Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 19., péntek: Közélet Külföldi hírek Következtes lesz a rendőrség
A rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-i ünnep megzavarására készülnek ― jelentette ki Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya. Elmondta: egyeztettek a társszervekkel, és több forrás is megerősítette, hogy szélsőséges csoportok részéről vannak olyan tervek, amelyek október 23-án és az azt megelőző néhány napon különböző rendezvényeket kívánnak megzavarni, és köztörvényes bűncselekményeket akarnak elkövetni. Mint mondta, ha a kezdeményezés kimeríti a büntetőjogi kategóriát, intézkednek. Eddig 113 rendezvényt jelentettek be Budapesten az október 21―23. közötti időszakra.
Válik a francia elnöki pár
![]() A francia elnöki palota tegnap délután hivatalosan megerősítette, hogy az elnöki pár, Cécilia és Nicolas Sarkozy házassága véget ért. A tegnapi napilapok már reggel tényként közölték, hogy az eljárás hétfőn megkezdődött a nanterre-i bíróságon. Nicolas és Cécilia Sarkozy házassága tizenegy év után ér véget. A francia köztársaság történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő államfő elválik feleségétől. A pár 2005-ben, amikor Nicolas miniszteri tisztséget töltött be, házassági válságon ment keresztül, amiről részletesen írt a sajtó. A sokáig Sarkozy első számú tanácsadójaként számon tartott és így tényleges politikai befolyással rendelkező Cécilia 2006 elején több hónapi különélés után visszatért férjéhez New Yorkból, s akkoriban a pár újra gyakran mutatkozott együtt a médiában. Az elnökválasztási kampány alatt azonban Céciliát alig lehetett látni, s a második fordulóban nem is ment el szavazni. Sarkozy májusi elnökké választását követően a pár és tízéves, Louis nevű fiuk a mai napig nem költözött be az Elysée-palotába, s lapértesülések szerint egy ideje már nem élnek egy fedél alatt. A francia elnök felesége utoljára a július 14-i nemzeti ünnepen mutatkozott férje oldalán. A Le Nouvel Observateur hetilap tegnap megjelent száma szerint Cécilia egyik ismerősének nemrégiben azt állította: ,,Feladatomat teljesítettem, elvittem Nicolas-t oda, ahova el kellett hogy jusson."
Észak-Irakban tüntettek a kurdok
Kurdok és velük rokonszenvezők ezrei vonultak tegnap utcára Észak-Irak városaiban, hogy így tiltakozzanak a török parlament döntése ellen. S Irak északi, kurd régiójának kormánya közvetlen párbeszédre szólította fel tegnap Ankarát, egy nappal azután, hogy a török parlament felhatalmazta az ankarai kormányt, illetve a hadsereget észak-iraki területen végrehajtandó katonai akciókra a délkelet-törökországi kurd szakadárok ottani támaszpontjainak megsemmisítése végett. A kurd regionális kormány minden kérdést hajlandó megtárgyalni török illetékesekkel. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 328Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
