Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 16., hétfő: Közélet Lányok a réten, ácsok a téren (Háromszéki diáknapok hetedszer)Lapzártakor még javában folyt a gálaműsor, a színpadon tizenhatból öt csapat küzdött az elsőbbségért: a CN, a Drágz Bunny, a L-éces Mókusok, a Rainbow és a Tiszta Piszok – akiknek délben az volt a feladatuk, hogy minél több megfoghatatlan energiát gyűjtsenek. ![]() Ezt hét és év közben egyszerűen pihenésnek nevezik, de a diáknapokon minden más, még a focimeccs is: a szombati majálison kosárba, majd hűtőládába kellett rúgni a labdát, és a legkisebb, legtörékenyebb lányok álltak ki szumózni. Természetesen a kötélhúzás, gördeszkázás és minden egyéb is teljesen más szabályok szerint zajlott, az Ember, ne mérgelődj játékot élőben lépték ki, és nem csak az erdőlabirintus bejárásában, hanem alvásban is versenyeztek a 4-es kilométerkőnél. A közel háromszáz fős mezőnyben tíz percig időzött a Csendkirály, vasárnap azonban kalapálásra, fűrészelésre, fúrásra ébredtek a megyeháza közelében lakók: a tudománynak szentelt napon hajítógépet és bonyolult labdapályát kellett építeni szabott feltételek szerint és a megadott anyagok felhasználásával (felvételünk). Mégsem volt két egyforma szerkezet – és mindegyik működött, talán attól, hogy dúdolva dolgoztak rajtuk. Végül egy nagyváros forgalmát kellett megszervezni kicsiben, szakembergárda és karambol nélkül. És bár a tűző nap s a háromnapi hajtás hatása érezhető volt, valahogy nem akaródzott senkinek hazamenni. Hiszen akkor vége, és olyan sok van még a jövő évi diáknapokig... Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1408Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
