Izabella magyar királyné (Erdélyi nagyasszonyok)

Józsa Judit kisplasztikája Fotó:GEDAI CSABA

Édes­ap­ja lengyel király, édesanyja olasz hercegnő. Apja udvarában nevelkedett, sok nyelvet beszélő, művelt kisasszonnyá serdült, húszéves volt, amikor férjhez ment Sza­po­lyai János­hoz, és 1539-ben Székes­fehérváron megkoronázták.
Fia, János Zsigmond 1540. július 7-én született, férje még az év július 22-én meghalt. Az erdélyi három nemzet viszont hűséget esküdött a királynénak, és királyukká választották a csecsemő János Zsigmondot. A gyermek gyámja, Fráter György hatására Izabella 1551-ben kénytelen volt átadni a Szent Koronát Habsburg Ferdinánd kezére, elhagyta Erdélyt, és visszatért Lengyelor­szág­ba. De miután I. Fer­dinánd meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, a zűrzavar miatt az erdélyi rendek visszahívták Iza­bellát, aki 1556 őszén gyermekével ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra, felállította az erdélyi kancelláriát, és haláláig, 1559-ig fiával együtt erős kézzel kormányozta Erdélyt. Nem volt könnyű, mert a sors akaratából erős államférfiak számára is embert próbáló történelmi időszakban kellett helytállnia.
A csupán negyvenéves tehetséges nagyasszonyt a gyulafehérvári székesegyházba temették, ahol márvány szarkofágja ma is áll. Fia, János Zsigmond – aki először II. János néven választott magyar király 1552-ig, majd hivatalosan 1570-től Erdély fejedelme – 1571-ben, 31 éves korában követte őt a sírba. Hasonlóan díszes szarkofágban édesanyja mellett nyugszik.
Józsa Judit alkotása fiával örökíti meg Izabellát. Portréját és fejdíszét egy fennmaradt olajfestmény alapján mintázta a korondi származású és Budapesten alkotó székely kerámiaszobrász. Nyakában az az opálnásfa látható, amely hagyomány szerint az övé volt, és a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.