetségével jól sáfárkodó lány. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 840Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
