Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 08:40
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. május 18., szerda: Közélet

Belföldi hírek

Markó Béla keménykedik
Az RMDSZ-nek szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, "szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján" meghozott döntések születnek – jelentette ki Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Több­szemközt című műsorában.
Elmondta: a Magyarországról származó megosztási törekvések dacára a szövetség a februári kongresszus után is jóhiszeműen viszonyult a magyar kormányhoz. Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek a kong­resszus után az volt a kötelessége, hogy jóhiszemű legyen – tette hozzá Markó. "Most viszont már tényleg azt kell mondanom: itt az idő, hogy egy-két dologról nagyon nyersen és keményen elmondjuk a véleményünket" – utalt az Iskola Alapítvány körül kialakult helyzetre. Rossz és szubjektív döntésnek tartja, hogy az ösztöndíjak odaítélésének rendszerét próbálják megváltoztatni, mások kezébe adni. Annak idején az RMDSZ rendkívül sokat dolgozott azért, hogy Romániában is lehetővé váljon az oktatási-nevelési támogatások folyósítása, hiszen a Năstase-kormány meg akarta akadályozni, hogy a szülők maguk kapják meg a pénzt – mondta. Szerinte sok probléma lesz még abból, hogy "valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit".
Kifogásolt oktatási törvény
A képviselőház tegnap hallgatólagosan elfogadta Mircia Giurgiu képviselő törvényjavaslatát, miszerint töröljék az oktatási törvényből a történelem és a földrajz kötelező anyanyelvű oktatásáról szóló előírást. A javaslat szerint törölnék a 2011/1-es törvény 46. cikkelyének 8. bekezdését, melynek értelmében a nemzeti kisebbségek elemi, gimnáziumi és líceumi oktatásában Románia történelmét és földrajzát anyanyelven tanítják, a román tanítási nyelvű osztályokéval azonos tanterv és tankönyvek szerint, azzal a kikötéssel, hogy a tanulóknak román nyelven is el kell sajátítaniuk a román földrajzi és tulajdonneveket. A törvénykezdeményezés hallgatólagosan elfogadottnak minősül, mert a vitára és a végső szavazásra kijelölt 2011. május elsejei határidő lejárt. Az oktatási bizottság a tervezet elutasítását javasolta, a kormány pedig benyújtotta a tervezettel kapcsolatos álláspontját. A tervezet esetében a szenátus a döntéshozó szerv.
Egyetemi időpont-módosítások
Módosítaniuk kell az időpontot azoknak az egyetemeknek, amelyek nyárra írták ki a mesteri képzésre a felvételit. Erre ugyanis csak szeptemberben kerülhet sor, miután megtörténik az egyetemek besorolása, és a doktori képzési helyekért is versenyezni kell majd. Hasonlóan új fejlemény, hogy a doktori helyekre – 3500 helyet hirdettek meg idén – is versenyvizsgát írnak ki – ismertette tegnap Cătălin Baba, az oktatási minisztérium államtitkára. Az egyetemek besorolása az Európai Egyetemek Szövet­ségének szakértőivel közösen történik a felsőfokú intézmények által május 23-ig elküldött adatok alapján, és hamis nyilatkozatért büntethetik azt, aki magasabb besorolást ad a reálisnál.
Tüntetés és halasztás
Több mint száz rendőr vett részt tegnap a bukaresti Alkotmány téren tartott tüntetésen, ahol azt kérték a parlamenttől, ne szavazzák meg azt a tervezetet, amely előírja több mint 9500 belügyi alkalmazott elbocsátását. A tiltakozás egy órával rövidebb volt a tervezettnél, mert a parlament elhalasztotta a vitát. Toader Paraschiv, az Alfa Kartell alelnöke, a Rendőrök és Szerződéses Alkalmazottak Országos Szakszervezetének (SNPPC) volt elnöke azt nyilatkozta, a tüntetés befejeződött, mert a honatyák második alkalommal is elhalasztották annak a tervezetnek a vitáját, amely a közigazgatási és belügyminisztérium 9500 alkalmazottjának elbocsátásáról szól. A szakszervezeti vezető szerint, ha megszavazzák ezt a tervezetet, tüntetést szerveznek, amelyen jelen lesz a tízezer elbocsátott. A képviselőház közigazgatási és védelmi bizottsága május 2-án jóváhagyta a leépítésekről szóló törvénytervezetet, és a következő napon cikkelyenként is megszavazták a jogszabályt. A tervezet előírja, hogy a rendőrök, katonák, önkéntesek, katonai lelkészek, köztisztviselők és szerződéses személyek száma olyan mértékben csökken, hogy ne haladják meg a kiadási kereteket és a jóváhagyott állások maximális számát. Korábban a szenátus elutasította a tervezetet, de a képviselőház a döntő fórum az ügyben.
Hozzászólások
2011. május 18., szerda 00:20
PityiPal
1632 hozzászólás
Béluska, kiesett a csecs a szájadból?

