Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:06
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. május 10., kedd: Világfigyelő

Külföldi hírek

Katonai díszszemle Moszkvában
A második világháborúban aratott győzelem 66. évfordulóján, a Győzelem Napján tegnap katonai díszszemlét tartottak Moszkvá­ban a Vörös téren. A tavalyi kerek évfordulóhoz képest jóval kevesebb fegyver, haditechnika, viszont jóval több katona dübörgött végig a téren, légi parádé pedig egyáltalán nem volt, a légierőt csak katonák és mindössze öt helikopter képviselte.
Az ország vezetőinek jelenlétében az előző évi tízezer után több mint húszezer katona menetelt végig a téren. Oroszország a tavalyi 42 milliárd dollár után idén hivatalos közlés szerint 63 milliárd dollárnak, egyes források szerint a költségvetés mintegy ötödének megfelelő összeget költ védelmi célokra, főleg a hadsereg átszervezésére és az elavult szovjet technika helyett új haditechnikával való felszerelésére. A parádé hatalmas költségekkel jár, de nem mellékesen "reklám" is: Oroszország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után.

Lembergben összecsaptak az ünnepen
Összecsaptak a fasizmus felett aratott győzelem napját ünneplők és a nacionalisták a nyugat-ukrajnai Lembergben tegnap. Mintegy száz fiatal nacionalista a város egyik utcáján rátámadt második világháborús veteránokra, akik felszólításukra nem voltak hajlandóak levenni a háborús emlékezés jelképének számító György-szalagot. Több veteránt bántalmaztak, kövekkel dobálták meg őket. Nacionalisták egy csoportja sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy a lembergi Dicsőség dombján, ahol az ismeretlen katona sírja található, felvonják a győzelem vörös lobogóját. A lembergi városháza előtt arcukat maszkkal eltakaró fiatalok vörös zászlókat égettek, a belvárosban a jobboldali pártok képviselőinek részvételével istentiszteletet tartottak, ahol a lelkész megengedhetetlennek nevezte a "vörös rongyok" (a győzelem zászlaja) használatát. A lembergi közigazgatási bíróság az esetleges összetűzésektől tartva május 6-án megtiltotta, hogy a hivatalos ünnepségeken kívül más tömegrendezvényeket is tartsanak. A nacionalisták ennek ellenére vonultak fel a város több pontján, s csaptak össze az ünneplőkkel.

Nem volt mindig hű értékeihez Európa
Nem volt mindig hű értékeihez Európa az arab világgal szembeni politikájában – vélekedett Herman Van Rompuy, az Európa Tanács állandó elnöke tegnap, az Európai Unió napján az egyik osztrák napilapban közzétett írásában. "Néha a regionális stabilitás érdekét helyeztük előtérbe, és ezért készek voltunk nem demokratikus rezsimeket is elfogadni, hogy megelőzzük a fanatikus diktatúrák veszélyét" – tette hozzá a belga uniós politikus. Az Európai Unió előtt két kihívás áll, egy belső és egy külső – vélekedett Van Rompuy. A belső az uniós polgárok jólétének biztosítása, a külső pedig az, hogy az EU hozzájáruljon a jólét és a stabilitás növeléséhez a világ többi részében, elsősorban a közvetlen szomszédságában.

Leminősítették Görögországot
Afrikai fejlődő országokénál gyengébb szintre süllyedtek tegnap az euróövezeti tag Görögország adósosztályzatai, és ennek hatására soha nem látott magasságokba emelkedtek Londonban a görög törlesztéskockázatra köthető piaci biztosítási ügyletek díjszabásai. Mindeközben londoni pénzügyi elemzők már Görögország törlesztésképtelenné válására dolgoznak ki forgatókönyveket. Jelenleg Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelynek befektetésre nem ajánlott adósbesorolásai vannak a nemzetközi hitelminősítőknél.
Hozzászólások
2011. május 10., kedd 09:17
Ferencz
2982 hozzászólás
"...az EU hozzájáruljon a jólét és a stabilitás növeléséhez a világ többi részében,.." Nem előbb a "saját" portáján kellene sepregetnie,megoldást adva a "belső" kihívásra? Az azokra adott válaszai, siralmas eredményei exportképesek? Szemforgató,gyarmatosító tákolmány!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bogdán László:
Magyar tükör
Mégiscsak célpontba került Gyurcsány Ferenc a mostanában sokat vitatott sukorói ügy (indokolatlan telekcserék, kaszinóépítés) kapcsán, az ügyészség kéri a parlamenttől a volt miniszterelnök mentelmi jogának megvonását. Éppen akkor, amikor az egyre aktívabb exkormányfő visszatérni készül a párt vezetőségébe, bár legújabb indítványáért (világítsák át a párt vezetőinek anyagi ügyeit, és a tagság közvetlenül választhassa vezetőit...) az MSZP vezetői nem különösebben rajongtak, a jelenlegi helyzetben nem tartják időszerűnek. Gyurcsány vasárnap az ATV-ben kijelentette, ha nem tudja érvényesíteni elképzeléseit a párt átszervezésében, új pártot alakít, és kilép a szocialista pártból.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS