Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 10., kedd: Közélet Tilos a kapu előtti árusításNagyarányú ellenőrző akcióval kívánja felszámolni a kormány az út szélén, házak kapuja előtt történő zöldség-, gyümölcsárusítást – jelentette be György Ervin prefektus, aki azt is elmondta, a rendőrség Háromszéken is elkezdte az ilyen árusok ellenőrzését. Teljes tiltás lépett érvénybe, csak az kínálhatja áruját, aki engedéllyel rendelkezik – mondotta a prefektus. A polgármestereknek piacot kell létrehozniuk, és lehetőséget teremteniük a kistermelőknek, helyet kialakítaniuk, ahol értékesíthetik terményüket – ez lenne a cél, ám György Ervin is elismeri, kérdéses, lesz-e erre pénz és akarat. A megyében több településen találkozhattunk kapu elé kirakott krumplival, zöldséggel, almával, így próbálták nem létező vagy igen kis nyugdíjukat kiegészíteni a falun élők. Szentivánlaborfalván sikerült törvényesíteni a kürtőskalácsot, házikenyeret árusítók helyzetét, ők már pár évvel ezelőtt engedélyt kényszerültek kiváltani. A prefektus szerint a kormány utasításának célja az útszéli viszonteladók háttérbe szorítása, azoké, akik nem termelik meg, csak felvásárolják, és borsosabb áron továbbadják a terményt. A bukaresti hivatalosságok szemét sértették a falvak házainak kapujába kirakott zöldségkupacok is, úgy értékelték, rossz fényt vetnek az országra az arra járó külföldiek szemében. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 2374Olvasóink értékelése: 3.87Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 10., kedd 00:44
hajnalcsillag 445 hozzászólás Ha valaki termelo akkor miert nem engedik?
A viszonteladok pedig nem a kapuk elotti nehany kilo eladasabol hajtanak nagy hasznot, hanem tobb szaz vagy ezer kilos tetelek adasvetelenel. Ehhez pedig sok esetben meg hivatalos szervek is asszisztalhatnak. Svajcban miert adhatja el a termelo sokkal konnyebben az arujat? 2011. május 10., kedd 01:00
leopold 1035 hozzászólás na ne idegeskedjen a prefektus ....meg egy kicsi es elhuznak a francba...
2011. május 10., kedd 01:56
szekelygobe 83 hozzászólás nehogy szerencsetlen parasztok milliomosok legyenek anelkul, hogy nem tejelnek az allamnak. Ki lehet baszni ezekkel, szekelyfoldi penzt kellene bevezetni, egy olyasmit mind a kajabonok, s akkor b---hatjak!
2011. május 10., kedd 06:57
vanist 241 hozzászólás Na és ettöl várják a nagy gazdasági fellendülést? Ettöl majd helyreáll a költségvetés? Miért is nem a viszonteladokkal kezdik, miért is nem azzal, hogy tisztességes termelö képtelen a piacokra bejutni, ha nem ad "kölcsön" és nem a "piacmaffia" álltal megszabott áron árul?? Ezt kellene orvosolni, és nem megint a "szekeret a lovak elé fogni"! A lényeg, itt , ebben az országban mem kifizetödö tisztességesen dolgozni, mert ha termelsz akkor az 'ügyeskedöket" élteted...
2011. május 10., kedd 07:00
kifli 282 hozzászólás Egy körutat a Billában, Pennyiben, Kauflandban, stb... is tehetnének. Ezek jobban mérgezik a lakosságot, mint az útszéli árusok, nem beszélve a pénzről, amit kivisznek innen.
2011. május 10., kedd 07:52
haromszeki 503 hozzászólás Hja kérem, az *****ok balkáni viselkedése, rablásai, stb. ugye nem vetnek rossz fényt az országra a külföldiek szemében?! Amúgy meg melyik ország és nemzet jó híréről beszélünk? Arról, amelyik 60 év alatt hatszor (!) árulta el a szövetségeseit, majd évtizedeken keresztül ünnepelte és ünnepeltette egyik legnagyobb és legaljasabb árulását, 1944 augusztus 23-át? Ejnye-ejnye, az a fránya jó hír, mi? "Romanii nu furati!" Ismerős felirat? Ugye-ugye? Más szemében a szálkát tipikus esete forog fenn, balkáni "bukaresti hivatalosságok"...