2011. május 18., szerda 06:59
vitriol
432 hozzászólás
Az RMPSZ bekapta a csecset!
Vékony a hozam. Lesz még ebből felfordulás!

2011. május 18., szerda 07:48
bzoal
735 hozzászólás
Az Rmdsz nem szimpátia alapján osztogatta a kb. pénzeket?

2011. május 18., szerda 07:50
dsumbo
36 hozzászólás
Hogy kétségbe van esve Béla bácsi!!! Sajnálja h már nem ő rendelkezik minden pénzről és kezd csökkenni a hatalma a pór nép fölött. Egyre kevesebb támogatásból szerzett pénze lesz amit szétoszthat kénye-kedve szerint. Ez fájhat szegénynek.

2011. május 18., szerda 07:59
Ferencz
2983 hozzászólás
"...sok probléma lesz még abból, hogy "valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit". Van még amit el lehetne rontani az RMDSZ felső vezetésének anyagi érdekeltségein kívül? A romániai magyar választók szempontjából aligha. A rombolás terén az RMDSZ minden "pálmát" elvitt már!

2011. május 18., szerda 08:18
Ferencz
2983 hozzászólás
Felháborító! Miután már az erdélyi magyar választóktól sikeresen elvették a "belenyúlási" lehetőséget, most a FIDESZ "nevetséges,rossz, veszedelmes - kire is? - megfontolásból" fel akarja kavarni a sikeresen leülepített vizeket!Felháborító!

2011. május 18., szerda 08:30
doboa61
1854 hozzászólás
Hútse már le valaki ezt a Béla gyereket!
Jobban tenné ha elszámolna (legalább 100-ig) és meghúzná magát, mielőtt másk számoltatják ek.
:-)

2011. május 18., szerda 08:32
doboa61
1854 hozzászólás
"Több mint száz rendőr vett részt tegnap a bukaresti Alkotmány téren tartott tüntetésen,"
már nincsen szükség a megfélemlítő csapatra?
Miért nem tudok együttérezni a román rendőrökkel?

2011. május 18., szerda 08:34
doboa61
1854 hozzászólás
Szerintem Románia tanított történelmét nem is lehet más nyelven megérteni, egyedül csak a kitaláló, a kiötlő románok nyelvén.

2011. május 18., szerda 08:47
lacafaca74
2661 hozzászólás
Savanyú a szőlő Béla.


2011. május 18., szerda 08:49
lacafaca74
2661 hozzászólás
Miután ez is kiesett a megvalósítások közül kíváncsian várom mivel fog kampányolni a RMDSZ. A sportcsarnokokkal meg az aszfalttal?

2011. május 18., szerda 08:54
girtlergyula
601 hozzászólás
Nomad baratunk az ejel elolvasta az oktatasi torveny javaslatot . Vajon , hogy aludt ?

2011. május 18., szerda 09:54
Mirke
2733 hozzászólás

Költőcskénknek eszébe jutott ,hogy ö tulajdonképpen pedagógus . Ki hitte volna ?

