Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 07:12
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. május 13., péntek: Közélet

Késik a postaépület átadása

A tavaly megkötött szerződés szerint május 1-jén kellett volna átadnia a Romtelecomnak a sepsiszentgyörgyi posta felújított épületét, de még távol állnak a befejezéstől. A csúszás egyik legfőbb oka, hogy a gázvezeték az Olt utca felőli részhez tervezett liftház alatt húzódik, ennek eltérítése mindössze egynapos munka lenne – de az engedély megszerzése immár két hónapja húzódik.
Érdeklődésünkre Czimbalmos Koz­ma Csaba városmenedzser elmondta, most már a szükséges aláírásokat megszerezték az engedélyhez, egy héten belül elköltöztetik a gázcsövet. A kivitelezésben késést okozott még néhány apróság: az épület alagsorát menet közben át kellett tervezni, illetve az eredeti tervben nem szereplő légkondicionáló vezetékrendszert is most építették ki. Egyébként annak ellenére, hogy kívülről még nagyon távolinak tűnik az épület befejezése, a belső munkálatok a végéhez közelednek.
Mint ismeretes, a Romtelecom tulajdonába került postaépület felújításáról egy éve született egyezség, a kivitelezést az ingatlan tulajdonosa vállalta, egy részét a polgármesteri hivatal, másik részét a posta fogja bérelni: a földszint felében a városháza adóhivatalának ügyfélfogadó részlege, másik felében, illetve a Szent György tér felé kinyúló szárnyban a posta ugyancsak ügyfélszolgálatot lebonyolító részlegei kapnak helyet. Az alagsorban, valamint az első emeleten a városháza pénzügyi osztályának irodáit rendezik be, a második emeleten pedig a posta irodáit.
Hozzászólások
2011. május 13., péntek 00:13
haromszeki
503 hozzászólás
Talán egy helyi cég, itteni munkásokkal időre elkészítette volna... Megint bedőltünk a "jó" román tulajdonságnak: a szemrebbenés nélküli hazugságnak! Tüneményes határidőt, nevetségesen alacsony árakat szabtak és ígértek, most meg magyarázkodnak a késésért (senkit nem zavar a szerződés), s majd benyújtják az eredeti összeg helyetti ötvenszeres értékű számlát, mert ugye infláció, meg hogy nem volt elég alapos a szükséges anyag előzetes kiszámítása, satöbbi. No de lényeg a lényeg: Funár elvtárs drágalátos csemetéje cégének van munkája! Brávó, városvezetés! Hadd gebbedjen meg a szentgyörgyi vállalkozó és az alkalmazottai, első helyen az elvtársiasság!

2011. május 13., péntek 06:52
Traven
391 hozzászólás
Valaki helyi is megszedte magát ez biztos. Véletlenek nincsenek, főleg a bizniszben.

2011. május 13., péntek 07:48
bzoal
735 hozzászólás
Még tervezési fázlsban kellett volna gondolkozni azon,hogy mit is akarnak az épületbén.
--Ráépítették az épületet a gázcsőre? A lebontott részen volt a bejárat és a kapusfülke.
Hol volt az építást ellenörző ( diriginte de santier) a Posta részéről? Remélem,hogy most már van kivitelezés ellenörzés.
--A híres gázvállalat nem tudja,hogy hol van vezetéke? Még jó,hogy nem volt semmi robbanás.
-- Nincs elég építő a megyében,és Kolozsvárról kell hozni céget? Igy legalább tübb pénzbe kerül a munka és csúszópénz sem tűnik fel.
--Lesz késedelmidíj fizetés?

2011. május 13., péntek 08:41
Ekeferi
278 hozzászólás
ha egy napos munka akkor mert egy het mulva lessz meg ha mar megvannak az engedelyek?

2011. május 13., péntek 09:08
taurus
89 hozzászólás
"a kivitelezést az ingatlan tulajdonosa vállalta"-@haromszéki, úgy-e érted amit elolvasol? Ha mindenáron szidni kívánod a városvezetést, valami más cikket válassz, ez most nem jött be.

2011. május 13., péntek 09:56
haromszeki
503 hozzászólás
@taurus: Ne zavarjon, hogy a polgármesteri hivatal kötötte meg a szerződést a kolozsvári (bocsánat: Cluj Napoca-i, ugyebár!) céggel! Nem én mondom, a hivatalos sajtótájékoztatóban olvastam pár hónapja...

2011. május 13., péntek 10:09
lada1200
347 hozzászólás
Ha a gázvezeték miatt húzódik a határidő, akkor hogy lett volna meg 1-re, ha még vakolva sincs az épület?

2011. május 13., péntek 15:06
nomad
433 hozzászólás
A lenyeg hogy meglessz ha egy kis idocsuszassal is!!!!!!!!!!!!!Hajra Sepsiszentgyorgy!!!!!!!!!!!


Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Népszámlálási csapda
Országszerte a héten kezdődött az ősszel esedékes népszámlálás főpróbája, melynek célja – egyebek mellett – megmutatni, milyen hibák, csapdák rejtőznek az összeállított ívekben, a kidolgozott módszertanban. A Maros megyei RMDSZ elnöke, Kelemen Attila már az első napon megkongatta a vészharangot: külön besorolást kapnak azok, akik székelynek vagy csángónak vallják magukat, és így nemcsak a magyarság országos hétszázalékos aránya kerülhet veszélybe, de adott településeken az anyanyelvhasználatot szavatoló 20 százalék is. Véle­ménye szerint a magyarellenes román politikusok megosztó szándéka érvényesült az ívek összeállításakor.

- Iochom István:
Vikol Erzsébetre, a magyar nyelv őrére emlékeztek (Bod Péter- és Comenius-napok Kézdivásárhelyen)
Az idei, immár huszadik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok tegnap reggel kezdődtek, de azt megelőzően a tanintézményben Comenius-napokat tartottak a gödöllői Petőfi Sándor-iskola, a pestszentlőrinci Német Nemzetiségű Általá­nos Iskola, a törökországi, tarzuszi Fahrenttinpasa Általános Iskola és a tanítóképző diákjainak részvételével.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS