Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. május 23., hétfő: Sport Tizenötödszörre is: tánc- és tornafesztivál Baróton (Torna)Tizenhét helyiségből tizenkilenc csapat részvételével rendezték szombaton a XV. Tánc- és tornafesztivált Baróton. A legsikeresebb együttes ezúttal is a házigazdák, a Tanulók Klubjának csoportjai lettek, de előkelő helyezés, illetve dicséret nélkül nem távozott egyetlen diák sem. ![]() A zsűri elnöke, Téglás István táncos, koreográfus szépnek és jelentősnek mondotta a fesztivált, ám arra kérte a résztvevőket, hogy ne úgy próbálják észrevetetni magukat, hogy a diszkók világához illő fellépőruhákat és táncokat hoznak bemutatásra. A baróti Tanulók Klubjának vezetője, Dimény Olga három végzős diáklányt, Berszán Kincsőt, Kovács Andreát és Farkas Tímeát búcsúztatva idézte fel az együtt töltött esztendőket, s arra biztatta tanítványait, ne féljenek, hódítsák meg az egész világot. A 7–10 évesek közt a Rm. Sărat-i Tanulók Klubja Active Dance csoportja és a Bukarest V. kerületéből érkező Ritmic junior csapata is diadalmaskodott, ám a baróti Tanulók Klubja Mozaik tánccsoportjának két előadása is első helyezést ért el. Háromszékről második helyet szerzett a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának négy és a baróti Mozaik egyik előadása, harmadik helyre pedig a kovásznai Tanulók Klubjának Dominó és a baróti művelődési ház Syncron két–két produkciója, illetve a bodzafordulói Tanulók Klubjának Non Stop együttese került. A 10–14 évesek közt két–két első helyezést szerzett a marosvásárhelyi Tanulók Palotájának Brio, a Balánbánya Tanulók Klubjának Sprinteni és a baróti Mozaik együttese. Megyénkből kétszer is másodikként végzett a kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta együttese, a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának mazsorettjei, a baróti Syncron pedig egy-egy ezüstöt szerzett. A bodzafordulói Non Stop két harmadik helyezést szerzett, a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja és a baróti Syncron egyszer-egyszer került a pódium utolsó fokára. A 14–18 évesek korosztályában a baróti Mozaik kétszer is első lett, de hasonlóképpen díjazták a sepsiszentgyörgyi Ida Aerobic csoportját is. Kovászna megyéből második helyet szerzett az Ida Aerobic, a kovásznai Tanulók Klubjának Rhithmus csoportja az ezüst mellé még egy harmadik helyet is begyűjtött. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 810Olvasóink értékelése: 2.6Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. május 23., hétfő 15:49
gondolka 2 hozzászólás ..biztos, a tornaterem mellékhelyIségeiből érkeztek a csapatok... :(
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