2011. május 18., szerda 10:13
Debbeten
101 hozzászólás
Végre kimondjuk az igazságot!Erőteljesebben kell politizálnia az RMDSz-nek ha meg akar maradni érdekképviseleti szervünknek.Nem szabad megalkudni, behódolni a Fidesz elött.Velünk ne törőljenek padlót.Tőkéssel is el kell számolni,számon kell kérni viselt dolgait.Nincs mit keresnie az RMDSz-ben.Téved a Fidesz ha azt gondolja ,hogy minden erdélyi magyar rájuk szavaz.Kibújt a szeg a zsákbol.

2011. május 18., szerda 11:09
dinibacsi
4945 hozzászólás
Hát igen,a Fidesz akar padlot törölni velünk!!!!!Meddig nöhet az emberi marhaság,ez már nagyon veregeti a felsölécet!Pofátlan ember az aki ilyent meraz ocsmány szájára venni,amikor a partnere,hön szeretett hazug ,jellemtelen kormányzotársa naponta bocskort töröl benne!Eddig csak lenéztem ezeket,a szolgalelküségükért,de szerre kezdem megutálni!Majd gyurcsányékra szavaznánk,és koccantgatunk dec.1-én baszeszkuval!Béla bátyám pedig Kossuthnak képzeli ,magát,hogy üzenget!Fogja be a pofáját,neki köszönhetö hogy ide jutottunk!

2011. május 18., szerda 12:22
Figaro
189 hozzászólás
Jobb lenne, ha leülne a fenekére és befogná a száját. Amikor lehurrogták a Fidesz képviselőjét vagy amikor a lakatospéter félék poénkodtak a Fidesszel, akkor bezzeg nem keménykedett. Keménykedett volna miniszterelnök-helyettesként inkább, de könnyebb volt annyi éven keresztül a csecset szopogatni (hogy PityiPal és vitriol szóhasználatával éljek), sőt nem is egyet, többet egyszerre. Most maradt a cumis üveg, aminek gumiíze van. Ez fáj nekik. Sebaj, kerül majd más csecs. Pl. a még meg sem írt verseinek kiadói jogáért járó fizettség.
Egy-két megjegyzés még az előbbi hozzászólásokhoz:
1. Tőkésnek valóban nincs mit keresnie az udemerében. Csodálkozom én is, hogy miért kérezkedett fel a szekérre.
2. A Fidesz valóban téved, ha azt gondolja, hogy minden erdélyi magyar rájuk szavaz. Lesz itt még csodálkozás, mikor összeszámolják majd a Jobbikra leadott szavazatokat.

2011. május 18., szerda 12:45
szekely28
83 hozzászólás
Markó papa, nem ízlik a pesti gulyás, csak a dâmboviţai ciorba?

2011. május 18., szerda 13:04
Ferencz
2983 hozzászólás
Nem veregeti dinibácsi, ez már elszállt fölötte, magasra! Én sem értem a Tőkés-RMDSZ viszonyt. Tőkés még mindig reménykedik valamiben, valami jóban az RMDSZ-t illetően? Ennyire naiv nem lehet. Az RMDSZ-t megreformálni nem lehet: hiába szerelnének Trabantba Mercedes motort, úgyis csak Trabant marad! (Trabantosok, elnézést nem a járgányt szóltam le!)

"VELETEK NE TÖRÖLJENEK PADLÓT:" Pedig vezetőkül mindannyian kiérdemeltétek a padlórongy státust: összebújtatok bárkivel - MDF, SZDSZ, MSZP, itthonról nem is beszélve - a hatalmatok megtartása érdekében. Bár ti ezt nem így mondjátok, de így van!. Mindegy, meg lehetne nektek bocsájtani, - de még akkor is mennetek kellene - ha valamilyen, tényleg általatok kiharcolt, legalább a magyarok számára SORSDÖNTŐ pozitívumot fel tudnátok mutatni annyi év "országlás " után.


