Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 20., szombat: Közélet Kellemetlen meglepetés (Kármentő)Erdély kellemes meglepetést jelentett számomra — mondja árnyalatnyi meghatódottsággal egy hét végi erdővidéki kiránduláson egy fiatal magyarországi tanonc. Társaival együtt pedagógusképzőbe jár, azaz elemiben fognak majd tanítani, de az ottani regulák szerint oktathatnak egészen hatodik osztályig. Székelyudvarhelyre jöttek, csoportos kirándulásra, s mivel autóbuszukkal nem tudtak felmenni a Vargyas szorosába, gyalogosan vágtak neki. Így aztán az álmélkodás mellett jut idő beszélgetésre is. A társaság vidám, néhányan jártak már errefelé, olyan is kerül, aki Rétyhez, Sepsiszentgyörgyhöz is kötődik valamilyen módon. Láthatóan jól érzik magukat, noha a túrázástól többen idegenkednek, némelyeknek egyenesen kín a visszatérés az Almási-barlangtól.
Nyitott, jól kommunikáló beszélgetőtársamat tovább faggatom. Mégis, mi e számunkra is örvendetes élmény eredője? Az, hangzik a válasz, hogy jó volt hallani, látni, mennyien, s milyen szépen beszélik itt a magyar nyelvet, még egészen apró gyermekek is, mert ő valahogy úgy tudta, úgy gondolta, hogy errefelé már nem él a magyar szó, lévén, hogy Románia az ország neve, így azt hitte, a kicsiktől, a fiataloktól már oly távoli Kosztolányi nyelve, mint Makótól Jeruzsálem...
Bár magam is erőteljesen a vargyas-völgyi színfoltok hatása alatt lélegeztem, miután elbúcsúztunk alkalmi, végső soron barátságos és őszinte társunktól, valahogy furcsán kapkodtam a levegőt. Sehogyan sem tudtam elkergetni magamtól azt a pimasz, feszegető gondolatot, hogy íme, világra nyitott, okos magyarországi leendő tanítók, tanárok milyen tévhitekkel élnek, mennyire nem tudnak itteni életünkről, a tényről, hogy Székelyudvarhelyen, illetve Erdély számos más szegletében magyarul beszélni még olyan természetes, mint ahogy reggel felkel a Nap. Ami az egészben a legérthetetlenebb, hogy nem egy tanyavilági mezőgazdasági szakiskola növendékei csodálkoznak esetlen naivitással úgy ránk, mint borjú az új kapura, hanem majdani, hivatásos népnevelők.
Nem mondjuk azt, hogy valami nagyon nincs rendjén tőlünk Nyugatabbra, hanem halkan, nagyon halkan csupán annyit fűzünk hozzá, hogy szívélyes üdvözletünket küldjük szóban forgó diákjaink magyar- és történelemtanárainak, osztályfőnöküknek, tanítóképzőjük teljes oktatói karának, szüleiknek. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 256Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||