Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 19., péntek: Nemzet-nemzetiség A szentségek szentségeAzonnali észrevételek jelentek meg az RMDSZ regionalizációs tervezete kapcsán, a sajtó nagy élvezettel esett neki szétcincálásának. Átlátni vél a szitán, aki annak kampányjellegét emeli ki, mások a román félelmekről cikkeznek, és magyarázzák, miért is zárkózott el azonnal ez vagy az a román párt tőle, miért kongat vészharangot a harmadik, és miért hivatkozik szárazon, minden minősítés nélkül a negyedik arra, hogy nem szerepel a kormányprogramban, következésképpen 2013-ig szó sem lehet a mai régióhatárok megváltoztatásáról, mert az unió nem engedné.
Szó, ami szó: a tervezet mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az hagyján, hogy az SZNT szerint soha autonómia nem lett még hasonló gazdasági egységből. De 1998-ban, mikor a mai célszerűtlen, mesterségesen kreált regionalizálás létrejött, akkor az RMDSZ három másik, jobb sorsra érdemes párttal épp kormányon volt, és a témának nem tulajdoníthatott túl nagy jelentőséget, ha ez sült ki belőle. Vajon hogyan intézték el akkoriban a kérdést? Brüsszel kéri, és — bár formailag — teljesítsük, hátha lesz a csatlakozásból valami? Vagy már eleve a román egységideológia — a szentségek szentsége volt és maradt a haza földjének és a nemzetnek az oszthatatlansága azóta is a román közéletben — szabta meg már eleve a mozgásteret, és tette lehetetlenné, hogy valóban funkcionáló, a NUTS kritériumainak megfelelő régiókat alakítsanak már akkor ki?
A felbomlás rémétől való rettegéssel s a félelmet cinikusan manipuláló politikával kellene leszámolni mindenekelőtt, s kár lenne megvárni vele 2013-at, az biztosan nem lesz szerencsés év e tekintetben. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 555Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||