Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 4., szerda: Közélet Véghajrában az EMNP bejegyzéseCsütörtök délelőtt a bukaresti törvényszéken leadják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges dokumentációt – tudtuk meg Toró T. Tibortól, az új párt életre hívását felvállaló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökétől. Ha senki nem gördít rendkívüli akadályokat, és nem nyúlik hosszúra a pereskedés, néhány héten belül egy harmadik párttal "gazdagodik" az erdélyi magyarság. Majdnem harmincezer aláírást sikerült összegyűjteniük, és az elmúlt hetekben ezek hitelességét is ellenőrizték, a törvény szerint összeállított csomagban szerepel az alapszabályzat, a program és a párt alakuló nyilatkozza. A jogszabály értelmében négy alapítótagnak kell jelen lennie a dokumentumok iktatásánál, Toró T. Tibor mellett a három régió egy-egy képviselője utazik Bukarestbe: Székelyföldről Papp Előd, Közép-Erdélyből Gergely Balázs, a Partiumból pedig Zatykó Gyula. A párttörvény szerint a dokumentumok iktatása után a kezdeményezőknek egy országos napilapban kell meghirdetniük szándékukat, és 15 nap áll az állampolgárok rendelkezésére, ha valakinek kifogása lenne, ez idő alatt kell óvást benyújtania. Toró T. Tibor elmondta, nincsenek illúziói, számítanak akadályokra, azt például már előre tudják, van egy bukaresti polgár, akinek egykor nem jegyezték be a pártját, és azóta minden kezdeményezést igyekszik meggátolni. A törvényszék a 15 nap elteltével tűzi ki a tárgyalás napját, amely legjobb esetben egyszeri alkalom, de három évvel ezelőtt az MPP bejegyzése hónapokig elhúzódott. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1586Olvasóink értékelése: 4.4Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 4., szerda 08:40
moni 173 hozzászólás Erre mondják, hogy sokszor a több kevesebb. Megjelenik egy aknász párt, mely az erdélyi magyarság sírját készül megásni. A lapátot már elévették.
2011. május 4., szerda 08:52
torja 300 hozzászólás Ha jól tudom a cikkben megnevezett személyek közül kettő (Gergely Balázs és Papp Előd)nem rég még az MPP-ben szerettek volna "nagyok"lenni,nem jött össze és tovább folytatják a Bomlasztó politikájukat Tőkéssel együtt!!
2011. május 4., szerda 09:56
girtlergyula 601 hozzászólás Torja Igaz ,amit irsz .
2011. május 4., szerda 10:37
dinibacsi 4945 hozzászólás nem gondoljátok hogy a sirt már a rmdsz megásta?És nézzétek meg,Tökés mit is követel következetesen 2o éve?Autonómiát,Bólyait,de ezek a dolgok mindig benne voltak a rmdsz vállasztási programjaiban,csak mindig elodázódtak!Bomlasztás lenne a program betartását követelni a minket ugymond képviselö párttól?
2011. május 4., szerda 10:51
torja 300 hozzászólás Ez az új párt nem fog mást képviselni csak egyedül a Tőkés mítoszt (mely hanyatlóban van)hosszabítja!
2011. május 4., szerda 11:06
dinibacsi 4945 hozzászólás És!?Van az olyan jó mitosz mint a Marko ?Hunor stb,ezek még csak nem is mitoszok!És ha elnézem a rmdsz csillogását,akkor tényleg elgondolkozom:melyik is hanyatlik?
2011. május 4., szerda 13:29
malmos 1228 hozzászólás Tőkés és Torro,tudja mit akar!Mindketten atyánkfiai és 20éve következetesen ugyanazt mondják!Aki nem ismeri őket hülyeséget ne írkáljon!Ha ők nem tiszták (már amennyire politikus tiszta lehet akkor senki!)ez nem Damokos Dzseza pártja(RKP tagja Cseu nemzetgyülésének utolsó mohikánja!) ,sem a sértődött MPP bandáé sajnos Jencike csak Székelyudvarhely polgármestere maradt ,nem tudott felnőni igazi pártvezérnek!Persze ,hogy ide is fog majd csapódni sok oportunista!Általában a sz .rt is járják a legyek ,hát ahol még kaja is kerül!Reméljük szépen vakvágányra terelik a seggnyalókat,helyezkedőket és új emberekre, fiatalokra(olyanokra akiknek nem sok közük van a mostani pártelitekhez!) építik az új pártot!
2011. május 4., szerda 13:40
torja 300 hozzászólás Jó ez a retórika egy születendő pártnak de azért enyire naivak mégsem lehetünk!!Mióta engednek egy embert olyan pozícióba mint amiben Tőkés van(EP alelnök)ha tiszta!??A tiszta embereknek nincs helyük a mai politizálásban! De eljön az az idő(egyre többen mondják)amikor bebizonyosodik,hogy Tőkés László nem csak megfigyeltként volt számontartva a szekunál hannem informátorként is!!!És akkor kedves@malmos?
