Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 9., hétfő: Közélet A hétvége híreiÚjra drágul az élelem A következő két-három hónapban a feldolgozott élelmiszerek ára 10–12 százalékkal növekedhet – közölte Sorin Minea, a Romalimenta elnöke. "Az utóbbi időben körülbelül húsz százalékkal nőtt a hús ára, ez a termékek esetében nagyjából nyolcszázalékos lehetséges drágulást jelent. Normális körülmények között nem szabadna drágulnia a cukornak és az étolajnak, de a kenyér ára is elérte a felső határt, a meleg időszakban csökkennie kellene a gyümölcsök, zöldségek árának, a feldolgozott élelmiszerek esetében pedig legtöbb 10–12 százalékos drágulásra számíthatunk, hacsak nem történik valami Európában" – fejtette ki Minea a Pro TV vasárnapi, Húsz év után című műsorában. Mint mondta, az áremelések már elkezdődtek, és a következő két-három hónapban folytatódnak. Azt is elmagyarázta, az élelmiszerek ára Romániában azért magasabb, mint az importált áru esetében, mert az Európai Unióban az általános forgalmi adótöbbnyire ötszázalékos, esetenként nulla.
Bukovinai székelyek hazatérése
Hálaadó szentmisével, koszorúzással, folklórműsorral ünnepelték hazatérésük 70. évfordulóját a bukovinai székelyek Budapesten a budai várban. A Mátyás-templomban ötszáz, népviseletbe öltözött ünneplő részvételével idézték fel a bukovinai székelyek történetét. A szentmise után Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter önkormányzatok és civil szervezetek képviselőivel együtt megkoszorúzta a székelyeket Bukovinában letelepítő gróf Hadik András (1710–1790) szobrát. Elhunyt Hubay Miklós Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista – közölte a Magyar Írószövetség. Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. Már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt, és az ő kezdeményezésére ünnepeljük a Magyar Dráma Napját is. 1991-től tíz évig a Magyar PEN Klub ügyvezetője, majd elnöke, és ekkor ismerteti el nemzetközileg az önálló magyar PEN Centrumot Romániában. Hubayt olyan darabjai tették halhatatlanná, mint a Hősök nélkül, a Tüzet viszek, a Búcsú a csodáktól, az Ők tudják, mi a szerelem, a Hová lett a Rózsa lelke?, az Elnémulás. Nevéhez fűződik az első magyar musical, Az egy szerelem három éjszakája, melynek szerzőtársa Vas István és Ránki György volt. Hubay Miklóst három alkalommal, 1955-ben, 1965-ben és 1975-ben tüntették ki József Attila-díjjal. Róma Város Díjával 1997-ben, az Arany János-díjjal 2004-ben, Prima-díjjal pedig 2005-ben jutalmazták. 1994-ben Kossuth-díjat kapott, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át 2003-ban. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 966Olvasóink értékelése: 1.5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 9., hétfő 11:38
doboa61 1854 hozzászólás "A következő két-három hónapban a feldolgozott élelmiszerek ára 10–12 százalékkal növekedhet – közölte Sorin Minea, a Romalimenta elnöke."
Még szerencse, hogy vége a válságnak...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||