Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 11., szerda: Közélet Folytatják az országút javításátFennakadások várhatóak az Állomás negyedet átszelő 12-es országúton való közlekedésben, ez nem csak a Sepsiszentgyörgyön átutazókat, de a városlakókat is érinti. Antal Árpád polgármester ismertette, a forgalom megkönnyítéséért átalakítják az Olt-híd vasútállomás felőli részén a körforgalmat, az utat kiszélesítik, a zöldszigetet is kissé arrébb költöztetik, hogy két sávon lehessen közlekedni. Két-három hét múlva vág bele az országút felújítását végző cég a városon áthaladó útszakasz aszfaltozásába, egy hét és egy öt centiméteres réteget fektetnek most le, majd a körforgalom átalakítása után – a polgármester szerint két-három hónap múlva – a legfelső, ötcentis koptatóréteget, melyet a Păiuş David–Olt-híd–Oltmező utcán egyszerre öntenek ki. Ekkor kerülnek helyükre a hídon is az összeillesztéseket zökkenőmentessé tevő sínek. Az útjavítást a teljes járdaszakasz, illetve a közvilágítási hálózat felújítása is követi, a villanyvezetékeket itt is a járdába helyezik bele. Az Olt-hídtól a Széchenyi térig is új aszfaltréteg kerül, ezt ugyan nem az országúton dolgozó céggel végeztetik el, de idén mindenképp meglesz – fűzte hozzá a polgármester. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1204Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 11., szerda 08:13
lacafaca74 2661 hozzászólás Nagyon várjuk....
2011. május 11., szerda 09:15
mindigzs 22 hozzászólás Ugy latszik Lacafaca te nem emlekszel , hogy amikor csak a hidat zartak le mi volt , ! Most kepzeld el , hogy egesz utszakaszokat zarnak le! Nem lessz konnyu eletunnk! Foleg azoknak akiknek itt van kint az allomasnegyedben a munkahelyuk vagy akar itt laknak!S meg kerulo utak sincsenek! Mi lessz itt! Szent Atyam
2011. május 11., szerda 09:57
polgar 70 hozzászólás A háború áldozatokkal jár "mindigzs", csak csinálják az a lényeg
2011. május 11., szerda 10:46
Arpad 46 hozzászólás Nagyon helyes csak csinaljak ! Ha nem csinalnak semmit azert sirnak egyesek, ha csinaljak akkor azert.
2011. május 11., szerda 10:54
mindigzs 22 hozzászólás Nem azert sirok , hogy csinaljak csak szakszeruen csinaljak , ami a mi tersegunknek nem az erossege! El tudjak kepzelni onok mekkora kiesest fog jelenteni egyes cegeknek a kozlekedes fennakadas!Mekkora koltsegekkel jar? Ha igen is szakszeruen csinaljak akkor senkinek semmi baja nem lessz. Ha meg kerulo utak miegymas utlezaras akkor sokan fogjak inni a levet! Forgalmazok, beszallitok, uzletek es ipari cegek!
Tehat csinaljak csak szakszeruen esszel! 2011. május 11., szerda 10:55
lacafaca74 2661 hozzászólás mindigzs, történetesen emlékszem, mert naponta szenvedtem meg a dugókat, de jön a nyár és vagy átússzuk az Oltot vagy csónakázunk, valahogy megoldjuk, de legyen már vége és rendezzék a környéket is.
2011. május 11., szerda 11:04
mindigzs 22 hozzászólás ezt alairom en is
2011. május 11., szerda 11:43
Arpad 46 hozzászólás Ez egy nemzeti/Europai utszakasz nem lehet csak ugy teljesen lezarni keruloutak nelkul es nem is fogjak abba biztos vagyok es abba is hogy szakszeruen fog elkeszulni, dugok lesznek biztos de valamit valamiert !
Nem lessz itt gond 2011. május 11., szerda 12:25
mindigzs 22 hozzászólás Kedves Arpad! Orulok , hogy meg vannak ilyen optimista emberek a varosban! En mar nagyon borulato vagyok. Nalunk semmit sem csinalnak szakszeruen.Sem az utfoltozast sem semmit. Nezd Sugas projekt. az epitok utja amit par eve csinaltak de mar elso nap megallt az esso a hid alatt, vagy talan mondjam ugyan csak ott a jarna nelkuli szegokoveket, vagy meg sorolhatnek sok sok mas projektet amit szepen elgondoltak , megterveztek , kifizettek es a vegrehajtas meg hagy kivannivalot maga utan!Mifelenk semmi sem szakszeru!
2011. május 11., szerda 13:04
dsumbo 36 hozzászólás Én még azt tenném hozzá ehhez a 12-es út aszfaltozásához, hogy egyszer fel kellene szedjék a régi aszfaltot és utánna öntsék le az újat. Már látom előre hogy a városon belül is azt csinálják mint a többi szakaszon, azaz ráhuzzák a sok centis aszfaltot a régire, aztán csodálkozunk utána hogy miért kell létráról kimászni a járdáról meg a házakból az úttestre. Persze így megsporolják az aszfalt felszedés költségét és nekik a minél nagyobb profit a cél, nem az hogy nekünk jó legyen az amit csinálnak.
Az aszfaltozási tehnikájuk meg olyan hogy 2 év múlva már foltozhatjuk. Mit ér az aszfaltozás ha előtte nem teszik rendbe az alapozást? Jó példa erre a vám utáni kanyarokban keletkezett nagy gödrök, amiket már be kellett foltozzanak a tavaly.... 2011. május 11., szerda 14:24
kisokos 282 hozzászólás Először kellene tudni, hogy mit is jelent egy igazi dugó :)
Mosolyogni való amit Önök dugónak neveznek s ráadásul az a kis torlódás is azért van mert eggyesek nem bírnak 1 km-t sétáni ... Nem hiszem hogy mindenki a sportcsarnok környékén vagy távolabb lakik aki az Állomáson dolgozik... :) Kiváncsi lennék, hogy mi történne ha min. 3-4 órát kellene várakozni annélkül, hogy megmozdulna az autó ... :D :D :D 2011. május 11., szerda 15:08
Zeta 140 hozzászólás "Két-három hét múlva vág bele az országút felújítását végző cég a városon áthaladó útszakasz aszfaltozásába..." hat ez egy nagy marhasag, ma reggel mar aszfaltoztak az Oltmezo uton, teljes hosszaban...nem mintha ez baj lenne...:)
2011. május 11., szerda 15:47
lacafaca74 2661 hozzászólás kisokos, Szentgyörgyöt nem kell Bukaresthez vagy más nagy városokhoz viszonyítani, itt más a közlekedés normális folyamata és a dugó pedig ehhez viszonyítódik. Természetesen hogy mást jelent egy bukaresti dugó egy szentgyörgyihez viszonyítva.
2011. május 11., szerda 15:55
kisokos 282 hozzászólás Értem én. De ettől még a hídat valahogy meg kell csinálni :)
Szóval, ha máshol van türelem a dugóhoz akkor itt is legyen, főleg ha valamit kapnak is cserébe az autósok... 2011. május 11., szerda 20:30
eberendre 1632 hozzászólás Ne legyünk elégedetlenek, uraim! A Kőrösi utcában eszükbe jutott, amit a tavaly kifelejtettek. A hídon kiderült, hogy az ütközőket nem lehet megtakarítani. A Debren hidat kijavítják, hogy a 30 tonnások itt meneteljenek.
A legnagyobb sikert abban látom, hogy szentgyörgyön is kitalálták az esőben önthető aszfalt technológiáját. Tartós türelmet kívánok!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||