2011. május 10., kedd 08:40
dinibacsi 4945 hozzászólás a jö prostituált anyukáját a kormánynak,de föleg a rmdsznek!Az lehet hogy a Dambocita menten,meg máshol is kies hazánkban viszonteladok müködnek,de nem a kapuk elött!Ekkora marhaságra még ezeket az idiotákat sem tartottam képesnek!Jobb volna,és ajánlom az érdekképviseletünknek,ha megprobálná megszervezni a helyi termékek eladását valamilyen formában,hogy a székelyparaszt ne kelljen a kapuban árulnia a pityókát,káposztát stb!Azt viszont illene tudni rmdszs berkekben is hogy a csik*****falvi kapu elött nem holland vagy török pityoka van,hanem igenis hazai,egészséges áru,amit védeni kellene a génkezelt,de jol jövedelmezö külföldivel szemben,nem rászállni,és még lehetetlenebb helyzetbe hozzuk vállasztóinkat!Lesülne a pofámrol a bör,ha kormányon léve jóváhagynék egy ilyen,Székelyföldet direkt hátrányosan érintü rendelkezést!
2011. május 10., kedd 10:04
girtlergyula 601 hozzászólás Szegyentele , mocsok aljas banda , s meg ezeket vedik a forumozok kozul ? Valakik leveszik a folet a kulfoldrol behozott termekeknek , mindenben csak az erdek es az erdek . Az egeszbe van egy jo is , meg pedig az ,hogy vegre kinyillik a falusi paraszt szeme is , es meggondolja jovo evben hova pecsetel .
2011. május 10., kedd 10:14
csacsi 311 hozzászólás Na látszik, hogy ezeknél se volt válság.
2011. május 10., kedd 10:43
Kheops 814 hozzászólás Nyissak ki a kaput es aruljanak belul,ez a javaslatom.Elertuk a demokracianak alcazott nepnyuzas ujabb hihetetlen szintjet.Hajra udemere,*****pecer ,aljas rohadekok!
2011. május 10., kedd 11:00
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Kökösi reflexiók - Frunza Neculai kökösi rendőrfőnök, szabálytalanság-gyanús írásos figyelmeztetője egy "koldus" részére
A Háromszék azt írja, hogy Szentivánlaborfalván törvényesítették az útszéli kürtős árulást. Nem értem, hogy lehetett törvényesíteni, engedéllyel, a szentivánlaborfalvi kürtőskalács árulást, amikor azt a forgalmi szabályok tiltják, hogy egy, két lépésre legyen kitéve az árú, mint ahogy Kökösben is van. Amúgy Kökösön nem csodálkozom, mert ott egyesekre vonatkozik a törvény, kettesekre nem. Kökösben ukrán bagóval, szesszel is szabad feketézni, de cigarettát egy bizonyos "koldusnak" nem szabad koldulni - a logika egyszerű, hogy ne lásson, az elöljárók számára kellemetlen dolgokat. A "koldus" a polgármesteri hivatal feljelentésére, a rendőrségtől írásos figyelmeztetést (proces verbal) kapott "koldulásért". Amiről kiderült, hivatalos forrásból, hogy törvénytelen, mert egy tanú sem írta alá, nem volt tetten érve, nyilatkozatot sem vettek tőle - de mit számít ez Kökösben, ott mindent szabad, egyeseknek. Sántha Gyula polgármester szökött a telefonban "kolduséknak", hogy sok el van nézve nekik. De kérdem én azt, hogy a feketézőnek, nincsen több elnézve, meg a törvénytelenül építkezőknek, az egész nap fúró faragónak. Fennáll a gyanúja, hogy a Kökösi előjárók, Sántha Gyula polgármester és Frunza Neculai, rendőrfőnök, a számukra kellemetlen embereket, különböző törvényesnek tűnő eszközökkel megfélemlítik, hogy ne lássanak, vagy befogják szájukat, hogy nem merjenek írni, az igazságról, hogy mik történnek Kökösben. Sántha Gyula polgármester hivatalos iratban fenyegetőzött perrel, cikkekért, mert ugye azok lejáratók, éle a akarják járatni a hivatalosságot. Kökösben aki megírja az igazat, azt lejáratással vádolják meg, senkinek titulálják, kígyót, békát ráhordanak, hogy írásai hitelüket veszítsék, nehogy hihető legyen az igazság. Végül is Frunza Neculai kökösi rendőrfőnök írásos figyelmeztetője azt sugallja, hogy Kökösben szabad ukrán bagóval feketézni, de cigarettát "koldulni" nem. Nagy Attila (Puli) - Kökös 2011. május 10., kedd 11:13
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Megjegyzem, hogy udemerés a lelkem Gyuszikája, azt teszi, mit fent lát az udemerénél, diktátorkodik, ellenvéleményt nem tűr, mint a zudemeré felső vezetés, csak az jó, mit ott fennt elképzelnek, csinálnak.
2011. május 10., kedd 12:13
malmos 1228 hozzászólás Édes Istenem!Ez az utolsó döfés a székely földmíves szívébe a hőn szeretet vezéreinktől!1995-ben hagytam abba Brassóba 20 év után a piacozást,mert a fél üres piacon nem lehetett asztalt fogalalni a sok viszonteladó és cigányok miatt!Az utolsó években 100-200méter távolságról hordtuk be zsák pityókát ,mert még a kapun sem engedtek be!A rendőrségre feljelentett a piac adminisztrátora ,mert olyan asztalon árultam ami szerinte bérbe van adva!Ezt mai napig sem tudták megoldani,disznó politikusok,hitvány gazemberek!Ezzel kellene előbb foglalkozni,nem azzal,hogy aki tisztességesen dolgozik az alig él meg ,viszont egy kereskedő egy héten annyit nyer mint egy év alatt a termelő!Szégyeljék magukat,hogy ilyen hülyeségekkel foglalkoznak!Mindenik falusinak van őstermelői engedélye,egy házaló napi engedélyel ott árul az utcán ahol akar!Ez is megoldásvagy,kerítésre felfesteni a szöveget,vagy táblát reklámnak kirakni kerítésre ne közterületre,mert azé fizetni kell!Kaput kinyítni bátran emberek(hadd hajtsanak be az udvarra ott nem tud büntetni ez a sok bunkó hegyentúli és le.sza.rni ezt a sok hitvány politikust!Ervin, Ervin hova süllyedtetek! Undemrem?Na s ezek még képviselnek münköt !Válasszátok meg falusiak feleim bennetek ,bíznak,hogy annyira hülyék vagytok ,hogy magatokra pesáltok,mert nem lássátok a fától az erdőt!
2011. május 10., kedd 12:16
malmos 1228 hozzászólás Ervinke javasolom húzzál haza!Semmi közöd Háromszékhez!
2011. május 10., kedd 12:42
peti 133 hozzászólás Nem az őstermelőkkel kellene foglalkozni, hanem azokkal, akik a zöldségpiacon kupeckednek! Azokkal kellene végre foglalkozni, akik a brassói nagybani lerakatokból vásárolják az árút, és többszöröséért tovább adják a zöldséges piacon, miközben az igazi termelő nem jut asztalhoz, mert a kupeckedők előre fizetnek az asztalokért akár egész évre is, a paraszt pedig ezt nem teheti meg. Tudom, hogy a legtöbb piaci kupeckedőnek van termelői igazolványa, de ő azt sem tudja, hogy a kapanyél mely végét kell megfogni. Itt tessenek rendet csinálni! Az is igaz, hogy ha itt rendet tennének, legalábbis Sepsiszentgyörgy viszonylatában, sok imászából kiszorult *****nak vándorbotot kellene venni, mert haza sem mehet, mert amióta eljött otthonról összedőltek vályog házaik.
2011. május 10., kedd 13:26
doboa61 1854 hozzászólás "...felszámolni a kormány az út szélén, házak kapuja előtt történő zöldség-, gyümölcsárusítást"
Akkor a kapu alatt vagy a kapu mögött lehet? És az ablak alatt? Ha egy kistermelő pár kiló zöldséget elad, azzal még nem viszi csődbe a nagykereskedelmet. Legfeljebb nem hal éhen ő sem. A túlzások országában minden elképzelhető. Nem dolgozz, az termelt árudat ne add el, ne legyen bevételed. Lopni? Hát, csak ne vegyük észre... 2011. május 10., kedd 13:36
Kheops 814 hozzászólás Majd kiszall az ellenor es hallgatni fog hetente egy zsak pityoka elleneben,rendor es penzugyor egyarant,igy eloskodve ismet a szekely nep nyakan!
2011. május 10., kedd 14:26
Kezdi11 3 hozzászólás És a maksai sorompó mellett lebzselő őstermelőkkel mi a helyzet? Vajon a mezőn való kapálás közben barnultak le? Nekük szabad az utszélen árusítani a "saját" terményt? Persze, hogy szabad. Még a szabalytalanul megálló autók sem jelentenek gondot, pedig a rendőrautók naponta többször is járőröznek arra. De lehet, ők csak a gyorshajtókat lesik.
2011. május 10., kedd 14:26
Kezdi11 3 hozzászólás És a maksai sorompó mellett lebzselő őstermelőkkel mi a helyzet? Vajon a mezőn való kapálás közben barnultak le? Nekük szabad az utszélen árusítani a "saját" terményt? Persze, hogy szabad. Még a szabalytalanul megálló autók sem jelentenek gondot, pedig a rendőrautók naponta többször is járőröznek arra. De lehet, ők csak a gyorshajtókat lesik.
2011. május 10., kedd 14:28
Kezdi11 3 hozzászólás Elnézést a duplázásért. Nemcsak Kezdi, hanem kezdő is vagyok.
2011. május 10., kedd 14:38
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás A tiltások csak több csúszó elvételéhez vezetnek, nem a szabályok betartásához. De a balkáni udemeré világában nem gond, sőt ők is így akarják. Ezért van az, hogy akik a törvényességet ellenőrzik, azok az igazi bűnözők, és nem azok, akik szabályokat hágnak át. Aki szabályt hág át annak büntetés jár, aki csúszót vesz el, börtön.
2011. május 10., kedd 14:41
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás Ahogy látom, a Háromszékhez küldött írásoknak is nyaka törik: az egyesekét közlik, a kettesekét nem. Kökös úgy látszik a Háromszéknél is védett oázis, nem szabad kritizálni, mert aki kritizál az rossz indulatú, lejárató.
2011. május 10., kedd 16:02
Mirke 2733 hozzászólás A viszonteladó nem a maksai ,szotyori ,bix(cs) ádi kapuban áll hanem egész máshol . Ott ahol Ervinus Prostus Maximus és A neki hátsót tartó lökött banda gyakorolja a hülyeség maximumát. Ha sér ti a szemüket az amit felénk látnak , hát szökjön ki mind a két szemük , hiszen már vakok ,ha a hegyen túl nem látják ,hogy mi van !! 2011. május 10., kedd 16:08
Mirke 2733 hozzászólás Különben sem kötelező erre járni !! Van hely elég és gond a hegyen túl is .Uram megérem -e ne Bucurestiből viseljék gondomat ?? 2011. május 10., kedd 18:05
savoy66 456 hozzászólás A kozszfera megreformalasa elbukott,a hivatalok pont ugy telivannak,pont olyan korruptak,pont olyan hozzanemertok mint eddig.Ugyhogy johet az amit eddig is minden kormany muvelt:a maganszfera b@sztatasa.Valaki ossze kellene hangoljon egy becsuletes adobefizetesi sztrajkot,ebredjenek fel,hogy mifelenk is vege a feudalizmusnak
2011. május 10., kedd 19:29
PityiPal 1632 hozzászólás Csak azon csodálkozom, honnan ez a prüdéria a román kormány részéről?A parasztbácsi által megtermelt zöldség, amiben nyoma sincs a multiknál kapható vegyi mocsoknak, "rossz fényt vet" az országra.Ha-ha-ha, a rossz fényt nem egy kiló murok vagy pityóka kapu elé történő kipakolása veti az országra! Ennyire ökröknek néznek minket?
Ervinke, a hű "partner" meg hanyatt-homlok fog rohanni, hogy az új, "értelemtől" duzzadó rendelkezést végrehajtsa! Kiváncsi lennék, György anyu milyen zöldségből főz! Hát, drágalátos vezérkéink, verjétek ki apáink kezéből ezt a kis zsebpénzecskét is!Sőt, törjétek a fejeteket, hátha még jobbnál jobb ötletetek lesz, amivel meg tudtok minket nyomorítani. 2011. május 10., kedd 20:16
jozsi 406 hozzászólás Le huzak rolunk a bort enyi fel vetek 100 miliard EURO-t most meg kel adni sajnos mi semit nem kaptunk belole de garantalom hogy mi fogyuk meg adni az oroszlany reszt .Nagyon szep szekelyfold fiuk de ket ut van elotunk vagy elhuzunk inenn vagy valtosztatunk az egeszen .
2011. május 10., kedd 21:18
tibisten 600 hozzászólás Csak azért is kapu előtti árustől fogok hagymát, pityókát, kenyeret, kürtőst, kosarat, üstöt stb. vásárolni, ha júniusban (Isten segedelmével) újra Erdélyben járhatok!!!!!
2011. május 10., kedd 21:18
tibisten 600 hozzászólás Csak azért is kapu előtti árustől fogok hagymát, pityókát, kenyeret, kürtőst, kosarat, üstöt stb. vásárolni, ha júniusban (Isten segedelmével) újra Erdélyben járhatok!!!!!
2011. május 10., kedd 22:49
Lemhenyi63 376 hozzászólás @Kezdi11: Nem, azok már az annyuk méhében szoláriumoztak! Tudok egy esetet, amikor pityókát vett valaki a maksai átjárónál, egy nem tavaly barnult őstermelőtől. Megmérte, (az "őstermelő") húsz kilót mutatott a mérleg. Előzékenyen berakta a kocsiba, hogy a kedves vevő nem kellett a kezét se rátegye. Ez a "nemes" gesztus akkor nem tűnt fel...