2011. május 18., szerda 14:09
doboa61
1854 hozzászólás
szekely28!
Ettől ki ciorbult a becsülete :-) :-)

2011. május 18., szerda 14:22
doboa61
1854 hozzászólás
Debbeten
Markóék nem a FIDESZ, hanem a románok előtt hódoltak (-nak) be.
Csak az ő jól fizető kis kormányhivataluk meglegyen.

2011. május 18., szerda 16:10
girtlergyula
601 hozzászólás
Ez jo volt Ferencz , gratulalok .

2011. május 18., szerda 18:03
mandala
118 hozzászólás
..... hogyaszongya ez a levitézlett méla Béla:
"valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit".
Itt elrontani már semmit nem lehet,mert ami csak félig is rontható volt,az el lett rontva teljesen.Nem volt könnyű,így igaz,de 20 évig tartó fáradhatatlan,kitartó politikai prostitúcióval és a már-már hátramenetnek minősűlő apró lépések politikájával sikerült.20 év önzetlen öntömjénezés, kollektiv harácsolás,hatalmi poziciók megteremtésének és megőrzésének mindennapi fáradtságos harca, illetve éjt nappá tévő megfeszitett "kovácsmunka" (mindenki saját sorsának kovácsa)után a leköszönő pártvezér elégedetten vehette számba a mögötte maradó politikai undort és közönyt,amit sikerült életre kelteni a választási hadműveletek sorkatonáiban.
Bravó Béla!
"Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
:D


2011. május 18., szerda 18:05
X-dik_munkanelkuli
45 hozzászólás
A roman tortenelem csak mese. Es a mesek anyanyelven erthetobbek.

2011. május 18., szerda 21:04
Ferencz
2983 hozzászólás

Ezen az oldalon lehet szavazni a kolozsvári Ziua internetes oldalán, hogy ne kerüljön vissza a régi Funar-tábla a hazugságaival a frissen felújított Mátyás szoborcsoport talapzatára:

http://www.ziuadecj.ro/eveniment/sondaj-ziuadecjro-ce-ar-trebui-sa-faca-primaria-cu-placuta-lui-iorga--66520.html

Erre a szövegre szavazzatok:

2011. május 18., szerda 21:49
lacafaca74
2661 hozzászólás
Szavaztam Ferencz. Ha be is tarják az eredményt akkor van remény hogy ne kerüljön vissza a tábla.

2011. május 18., szerda 22:12
polgar
70 hozzászólás
Én is szavaztam

2011. május 18., szerda 22:21
doboa61
1854 hozzászólás
Markó Béla keménykedik

És mit szól hozzá a nacsasasszon?

2011. május 18., szerda 22:49
girtlergyula
601 hozzászólás
A szavazashoz eleg beutni , hogy ce ari trebui sa faca primaria cu placuta lui iorga es maris lehet szavazni .

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Hírsaláta
AZ ELSŐ VAGONSZÁLLÓ. Bővült a keskeny nyomtávú kisvasútjáról ismert Máramaros megyei Felsővisó idegenforgalmi kínálata: a hét végén felavatták a falu vasútállomása mellett Románia egyetlen, vasúti kocsikból kialakított szállodáját. A Carpatia Express az egyik holtvágányon áll. A gurulni is képes szálloda két, egyenként tízfülkés hálókocsijában egyszerre negyven vendéget tudnak elszállásolni. A nosztalgiahotel része a resicabányai gyártmányú gőzmozdony és az étteremmé alakított vasúti kocsi is. A különleges vendéglátó-ipari egységet Andreas Karlstetter németországi vállalkozó működteti a kisvasutak megmentése érdekében alakult svájci Hilfe für die Wassertalbahn (Segítség a kisvasútnak) egyesület támogatásával. (Krónika)

- Csinta Samu:
Evilági-győzelem
A sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar – a budapesti Aphonia (Sajtkukacz) együttes társaságában – nyerte az énekelt versek idei zentai fesztiválját.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS