Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 21., szombat: Közélet Harmincéves a megyei Pro Natura-mozgalomGyermekek, résztvevők hitet tettek az érintetlen természet, a falu, az emberkéz alkotta értékek közös védelme mellett – fogalmazta meg e sorok írója Kommandón 1981. július 7-én, a Pro Natura-mozgalom alakuló ülésén abban a naplóban, amelybe dr. Kovács Sándorral, Kónya Ádámmal, dr. Gazda Klárával együtt előadókként írtuk be nevünket. A megemlékezést a Tanulók Palotájának környezetvédelmi köre és a 14. sz. Kovács Sándor Cserkészcsapat szervezi, meghívottjai: Farkas István tanfelügyelő, Nagy István, Damó Gyula veterán pronatúrások, nyugalmazott pedagógusok, valamint Madarász László, Tóth József, Jancsó Árpád tanár, Botos Erika, a Tanítók Házának vezetője és a helyi önkormányzat. Május 20–22-én ünneplik a mozgalom három évtizedes évfordulóját, amely húsz tábort és huszonkét tanszimpóziumot mondhat magáénak. Tegnap este kigyúlt a tábortűz Kommandón, ma gyalogtúrára indul a több mint száz résztvevő a Lakócára, este megtekinthető az eltelt harminc év tevékenységét tükröző Pro Natura-fényképkiállítás. Vasárnap Szabó Bioklávek Mária a település múltjáról és jelenéről tart előadást, és megtekinthető Kommandó helytörténeti múzeuma. A résztvevők a vidék nagyméretű szabadtéri gombás térképét ajándékba hagyják a szíves házigazdáknak. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 619Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 21., szombat 17:02
dinibacsi 4945 hozzászólás Hajrá ,azt hittem,megszüntetek!
2011. május 21., szombat 22:51
bagi2 341 hozzászólás milyen jo kis gyalogturakat szerveztunk a regi szep idokben a csemetekkel, szep emlekek. Kar, hogy azota sokan eltavoztak kozulunka regi Pro naturasok kozul, pl Gocz Joska bacsi stb. :(
2011. május 22., vasárnap 09:31
dinibacsi 4945 hozzászólás Bizony kár,igazi természet szeretö emberek voltak,Fehér Ákos is hiányzik stb................
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||