Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 9., hétfő: Közélet Csodatorta ezrek örömére![]() Óriási volt az érdeklődés már órákkal a város tortájának megszelése előtt, legalább ezren követték, miként gyarapszik szemük láttára a szobahossznyi sütemény díszítése. Csak a beavatottak tudták, hogy a földig érő abrosz alatt négy mérőcellás mérleg hitelesíti a mozdulatokat, minden egyes szőlőszemre, ananászszeletre, kivikölteményre, banánra, sárgadinnye-darabkára, csokirácsra érzékeny műszer méri a mamuttorta súlybeli növekedését. Mínusz 148 kg-mal indult a számolás, ennyit nyomott a berendezés, amely a tejszínes-gyümölcsös cukrászműalkotást – mert higgyük el, hogy az – tartotta, innen indult a számlálás. Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550 évét szimbolizálva, a torta 550 cm hosszú, 120 m széles, a téglalap alakú sütemény tetején mértani arányossággal és pontossággal egy kisebb emelet helyezkedett el. Legalább nyolc órát tartott a több mint kétezer tojás felütése, 60 kg lisztből és szintén ugyanannyi cukorból álltak össze a lapok tartósítószer és térfogatnövelő szerek nélkül, és addig rakosgatták rá a százötven kilogramm gyümölcsöt a kétszáz kg tejszínből készült bevonatra, amíg az óra le nem járt, ugyanis tegnap délután négy órára tűzték ki a megvágását, ami legalább tíz perccel hamarabb bekövetkezett. Ekkor közel 640 kg-ot nyomott az óriáshabos, amit egy nemes markolatú karddal vágtak meg a Smokie együttes tagjai, együtt Bajtai Erzsébettel – a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár felesége –, a Diószegi Pékség és a Diómarcipán cukrászda munkatársaival. A Diószegi Pékség és Diószegi László cégtulajdonos, valamint a tortát előállító Diómarcipán Kft. Farkas Ferenc mestercukrász irányításával nem csak születésnapi tortát ajándékozott ezúttal a városnak, hanem példát is arról, hogy amit elhatároznak, azt meg is valósítják. A több mint hatezer, szimbolikusan egy lejért árusított tortaszelet eladásából származó bevételt a sütemény gazdái autista gyermekek számára és Gyurka Csaba veseátültetésére ajánlják fel. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 2661Olvasóink értékelése: 2.91Szavazatok száma: 33Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 9., hétfő 08:42
malmos 1228 hozzászólás Íme ,lehet! Az egyszerű ember az mindig nagyszerű!
2011. május 9., hétfő 10:58
ncecike 5 hozzászólás Gratulalunk!
2011. május 9., hétfő 11:25
doboa61 1854 hozzászólás Jó mulastság, férfimunka volt.
Ez a tudósítás is nagyon kedves! Az a "120 m széles, a téglalap alakú sütemény " valójában meddig ért? Kilógott a városból? És ha a szélessége ennyi, akkor mennyi volt a tényleges hossza? Ha volt neki vége-hossza? :-) :-) 2011. május 9., hétfő 11:33
MElla 52 hozzászólás Ugyes munka!!! Gratulalok!!! nemcsak hogy szep volt de nagyon finom is, es annak ellenere hogy nagy volt a tomeg, eleg civilizaltan lezajlott, nem nyomtak szet a sorban. Ez dicseretre melto!!!
Gratulalok DIOSZEGI URnak!!! 2011. május 9., hétfő 12:18
elsono 137 hozzászólás Jaj de szep es nemes!!!Szinte mesebe illo! Milyen nagy kar hogy nem tudtam odamenni es megkostolni! Ha meg maradt szivesen fogadok 3 szeletet!! Gratulalok a Dioszegi urnak es csapatanak! Meg sok ilyent, legalabb o mint maganvallakozo vigye Ja jo hirunket , mert csak a rossz terjeng Sepsirol!!
2011. május 9., hétfő 14:22
bertus 18 hozzászólás Gratulálok,igazi férfimunka!Nagyon finom volt.Remélem az adomány jó helyre kerűl.Gyógyulást a betegnek!A legnagyobb öröm az lenne,ha a vállalkozók összefognának s ujjabb érdekes dolgokat találnának ki a köz javára.Tartalmas és érdekes reklám.Csak igy tovább!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
