Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 16., hétfő: Közélet Daloló erdővidéki diákokPéntek délután kétszáznál több iskolás vett részt a nyolcadik alkalommal megrendezett Erdővidéki dalostalálkozón. A szervezők a következő esztendőkben szeretnék bővíteni a rendezvényt: egyrészt bevonnák Hargita megye szomszédos településeiről a jelentkezőket, másrészt úgy vélik, jobb lenne két találkozót szervezni, egyet az elemistáknak és egy másikat az általános iskolásoknak. ![]() Gyulai György Éva zenetanárnő kijelentette, azért hozták létre a találkozót, mert fórumot akartak teremteni a népi kultúránk iránt érdeklődő diákoknak, hogy megmutathassák tudásukat. "Úgy érzem, sikeresek vagyunk, hiszen évről évre egyre többen jönnek, ráadásul nő azon csoportok száma, amelyek hangszeres előadással jelentkeznek. A furulyások mellett megjelentek a citerások is, s meggyőződésem, bővül még a paletta. Ez a sokszínűség az Erdővidéken dolgozó pedagógusok munkáját dicséri." A találkozón részt vett a magyarhermányi Máthé János Általános Iskola furulyaegyüttese és dalcsoportja (vezetője Dimény Mónika), a vargyasi Dr. Borbáth Károly Általános Iskola furulyacsoportja (Máthé Emőke), illetve dalcsoportja (József Lenke), a bardoci Benkő József Általános Iskola dalcsoportja, a székelyszáldobosi dalcsoport, az erdőfülei dalcsoport (mindhármójuk vezetője Fehér Orsolya), a felsőrákosi iskola dalcsoportja (Gere Mózes), a nagybaconi Benedek Elek Általános Iskola furulyacsoport (Tordai Zsuzsa), a nagyajtai Kriza János Általános Iskola Magocska furulyaegyüttese (Nagy Adél) és dalcsoportja (Tordai Zsuzsa), a bodosi Budai József Általános Iskola furulyacsoportja (Dávid Gyöngyike és Benedek Erzsébet), a Baróti Szabó Dávid Középiskola dalcsoportja (Tordai Zsuzsa) és a Gaál Mózes Általános Iskola Gyöngyharmat furulyaegyüttese, illetve az előbbivel azonos nevű régizene-együttes (Gyulai György Éva). Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 632Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 12Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 16., hétfő 11:10
dinibacsi 4945 hozzászólás Gratula,jo ötlet,minél többet mozgatni szervezetten az ifjuságot!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