2011. május 4., szerda 15:22
malmos 1228 hozzászólás torja !Te szerinted mindenki egyenlő mértékben sáros !Bravo!Nem akarod feltámasztania az RKP-T?Hívjuk vissza Cseut es!Elméletileg a kommunizmus es szép világ!Te hülyének nézel minket?Tiszta embereknek es van helyük te , a szvazófülkében, csak az olyanok mint te sározzák bé két fillérér a viszonylag gerinces embereket'!Nem oltári szentség egy sem ,de nehogy má egy napon emlegessükTőkést markocskával,hunyórkával,vagy éppen jencikével!Azé mégiscsak kapott még függetlenül es pár százezer szavazatot!Szerinted akkor ő hiteltelen mi?A többiek meg hitelesek?!
2011. május 4., szerda 15:27
malmos 1228 hozzászólás Azt meg hogy ki vót secus vagy nem sosem tudjuk meg!Informátorságot bárkire rá lehet bizonyítani!Bárkit belehet sározni!Atettek torja,azok számítanak!Mikor még a sok egyetemi professzorelvtárs az UDMR-ével még vakarta a fejit ,hogyan lesz Babesből Bólyai már Tőkés egyetemet alapított!Biztos a secu rendelte meg tőle!Erigy erigy!Ne etessél!Menj nyomjál le egy felest azt hátha megvilágosódsz!
2011. május 4., szerda 15:28
torja 300 hozzászólás Igaz kapott tőkés függetlenül is szavazatot,de egyszervolt Pesten kutyavásár!!
2011. május 4., szerda 16:13
Pirkancs 40 hozzászólás El a kezekkel Tőkésről,mert ő az az ember aki nem hazudott,mindig következetesen kimert állni a magyarság ügyéért.Akár itthon,akár külföldön.Ha nem lett volna tiszta már rég félresöpörték volna.Nem csinált volna új pártot ha valamire lehetett volna menni a másik kettővel.Már eltelt 2o év,sajnos nincs amire várni.Azt mondom jó,hogy van egy Tőkésünk,akire még hallgat a magyarság.Remélem ez a választáskor is megmutatkozik.Sokan vagyunk akik felnézünk rá és hiszünk benne.
2011. május 4., szerda 16:36
Mk 301 hozzászólás @torja, girtlergyula
Nem kell Tőkést szeretni, de arra inkább figyelni, ha beindul a mocskolódás nem lesz itt semmiféle jobboldali összefogás. Csigavér. Az MPPnek is jót tesz ha az EMNP megjelenik. Aki akar átigazol, átigazol, aki nem, nem. Bekövetkezik az öntisztulás. Nem kell bedőlni minden provokációnak. 2011. május 4., szerda 16:39
Mk 301 hozzászólás Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít. Már nem kell túl sok a holnaphoz.
2011. május 4., szerda 16:59
malmos 1228 hozzászólás Tőkésnek ,még van tőkéje a többi csak töketlenkedik:-)!
2011. május 4., szerda 17:51
PityiPal 1632 hozzászólás torja: ezek szerint az EU-parlament is csak mítosz, mert megválasztották a püspök urat alelnöknek?
Idegen világpolitikusok megbecsülik Tőkés püspököt, csak mi tudjuk lerágni róla a húst!Ha olyan f...ák vagyunk, miért nem mi ülünk Bruxelles-ben? A püspök úr erdélyi magyarságban gondolkodik, nem politikai színekben.Szerintem ezért nyelte el pucerájéktól azt a sok megaláztatást, amit vele szemben aplikálnak már több, mint 10 éve. 2011. május 4., szerda 19:36
jozsi 406 hozzászólás Torja en meg ertelek titeket enyire kel is felyetek oda jutotatok hogy mar a bal liberalisokal dumaltok de ez nem pest ez szekelyfold kosetek fel a gagyat.Pirkancs ez igy van egyre toben vagyunk es nem a magas lorol beszelunk mint az rmdsz hanem az emberek kozt vagyunk es meg van valaki aki segit az az oreg jo tengri.Amugy Szasznak csak anyit na latod meg vanak az alairasok es nem olyan nehezen mint ahogy gondoltad .Tokesrol csak akor dumaljatok ha legalab egy hoza hasonlot meg tudtok nevezni,ere kivancsi lenek , adig ezt a temat felejcsetek.
2011. május 4., szerda 21:54
girtlergyula 601 hozzászólás 89-ben konnyeztunk az Erzsebet parkban , amikor jottek a hirek Tokesrol .Azutan is mindig felneztunk ra es tiszteltuk . Amikor az MPP elso kongresszusa volt , ugyan azon a datumon es oraba , Kolozsvaron megfosztotta az RMDSZ Tokes Laszlot a tiszteletbeli elnoki tisztsegetol . Kigyot , bekat mindent kiabaltak egymasra . Par honap elteltevel a puspok ur megis indult az udemerajos lista elso helyen az EUROPARLAMENTARIS valasztasokon , ezt minek lehet nevezni kedves barataim ?
2011. május 4., szerda 22:43
lada1200 347 hozzászólás Szatmáron
2011. május 4., szerda 23:14
girtlergyula 601 hozzászólás IGAZ .
2011. május 5., csütörtök 07:26
guzifelcsi 63 hozzászólás Tisztelt forumozok!
1990 elott ritka volt az a dolgozo,aki ne lett volna az RKP tagja,utana pedig nem volt magyar ember Erdelyben ,aki ne lett volna RMDSZ tag.Persze a partallamban nem volt szokas pofazni mindenki bele volt nyugodva sorsaba.1990 utan a szovetseg vezetesebe olyan emberek probaltak beferkozni es szenatori, vagy kepviseloi szeket nyerni,akik koszonoviszonyban sem voltak a tisztesseggel!! Vilagos,hogy kilatastalan politikai helyzetukbol fakadoan partot alapitottak,mert kimaradtak a szovetseg nagyagui kozul,mint kutyaurulek a hobol.Lasd Szasz Jeno.Ime,most azok az emberek akik elott kulombozo okok miatt az udemerajos csapoajto bezarult,partalapitason faradoznak es megnyugtatok mindenkit,hogy nem ez lesz az utolso erdelyi magyar part.A "tiszta","makulatlan",jelzoket pedig hagyjuk a Teremtore,mert minnyajan gyarlo halandok vagyunk.A partalapitashoz sikert kivanok Tokes urnak,de elotte illene lemondjon az eroparlementi kepviseloi mandatumarol,mert azt udemerajos partkonyvel szerezte.Amen. 2011. május 5., csütörtök 08:08
torja 300 hozzászólás Az EU parlament nem Mítosz,kedves@ pityi Pál hanem egy "PÉNZMOSÓ SÓ HIVATAL"!!! Mondjanak nekem egy olyan határozatot amaelyet ott hoznak és az EU államok betertják!??
2011. május 5., csütörtök 10:47
leopold 1035 hozzászólás majd szavazunk es legalabb nem lesz parlamenti kepviselet csak "eros nepviselet" hajra UDMR,MPP,EMNP!!!
2011. május 5., csütörtök 17:57
eberendre 1632 hozzászólás Íme egy újabb madzag:
-Ha senki nem gördít rendkívüli akadályokat, és nem nyúlik hosszúra a pereskedés, néhány héten belül egy harmadik párttal ... a römödöszö érdekvédelmi szervezet akart lenni, fatolvaj és kormánys.nyaló-alakulat lett a möpöpö szintén csak szervezet, amelyik a fenti tévedéseit óhajtotta ellensúlyozni, amikor a sógor nem szólt bele. Beleszólt, ezért a taccsvonalon sündörög. Tőkésnek pedig csak az szóljon be, aki többet tett a hazai magyarságért, - személyi, fa, könyv és géptolvajok kíméljenek. 2011. május 6., péntek 07:36
jozsi 406 hozzászólás Erol van szo eber had haborogjon a ki ugy gondolja mi pedig menyunk elore mert a celunk jo es van celunk !
2011. május 6., péntek 14:55
cezar 21 hozzászólás Ha az RMDSZ,megmaradt volna a magyarság érdekképviseletének,most beszélhetnénk arról,hogy a magyarságot nem szabad megosztani,de mivel velem együtt még nagyon sokan ugy érezzük,hogy már nagyon rég nem a magyarságot,hanem a saját érdeküket képviselik,igenis szükség van egy új képviseletre.Tőkés támogató szavazatai nélkül,nem tudom,hogy az RMDSZ-nek hány európai képviselője volna.Sajnos,hogy elfogadta az elsö helyet,mert igy az RMDSZ-es urak megint a magas lórol beszélnek hozzánk,de jövőben eljön az igazság órája,remélem az elszámoltatásáé is.
2011. május 6., péntek 15:39
eberendre 1632 hozzászólás ...az előbbi hozzászólásban egy kis informális hiányosság olvasható:
Sajnos,hogy elfogadta az első helyet,...ami nem sajnos, mert az éppen az őt megillető hely volt. Tőkés nélkül europarlamenti hely sem lett volna. Erről pedig illene már nem vitatkozni. 2011. május 6., péntek 15:54
guzifelcsi 63 hozzászólás nagy a gyanum cezar,hogy te geologus vagy!!!
2011. május 6., péntek 16:29
torja 300 hozzászólás @leopold ön párhuzamos a hülyeséggel
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||