Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 19., csütörtök: Közélet Károly herceg példájaSikeresnek és eredményesnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök a Károly angol trónörökössel folytatott megbeszélést. ![]() A herceg kedden este fogadta a helyi és megyei elöljárókat Zalánpatakon frissen felújított házában. ,,Érdeklődő és bizonyos fokig tájékozott volt a székelyföldi helyzettel kapcsolatosan" – mondotta Tamás Sándor, aki leszögezte, nem napi politikai kérdésekről beszélgettek, sokkal inkább a helyi értékek megjelenítésének fontosságáról. Jó példa az is, ahogy a több mint százéves zalánpataki házat felújíttatta. A brit trónörökös nagy érdeklődést mutat a helyi termékek iránt, és vele volt egy angliai barátja, aki hagyományos ételek népszerűsítését, forgalmazását vállalta angliai boltokban. Kiderült, ugyanígy vannak hagyományos székelyföldi készítmények, amelyek érdeklődésükre tarthatnak számot, Károly herceg például álmélkodva hallgatta, hogy tájainkon az asszonyok még lekvárt főznek. Tamás Sándor kiemelte, hogy a trónörökös háromszéki jelenléte Kálnoky Tibor grófék érdeme, nekik köszönhető az is, hogy Zalánpatakon házat vásárolt, és hogy szándékában áll tovább bővíteni ottani birtokát. ,,A fogadás körülbelül másfél órát tartott, és elhangzott az ígéret, hogy ezután gyakrabban látogat majd tájainkra, foglalkozik értékeink megőrzésével, népszerűsítésével. Felkeltette érdeklődését az ajándékba vitt, Háromszéket bemutató kiadványban a Székely Nemzeti Múzeum, ígérte, legközelebb oda is ellátogat" – összegezte a tanácselnök. Kiemelte, bíznak benne, rendszeressé válnak Károly herceg háromszéki látogatásai, hiszen ez a helybelieknek is jó, nemcsak azért, mert tájainkat, vidékünket népszerűsíti, hanem mert példát, jó ízlést mutathat. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 2235Olvasóink értékelése: 4.25Szavazatok száma: 20Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 19., csütörtök 07:53
kisokos 282 hozzászólás Hát ez nagyon sikeres és eredményes lehetett... mindjárt elájulok.
Majd lesem a cikket, hogy mennyi előny származott ebből a beszélgetésből... de legalább jót ettek-ittak s ez a lényeg :) 2011. május 19., csütörtök 08:19
lacafaca74 2661 hozzászólás Tamás bajusza büszkélkedhet, a vazallus a herceg elé járult.
2011. május 19., csütörtök 08:30
kutykurutty 178 hozzászólás Van bor a pofajan ennek a TS-nek..miutan lelkiismeretfurdalas nelkul kifosztotta a cimboraival ezt a terseget,odaul az elso kulfoldi melle ,mint a helyi ertekeink langlelku vedelmezoje......
2011. május 19., csütörtök 08:42
PityiPal 1632 hozzászólás Persze, most kutatja, melyik grófi családnak nem maradt örököse, hogy a rangba is tudjon beleülni!"Megörököli", mint a rengeteg , más volt tulajdonát képező erdőt-mezőt!
2011. május 19., csütörtök 09:11
Retyiprimor 23 hozzászólás Hát most már megnyugodhatunk, mert a lekvárból meg fogunk gazdagodni, így megoldódnak a gazdasági problémáink.
2011. május 19., csütörtök 09:26
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,nagyon büszke lettem igy reggelibe!!!TS fogadta az angol tronörököst!Nem semmi!A következö lépés az lenne,csatoljuk már a szigetországot Erdélyhez!Vagy forditva sem bánnám..............
2011. május 19., csütörtök 10:22
X-dik_munkanelkuli 45 hozzászólás Nagyon el lehet tajolodva a herceg ur, mert tudtommal Angliaban is foznek lekvart a haziasszonyok. Ha nem hiszi nezze meg a paprika TV valamelyik adasat :))
2011. május 19., csütörtök 10:42
akela 20 hozzászólás van baj eleg, de meg mennyi lessz........
2011. május 19., csütörtök 10:55
kisokos 282 hozzászólás lekvár nagyhatalom :)
Eladó kézzel szedett és elrakott zalánpataki eper lekvár. Ugyanitt Károly herceges kínai kitűzők és hűtőmágnesek :D :D :D 2011. május 19., csütörtök 12:08
lacafaca74 2661 hozzászólás A herceg anyukája csak kötni tud, lekvárt főzni nem. Biztos ezért nem ismeri a más bolygóról jött herceg a lekvárt.
2011. május 19., csütörtök 12:19
lacafaca74 2661 hozzászólás Egyébként minek kell lefordítani a neveket, Charles-ból Károlyt csinálni? Tudjuk hogy nekünk mennyire fáj a nevek lefordítása: pl. Matei Corvin. Ez a magyar nyelvhasználat egyik legnagyobb melléfogása. Lásd Verne Gyula stb. Miért nem mondjuk a francia elnöknek is azt hogy Sárközy Miklós?
2011. május 19., csütörtök 12:26
lacafaca74 2661 hozzászólás Kiváncsi lennék ha Bob-nak vagy Garry-nek hívnák hogy fordítanánk le.
2011. május 19., csütörtök 12:54
taurus 89 hozzászólás Boborján és Gergely
2011. május 19., csütörtök 14:36
malmos 1228 hozzászólás A herceget száműzték Tündérországba:-)Még a végén egy jó csipdmeg-fogdmeg menyecskét is vesz magának,aztán kikiáltjuk Transylmánia királyának és bevezetjük az angolt mint közös kötelező állam nyelvet az együtt élő nemzetiségekkel!Hehehe!Szegény Funar ezt kellene megérje!
2011. május 19., csütörtök 17:11
eberendre 1632 hozzászólás ...bár meghallja..., talán abba is belehalna.
2011. május 19., csütörtök 22:06
PityiPal 1632 hozzászólás Szuperek vagytok!Ilyen jót rég nem röhögtem!
2011. május 19., csütörtök 22:59
bagi2 341 hozzászólás Jopofak vagytok:) Boborjan es Gergely heheheee
2011. május 21., szombat 00:44
eberendre 1632 hozzászólás Küldjétek el funarnak a fenebb sejtetett ajánlatot, ti. az angol korona figyelmét fel kell ébresztenünk Erdély iránt. Hiszen neki, eddig csak az ausztro-ungarokkal volt baja, akik el akarták venni tőle, az örökre neki ítélt játékát. Ezzel korlátlan viccelhetett, mert nem volt komoly háttere. A brit oroszlán morgására, talán másképp válaszolna.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