Mikor becipelte a házba, gyanúsan könnyűnek találta a zsákocskát. A saját mérlegén tizenhat kiló volt. Ezeknek a sötét alakoknak, ezeknek a "zőstermelőknek" hamarabb lesz árusítási engedélyük, mint a valódiaknak. Választott uraink mit szólnak ehhez a rendelkezéshez? Hol van ilyenkor Bokor, Tamás, Édler és a többiek? Senki sem lép közbe? Senki sem lép a székelyek érdekében? Erwinka is ejtőernyős? Hunnét "deszantolták" ide, felvilágosítana valaki? 2011. május 10., kedd 23:50
zsebdoktor 13 hozzászólás Kedves Farkas Réka!
Ekkora port keverni, alaptalanul, csak a nézettségi csali beetetése. Akkor lenne igazi hír, ha megnevezné a rendeletet, az iktatószámát, a határozat dátumát és az aktát, amelyben nyilvánosságra hozták! IGY CSAK VIHAR A BILIBEN! Elnézést! a HIÁNYOS TÁJÉKOZTATÁSÉRT! 2011. május 11., szerda 13:00
jozsi 406 hozzászólás Doki te egy pici RMDSZ es vagy,it lemhenyinek adok igazat a minimum amit tehetek volna ertunk ki lepni a kormanybol . Ha nem tudc segiteni legalab ne akadajozd .
2011. május 11., szerda 15:40
Zeta 140 hozzászólás Elkepzelheto, hogy nincs is irasos alapja az egesznek, csak a median keresztul akarnak raijeszteni a termelokre, kiskereskedokre. Akinek egy kicsit jobb forgalma van, az inkabb hivatalositja, vagyis engedelyt valt (PFA, I.I. stb.) es ezaltal no papiron a foglalkoztatottak szama, csokken -papiron- a munkanelkuliseg, penz megy az allamkasszaba es nem utolso sorban jogi gatyaba rantva kiszolgaltatotta valik a termelo mindenfele hatosagoknak. Masik vetulete az lehet, hogy amennyiben a termelonek nem engedik otthonrol eladni a termeket akkor kenytelen lessz odaadni az "angrosoknak" apropenzert, hogy ne rohadjon a nyakara, ezaltal csokkentve le a bukaresti piacokon a pityoka arat a termelo karara.
2011. május 11., szerda 15:55
Zeta 140 hozzászólás A termeloi igazolvannyal -elvben- a termek eredetet es tulajdonjogat lehet igazolni ami felhatalmazza a termelot arra is, hogy eladja. A problema az arusitas helyevel kezdodik. Az ut szele az utugyhoz - cnadnr- tartozik es ezek nem is mulasztjak el, hogy beszedjek a "taxat" az engedelyel rendelkezoktol (kurtos stb),
habar nekuk csak a helyisegtablan kivul lenne jogosultsaguk a nm-es "taxa" beszedesere de kivetel nelkul mindenkit meglatogatnak, ergo ezek az engedelyel rendelkezo arusitok "torvenyes" keretek kozt mukodnek e szempontbol. Ha mar nem aktualisak az infoim, ki lehet javiyani :) ...az infokkal csak segiteni szeretnek azokon akik ilyen helyzetben vannak 2011. május 11., szerda 15:59
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás S a forgalmi szabályok?! Vagy ezért járnak Szentgyörgyről, Kökösbe vásárolni a szentgyörgyi rendőrök, mert a legfinomabb kürtőst Kökösben árulják?!
2011. május 11., szerda 21:23
eberendre 1632 hozzászólás Mikor nem szabad, mit nem szabad? Prefektus képet szabad?
2012. január 28., szombat 03:58
Eszter 7 hozzászólás Egy ismerosom vett ''hazikenyeret''' az egyik faluban, Brassobol jovet. Na hat az a hazikenyer bitosan nem az udvarban levo kemenceben sult, dolgoztam mar pekiparban, fel tudom ismerni melyik kenyer milyen kemenceben sult. HAt amit hoztak nem ciganykemenceben sult pirosra. Mar mi is csalunk? Csalasra szamitok a Karpatoktol delebre, de nem gondoltam Hogy mi is kovetjuk a rossz peldat.
2012. január 28., szombat 18:22
csacsaxy 81 hozzászólás Ha a drága prefektus úr azon fáradozna , hogy a székely termelők amit megtermelnek azt tudnák normális pénzét el(le)adni nem apró pénzért a román angrosnak akkor nem szerencsétlenkedne a székely a saját portája előtt.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||