Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:05
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. május 10., kedd: Közélet

Közösségfejlesztő egyesület a kórházért

A felső-háromszéki polgármesterek legutóbbi, Szentkatolnán tartott találkozóján dr. Kelemen András főorvos elmondta: ahhoz képest, hogy jelenleg milyen körülmények uralkodnak országos szinten az egészségügyben, a kézdivásárhelyi kórház eddig jól működött, fiatal szakorvosokat sikerült szer­ződtetniük. Sajnos, idén pénzhiányra hivatkozva az országos biztosító csökkentette a szerződött esetek számát, de a betegeket így is el kellett látniuk.
Az első negyedévben 1980 beteget kezeltek, mintegy négyszázzal többet a biztosító által fizetettnél. Hónapokra leosztva 533 beteg helyett 707 személyt gyógyítottak, ami azt jelenti, hogy 170 pácienst ingyen láttak el, értük a betegbiztosító egy vasat sem fizetett, de a kórház rájuk pénzt költött. A biztosító 465 000 lejjel maradt adósa a kórháznak. Ilyen körülmények között nagyon nehéz fenntartani és működtetni az egységet – hangsúlyozta a főigazgató. A kezelt betegek fele nem városi, hanem a környező községekből érkezik, és számít a községi elöljárók támogatására – mondotta –, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzatok átvállalják az egészségügyi intézmény fenntartási költségeinek egy részét. Javasolta: minden kézdiszéki község lakosonként havonta 50 banival járuljon hozzá a kórház költségeihez, ami szűkösen elég lenne a havi egészségügyi anyagszükségletükre.
A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a városi kórházat anyagilag a vízszámla kifizetésével csak a kézdivásárhelyi önkormányzat támogatta. A polgármesterek segítő szándékukról biztosították a kórházigazgatót, de csak jövő évtől tudják megvalósítani az elképzelést, mert az idei költségvetést már elfogadták.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök szerint a kórház vízfogyasztására fordított összeg nem nagy, a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal által alkalmazott bukaresti ügyvéd havonta több pénzt kap, mint évente a kórház. Tamás a megoldást is előadta: a 95-ös törvény lehetővé teszi, hogy a polgármesteri hivatalok közösségfejlesztő egyesületet hozzanak létre egy cél érdekében, ami ez esetben a kórház anyagi támogatása lenne. A jelenlevők Tamás Sándor javaslatára Török Sándort, Kézdi­vásárhely egykori polgármesterét, a megyei útügyi vállalat kereskedelmi igazgatóját megbízták a közösségfejlesztő egyesület bejegyzésével.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Tilos a kapu előtti árusítás
Nagyarányú ellenőrző akcióval kívánja felszámolni a kormány az út szélén, házak kapuja előtt történő zöldség-, gyümölcsárusítást – jelentette be György Ervin prefektus, aki azt is elmondta, a rendőrség Háromszéken is elkezdte az ilyen árusok ellenőrzését.

- Fekete Réka:
A lakónegyedi óvodákat iskolákhoz csatolják
Önmagát számolta fel a sepsiszentgyörgyi Gámán János Mezőgazdasági Szakközépiskola azáltal, hogy fegyelmi és szak­mai tekintetben népszerűtlenné vált, ezért a Puskás Tivadar Szakközépiskolához csatolása elkerülhetetlen – véli Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő. Sepsiszentgyörgyön nem csak ez a tanintézmény veszíti el szeptembertől jogi személyiségét, ősztől a lakónegyedi óvodák közül hármat a közeli iskolához csatolnak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS